Kizárólag Orbán Viktor és a Fidesz hibája és felelőssége, hogy Magyarország ebbe a helyzetbe került – vélekedett az LMP szerdán az Európai Parlament (EP) döntéséről, miszerint megindulhat az eljárás Magyarországgal szemben az uniós alapszerződés hetedik cikke alapján.

LMP: a párt "nem tud támogatni olyan eljárást, amely a kormány és a miniszterelnök bűneit a magyar emberekkel fizetteti meg"

Az MTI-hez eljuttatott közleményükben azt írták, a jelentés számtalan pontos és súlyos megállapítást tesz a magyar jogállam állapotával kapcsolatban, ugyanakkor

"meggyőződésünk, hogy a magyar jogállamot valójában csak a magyar emberek tudják helyreállítani".

Az ellenzéki párt szerint a szavazati jog elvesztése nem a kormány, hanem Magyarország szempontjából járna súlyos következményekkel, viszont innentől kezdve csak és kizárólag Orbán Viktor felelőssége, hogy ez bekövetkezik-e vagy nem.

Hozzátették, az LMP nem tud támogatni olyan eljárást, amely a kormány és a miniszterelnök bűneit a magyar emberekkel fizetteti meg.

Az LMP EP-képviselője, Meszerics Tamás nem vett részt a Sargentini-jelentésről szóló szavazáson – tudatták.

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ournick
@papa.49: aberráltság és kreténség, tudod Miklós.
ournick
@Commenter: ő Hasi aza vecsei ugye? Nagyon tetszek a felvett neveik respect hogy mozgássérült roma kisfit is nevelitek. És itt a legkisebb közös nevező. Borsodi roma volt az anyám, az apám tuggyukki, a mostohaanyám is borsodi, csak ők voltak a Bourget-Kunsch német ág csikarival.Aztán nagyanyám szlovák másik nagyanyám erdéyi,nagyapám és apám amennyire tdom magyarok.Csikari ütott vetett mindekit és folyamatosan félrekúrt.
ournick
@Commenter: bréking a geci egy svéd orosz roma magyar tündérkét drogozott be majd a mosdónak nekilökve ájulra erőszakolta 28 percen át. megvettem a rifostot aznap van még egy bibi a megerőszakolt szőkeség fiú és szűz volt. Ez a szemét szanaszét kúrta. Védekezésre képetelen állapotban. LMP= UP a recskarém, Amegerőszakolt mit keres a stewardi pályán modell vagy filmszínész alkat még összeverve és megalázva sokkos állapotban is. Na mit érdemel az ilyen nem is látens?
ournick
@Commenter: hiányod ordytóan pusztít.Legyen vége. Jöjjön a végjáték hogy csak nekem legyél. Amen. IN GINOCCHIO DA TE!!!
Commenter
Jag alskar Dig Niklas
Ich liebe dich Nikolas
Commenter
@Commenter: kwittek vagyunk elégtételt vettünk de nem a demokrácián. Azt most kell újjáépíteni

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél