Komoly sérüléseket ejtett a férfin, így a bizonyítással nem lesz probléma.

A soroksári futónő harcias­ságának köszönhető, hogy sikerült azonosítani a feltételezett gyilkosát
Fotó: police.hu

Csak kemény küzdelem árán tudta maga alá gyűrni áldozatát R. Szilveszter, a soroksági gyilkosság gyanúsítottja. Krisztina ugyanis keményen védekezett, és sebeket ejtett a férfin – írja a Bors.

A lap információi szerint a gyilkosság után több helyről sikerült a helyszínelőknek DNS-mintát nyerni, többek között megtalálták a gyanúsított vérét is a helyszínen. A magyarázata pedig – egy másik férfi bántalmazta a nőt, ő pedig csak segített Krisztinának – gyenge lábakon áll.

A fojtogatásra vélhetően a szexuális perverziója kiélése miatt került sor. Látni akarta a szenvedést és érezni a fölérendeltséget. A hölgy nem azonnal vált harcképtelenné, a megsebesített támadó otthagyott véréből vehettek DNS-mintát. Így könnyen lehet, a futónő harcias­ságának köszönhető, hogy sikerült azonosítani a férfit

- vélekedett Végh József kriminálpszichológus.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bakcsubakka
Mert az " apparátus " az autósok üldözésével,pénzkeresettel van elfoglalva.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vukkocska
@Veleda: az akkori jogszabály szerint az öt évnél súlyosabban büntetendő ügyekben volt kötelező a DNS, ez lett módosítva. Utólag mindenkitől vesznek/vettek mintát, ez cirka 5000 embert érint, és most jutottak el hozzá. Még mindig vagy másfél ezer mintavétel hátravan.
maci0427
Vannak olyan bűncselekmények ahol csak a halálbüntetés lehetne a megfelelő ítélet ! Persze ehhez 100 % ban be kellene bizonyítani a bűnösséget és máris mehet ! Nem véletlenül van az USA egyes államaiban még mindig halálbüntetés ! A Bizonyítás tökéletessége az nem a mi feladatunk, hanem a "tanult embereké" nem illik nekik tévedni ! Nevetséges a két Burka cigány esete is, amikor elítélték gyilkosságért...,, majd felmentették és kaptak 45 millió forint kártérítést - el is költötték vagy eldugták - és most megint bebizonyosodott a bűnösségük, hogy ők gyilkoltak... , de már mivel leülték nem kell börtönbe vonulniuk megint ennek a két primitív egyénnek ! Pedig kegyetlen gyilkosok !
Eriksson
Fel lett dolgozva a kriminalisztikában, hogy némely elkövetők egy csekélyebb bűn elkövetésével börtönbe "menekülnek".
papa.49
Nem mellesleg nagyon érdekelne a ,,gyilkos,, indítéka !!!
Veleda
@papa.49: Egy olyan nőt nézett ki magának, amilyent soha a büdös életben nem kapott volna meg.
papa.49
@Veleda: Sok minden mutat arra nem ez a teljes igazság, ami eddig lejött a médiákból...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél