Az Országgyűlés kedden kivételes eljárásban határozott a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának kivezetéséről. A törvénymódosítás így már csak az aláírásra és a kihirdetésre vár, egy napra rá pedig – leghamarabb akár már szerdán – hatályba is lép az új szabály, amely szerint az állam többet nem támogatja az egyik legnépszerűbb lakáscélú megtakarítási formát.

Megszavazták: eltörölte a kormány a lakástakarékok állami támogatását – videó

A lakás-takarékpénztárak állami támogatásának kivezetéséről szóló javaslat szavazásának eredménye a kijelzőn az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. október 16-án. A képviselők 125 igen szavazattal, 49 nem ellenében hagyták jóvá a fideszes Bánki Erik javaslatát. MTI/Soós Lajos

A döntés nem érinti a már megkötött lakás-előtakarékossági szerződéseket, az állami támogatás a törvény hatályba lépését követően megkötött, illetve meghosszabbított szerződések esetében nem jár majd.

A képviselők 125 igen szavazattal, 49 nem ellenében hagyták jóvá a fideszes Bánki Erik erről szóló javaslatát.

Megszavazták: eltörölte a kormány a lakástakarékok állami támogatását – videó

Bánki Erik fideszes képviselő expozét tart a lakástakarékpénztárakról szóló törvény módosítását célzó javaslat vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. október 16-án. MTI Fotó: Soós Lajos

A kormánypárti képviselő indítványában hangsúlyozta, a Fidesz-KDNP nemzeti ügynek tekinti az otthonteremtést, ami családtámogatási politikájának egyik fontos pillére.

Célunk, hogy minden magyar családnak saját otthona legyen

– fogalmazott, rámutatva:

a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) 2015-ös bevezetése óta több mint 90 ezer családnak biztosított támogatást, közel 250 milliárd forint értékben.

Kiemelte továbbá, az elmúlt években meghozott intézkedéseknek köszönhetően a magyar családok ma már jelentős állami támogatást vehetnek igénybe használt és új lakás vásárlásakor. Ez segít a családoknak abban, hogy túlzott eladósodás nélkül jussanak saját otthonhoz – tette hozzá.

Bánki Erik ugyanakkor figyelmeztetett,

az állam több mint húsz éve támogatja a lakás-takarékpénztárakat, azonban ez a megtakarítási forma nem szolgálja eredményesen az otthonteremtési célokat, miközben a szolgáltatók az állami támogatás egy részén is "extraprofitot realizálnak".

A lakástakarék-program mára egy az állam és az adófizetők számára költséges, de nem hatékony konstrukcióvá vált: miközben az összes öngondoskodási megtakarításnak csak az egyharmadát teszi ki a lakástakarékban tartott összeg, addig az összes ilyen jellegű állami támogatás háromnegyede kerül évente a lakás-takarékpénztárakhoz – fejtette ki, megjegyezve, a jellemzően kis összegű konstrukció miatt a megtakarításokból alig épültek új lakások.

Az előterjesztő szerint a csok az elmúlt években időarányosan sokkal nagyobb mértékben tudott hozzájárulni ahhoz, hogy a magyar családok saját otthonhoz jussanak.

Megjegyezte, az állami támogatás nélkül ráadásul negatív lenne a lakás-takarékpénztárak által a megtakarítóknak kínált hozam, annak ellenére, hogy a takarékpénztárak a jelentős állami támogatásnak köszönhetően több tízmilliárdos profitra tettek szert az elmúlt években. Bánki Erik közlése alapján

a négy lakás-takarékpénztári szolgáltató 2010 óta közel 60 milliárd forint "extraprofitot" realizált.

A kormánypárti politikus kitért arra is, az eddig a lakástakarékokra fordított források a jövőben többek között a csok további bővítésének pénzügyi fedezetét biztosíthatják.

A költségvetés idén mintegy 230, jövőre pedig több mint 240 milliárd forintot biztosít különböző konstrukciókban otthonteremtésre.

Forrás: MTI, Index

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

GeoCravker
Rogán Tóni ennyire leégett?
Lakáslottó-támogatásra szorul?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
balos
Ajánlom mindenki figyelmébe a 24.hu a hollandok válaszát a fideSS maffia vezérének a bemutatására készült magyarra lefordított 1/4 órás filmjét!Ilyen hírünk a honfoglalás korában volt!Igaz akkor nem a nevetéstől volt hangos Európa!
tulipan
@balos: iGY IGAZ! Mindehhez pedig, a hazug, narancsos banda szerint '"szárnyal a gazdaság"!
A VALÓSÁG pedig ez:

https://www.portfolio.hu/gazdasag/a-feje-tete...
Fradigege
Ez a lakáskassza nem volt amúgysem egy nagy durranás. Havi 20.150.- csengetek. 4 év után nyúlhatok hozzá, évi 70 ezerrel jön állambácsi, az otp uzsorás, hozzám basz évente 1.200.-at, ott rohadjon meg, majd 4 év után ilyen himi-humi 1.3 milliót kapok. 967.200.- ebből az amit saját zsebből állok/4 év. Nagy biznísz. Kedvezményes hitel elbíráláshoz juthatsz hozzá. Huha! Bizony! Egy lakásfelújítás azért belefér 4 év múlva.
Nessy
@Fradigege: Viszont a társasházak zömének ez jelentette a lehetőséget nagyobb volumenű karbantartás. felújítás elvégzésére! Na, ennek lőttek!
Sokan ebből szigeteltettek az elmúlt években, mert kevesebb hitelt kellett felvenni! Persze, ennek az "emberbaráti" törvénynek az igazi hátrányai pár év múlva fognak jelentkezni. Igaz, a sok tízmilliós családi házak, kastélyok, vadászházak, panziók milliós jövedelmű gazdáit ez nem érdekli! Szakadjon rájuk az ég!
evacica
Ennek szemét fideszes képviselőnek, hogy nem sül le a képéről a bőr! Szemrebbenés nélkül hazudik az emberek szemébe, miközben a kezébe adott Orbán ukázt felolvassa, és a sok talpnyaló báb nyomban meg is szavazza!Kell a pénz, mert sokba kerül a plakátos hülyítés!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél