A sportoló, akit továbbra sem neveztek meg, állítólag áll a vizsgálatok elé azután, hogy egy 11 éves kislánnyal való szexuális kapcsolatáról írt a sajtó.

Áll a vizsgálatok elé a 11 éves kislány miatt megvádolt egyik sztársportoló

Megszólalt a nemrégiben a Blikk által nyilvánosságra hozott, elképesztő történet érintettjének, egy kiskorú lány ellen elkövetett erőszak gyanújába kevert sztársportolónak a jogi képviselője – írja a Blikk.

Ügyfelem mindenben ártatlan, és áll minden vizsgálat elé

- nyilatkozta a lapnak dr. Hegedűs László, a sportoló ügyvédje.

Mint már korábban megírtuk, a Blikknek nyilatkozott annak a kislánynak az ügyvédje, akit a rendőrségi feljelentés szerint hónapokig zaklattak szexuálisan, feltehetően két vízilabdázó, egyikük a kislány edzője.

Az ügyvéd azt mondta, régóta van a jogi pályán, de ennyire durva üggyel még sohasem találkozott.

„Szörnyű történeteket mesélt el a kislány. A legbrutálisabb felnőttfilmeket idézte a mondandója, hallgatni is borzalmas volt”

A hivatalos dokumentumban az szerepel, hogy két közismert magyar sztársportoló hosszú hónapokon keresztül folytatott szexuális kapcsolatot egy akkor mindössze 11 éves kislánnyal. A kiskorú áldozat jelenleg 13 esztendős.

(Blikk)

Fotó: pixabay.com

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Hülyeségeket nem akarok írni a tények ismerete nélkül. Tudunk bármit azon kívül, hogy a kislány elmesélte, ami vele történt és megnevezett valakiket?

Természetesen hiszek a kislánynak, hogy történt vele, ami:( Azonban egy Dán film is eszembe jutot, aminek az a Címe, hogy " A vadászat" Aki látta az tudja, aki meg nem annak kötelező film, ha nem mainstream fost szereti..:

https://port.hu/adatlap/film/tv/a-vadaszat-ja...

Ilyen ügyekben szerintem meg kell várni a nyomozás minimum közepét. Ez egy súlyos bűncselekmény, ugyanakkor nagyon elborultnak kell lenni ahhoz, hogy valaki azt gondolja ez nem fog soha kiderülni, de ha nem is derülne ki, Egy 11 éves kislány traumás lelkivilága sem egyszerű. Szerintem várjuk a meg a pszichológust és a nyomozók munkáját. Sajnálom a kislányt, de ha ez a bélyeg valakire rákerül névvel címmel jogtalanul valakire azt is sajnálom.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kripton
@Eladott Ország: Biztos voltam benne. De hogy még reklámozd is...!
advocat
Ha megneveztek két sportolót, akkor vétlenség esetén a kártérítési per összege nem lesz kevés. Tehát a "sajtó" valamit ud. Ha meg nem viselje a következményeket, hogy ez azért még itt sem megy.
Eladott Ország
@kripton: Minden tiszteletem a Bayer Zsolt-féle jelenség miatt lovagkeresztjüket visszaadó, több mint száz főre tehető igaz magyar embernek. Ők a tettükkel hitet adtak több millió magyarnak, s reményt arra, hogy lesz még magyar köztársaság. Semmi nem tart örökké. Még Orbán Viktor gyűlöletre építő, gonosz rendszere sem. https://m.blog.hu/va/varanus/image/Fabius/k%C...
https://uploads.disquscdn.com/images/30e0739e...
Pálinkás Pál
@Mirabilis: Vagy a kósz..vagy a petővári...
Mirabilis
@Pálinkás Pál: Divat a szekszuális zaklatás manapság. El nem tudnám képzelni, hogy két sztársportolónak csak egy 11 éves gyerek jutott szexuális igényeiknek kielégítésére.
Ez már pedofilia lenne.
Szeparepa2
Na és mégis két év alatt milyen nyom marad? Még ha a szűzhártya nincs is már meg, azt sem lehet bizonyítani, hogy ki szakította át... Tehát a kislány hogy tudja bizonyítani, hogy nem volt azóta partnere..?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél