A magyar szavazók többsége igennel szavazott volna a Sargentini-jelentésre, és szintén többségben vannak, akik szerint az EU-nak be kell avatkoznia, ha Magyarországon sérülnek a demokratikus normák – derül ki a Publicus Intézet felméréséből.

A magyarországi jogállamiság és demokrácia helyzetét kritizáló Sargentini-jelentést szeptember 12-én fogadta el az Európai Parlament, amely ezzel a következő szintre léptette a Magyarország ellen zajló hetes cikkes eljárást.

Publicus: A magyarok többsége megszavazta volna a Sargentini-jelentést

Fotó: MTI/Szecsődi Balázs

A Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából szeptember 12. és 19. között 1001 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvéleménykutatásban vizsgálta a magyar választókorúak Sargentini-jelentéssel kapcsolatos véleményeit.

A megkérdezettek közel háromnegyede hallott a jelentésről. A megkérdezettek enyhe többsége úgy gondolja, hogy ha a Fidesz-kormány valóban megsértette a jogállami normákat, akkor, az ezt észrevételező jelentést a magyar EP képviselőknek meg kell szavazniuk. A megkérdezettek több mint fele szerint a Sargentini-jelentés elsősorban a magyar kormányt ítéli el, és a válaszadók negyede gondolja úgy, hogy Magyarországot.

Publicus: A magyarok többsége megszavazta volna a Sargentini-jelentést

Fotó: Publicus Intézet

A válaszadók többsége úgy gondolja, hogy a demokratikus normák követésének ügye egy EU tagország esetében elsősorban az ország belügye, de az EU-re is tartozik. A megkérdezettek harmada szerint teljesen az ország belügye, míg 14 százalék szerint EU tagország esetén az EU-re is teljes mértékben tartozik.

Pártpreferenciák mentén megosztott a társadalom abban, hogy a demokratikus normák hazai megsértése esetén az EU-nak be kell-e avatkoznia –

összességében a megkérdezettek több mint fele a beavatkozás mellett van, míg tízből négyen nem támogatják azt.

A megkérdezettek többsége megszavazta volna a Sargentini-jelentést

A válaszadók 72 százaléka hallott a jelentésről, és az a körüli vitával is képben van valamennyire.

A többség, 44 százalék meg is szavazta volna, míg 33 százalék nem.

Publicus: A magyarok többsége megszavazta volna a Sargentini-jelentést

Fotó: Publicus Intézet

Csak a Fidesz-szavazók között maradtak alul a "megszavazáspártiak",

közülük csak 8 százalék nyomott volna igent, míg 80 nemet.

További részletek a felmérésről: ITT

A kérdőíves vizsgálatot 2018. szeptember 12 – 19 között a Publicus Intézet készítette az ország felnőtt népességét reprezentáló 1001 fő telefonos megkérdezésével, a Publicus Omnibusz részeként.

Forrás: Zoom, Index

Fotó: Publicus Intézet

78 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
Látszik, hogy a fityesznek fasorban sincs 2/3-os támogatottsága a magyar választók körében, s az is kiolvasható, hogy hatalma sem megingathatatlan.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
cikicakk55
@Csizmás Kond: Tudod én még el is hinném,hogy az Unió maga a fertő és,hogy csak a pénzemberek mozgatják és bomlasztják,akkor,ha az Unióban a többi országban is ennyire sok lenne a méllyszegény,ha ennyire eltűnt volna a demokrácia,ha az összes tagállamban Orbánhoz hasonló vezérek lennének a hangadók.Azt látom,hogy rajtunk kívül,mert már csak Bulgária szegényebb talán nálunk,mindenhol azért van az embereknek joguk. Munkához,bérhez,lakhatáshoz. A bíróságok,az ügyészségek nem az állam kezében vannak,mert függetlenek a bíróságok és az ügyészségek.Téged olvasva nekem az jött le,hogy az egész Unió ezt a kis országot,ezt az alig 10 millió embert akarja csak tönkretenni.Valamiért az a 700.000 Magyar fiatal és már nem annyira fiatal,akik az utóbbi évtizedben elmentek az országból,miért nem akarnak vissza jönni,ha rohad az egész Unió. Ott azért csak élhetőbb az élet mint itt.Nem azt mondom,hogy nincsenek spekulánsok,persze,hogy vannak. Mennyivel lesz nekünk jobb,ha újra az Oroszoktól függünk,mert Orbánt és vele együtt az országot is kivágják az Unióból? azért ordította Orbán a leghangosabban 1989-ben,hogy " Ruszkik haza" "Tovaris Konyec",mert elege volt az Oroszokból,ja és a " csuhások térdre "is volt. Nekem inkább úgy tűnik,hogy Orbán akarja az Uniót bomlasztani és nem az Unió saját magát.
cikicakk55
@RonaGyuri: ma 06:04
Elolvastam az egész cikket,de nekem ez túl bonyolult.Tudod én egy egyszerű nyugdíjas ápolónő vagyok,aki kb 50 éves koráig éldegélt különösebb politikai érdeklődés nélkül.Azonban el jött az az idő,mikor felfigyeltem rá,hogy bár mennyire is spórolok,egyre kevesebbre jutok.Elkezdtem figyelni a híreket.Már 2006-ban felfigyeltem a TV székház elleni támadásra és Gyurcsány tehetetlenségére.Tudta,hogy kik a felbújtok,még 4 évig hatalmon voltak utána,még sem lett semmi bünti,sőt Őt emlegetik szemkilövetőnek. Aztán úgy voltam vele,hogy "elég hülye,de ez van" 2010 után azonban egyre több mindent vettek el,amit addig kaptam alanyi jogon( közgyógy, utazási kedvezmény,Gyermeknevelési segély) Akkor még iskolás volt a fiatalabb fiam.Utána néztem miért nem kapom. Kiderült,hogy a Fidesz az addig 38.000/főt levette 28.500 ft-ra.Ha ennél több volt az egy főre eső jövedelem,akkor nem járt semmi.Nálunk 35.000 ft volt akkor. Azóta aktívan figyelek,olvasok,de sem libsinek sem komcsinak nem érzem magam. Egy beteg,megfáradt öregasszony vagyok,aki a gyerekei és az unokái jövőjéért aggódik. Orbánban láttam meg a legnagyobb veszélyt,pedig előtte is volt rendesen,csak nem olyan gyorsan és sok volt belőle.
durbincs
@tulipan: fusson az orvoshoz,veremkecos,ha maga Ploestiből akarja,itt Pőstőn a Rakparton,este
a Duna vizibe tükröződő teliholdat: orbitál rettenet Gender módon, jól megvonyítania ?...
Felejtős ez de nagyon Nyüves Herélt ? Hisz gyárilag hülye ,s hiába büszke arra az 50IQ-ra ?
Inkább ganézza tovább a bányalovakat is ? hisz úgyis alávaló,intelligenciába ? a pacikák alá ?
durbincs
@Yoda69: Űrtakony azt melyik bolygorúl beszél maga ,választási csalásról ?
Csizmás Kond
@cikicakk55: Mindennek a lényege az értelem. Az értelem pedig sokszor nem a tudásól függ hanem az akarástól...szóval legtöbb párbeszéd nem azért akad el vagy szakad meg mert nincs amit mondani egymásnak, hanem mert sokan nem azt hallják amit akarnak és egyéb nem érdekli őket.
A zunió magában nem egy fertő, és nem is annak indult, sőt kimondottan egy komoly összefogásként jött létre ami nemhogy erősítette a tagországokat hanem több lehetőséget is biztosított a fejlődésre mint amit önmagában el tudott volna érni...csak...és itt jött be a buktató...ezt a lehetőséget sokan megirigyelték, uniós vagy azon kívüli spekulánsok akik látva a fejlődést, az akarást, a vélhető hasznot részt akartak maguknak...és ármánnyal spekulációval pénzel és csalással egy gazdasági hatalomból pénzügyi rabszolgát csináltak ahol nem a gazdasági előrehaladás a tét hanem a kölcsön, a hitel ...és annak következményei.
A jólét ami innen tényleg annak látszik, csak nézőpont kérdése. Az ami itt soknak számít ott minimál. Az a sok kivándorolt ember, igaz, hogy az itteni viszonyokhoz képest jóval többet keres viszont ott ugyanolyan kevésnek számít az mint nálunk a minimál...és erre nagyonsok élő példát tudnék felsorolni de mivel szerintem úgy sem hinnéd semmi értelme.
...és Orbán...hát nem kell őt szeretni, de mint politikus sokkal nyíltabb és őszintébb mint ma bármely baloldali unióspárti megalkuvó, aki ki mer állni az elvei mellett.
...ja és ruszkik haza...akkor nem ruszkik voltak hanem szovjetek, és a kifejezés csak politikai felhang...ma sok hasonlót hallani de senki nem tiltakozik ellne...ilyen pl hogy emberi jogokra hivatkozva be kell fogadni valakit akinek több segély jár a zunió szerint mint itt egy közepes kereset...és még hasonlók.
...vagy a csuhások térdre...utána kell olvasni mikor mit és miért mondtak... amúgy ez ma is érvényes...
cikicakk55
Mint írtam is neked,bizonyos fokig igazad van,mert a migránsokat én sem kifejezetten szeretném.Volt szerencsétlenségem élőben látni őket 2,5 napig egy déli határ menti kis faluban. Senki nem bántotta őket,még is törtek zúztak. Ebben igaza lenne Orbánnak,amennyiben tényleg hozzánk akarnának jönni,de nem akarnak! Akiket fű alatt behoztak,azok is megpattantak,amint megkapták a menekült státuszt,vele együtt azt is,hogy Európán belül bár merre mehetnek. Nekem elég sok ismerősöm van,akiknek a családjából minimum egy ember,de van olyan is,hogy az egész család ki ment valamelyik Európai országban.Tőlük tudom,hogy bár hol is vannak,mindenhol a lakhatás és a cigaretta drágább,mint nálunk. Az élelmiszer, az elektromos ,háztartási dolgok árai a mieinkhez hasonlóak.Elég sok Magyar család él úgy,hogy összefognak és úgy vesznek ki lakásokat. van olyan munkahely,ahol adnak lakhatási lehetőséget. tehát szerintem lehet,hogy szegénynek számítanak,de még is csak jobb az életük mint itthon.Az Ok,hogy itt nem robbantgatnak,de az éhhalál, a fagyhalál,vagy a gyógyszerek drágasága miatti betegségek elviselése sem jobb. Én például már 4. hónapja nem tudom kiváltani az epilepszia elleni gyógyszereimet. Imádkozni nem tudok,így a sorsra bíztam magam.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél