Csökkenő áfa a vásárlóknak, számos könnyítés a vállalkozóknak és újabb adókedvezmény a családoknak – benyújtotta a kormány az új adócsomagját az Országgyűlésnek, amely 2019-től az élet számos területén hoz majd változást.

Komoly változások jönnek az adózásban

Fotó: Soós Lajos / MTI

Jobb adók

Jövőre mintegy 360 milliárd forintot tesznek ki a családoknak járó adó- és járulékkedvezmények, ez több mint 10 százalékos növekedést jelent egy év alatt. A tervek szerint ugyanis a kétgyermekes szülők bére a jelenlegi 35 ezer forint helyett 2019-ben már 40 ezer forinttal lesz magasabb. Az egy, illetve kettőnél több gyermek után járó kedvezmény változatlan mértékű marad.

Olcsóbb tej

A baromfihús, a sertéshús és a tojás után újabb alapvető élelmiszer áfája csökken: a hőkezelt, vagyis az UHT és ESL jelzésű tej forgalmi adója 18 százalék helyett a legalacsonyabb, vagyis öt százalék lesz jövőre. Emellett átlagosan 20 százalékkal emelkedik a népegészségügyi termékadó mértéke a „kockázatosnak” ítélt ételek (csipsz, csokoládé) és italok (cukros üdítő, szesz) esetében jövőre.

Változik a cafeteria

Nagy port kavart néhány hónapja az ötlet, amely gyakorlatilag bedarálta a béren kívüli juttatások eddig megszokott rendszerét. 2019-ben a Széchenyi-pihenőkártya (SZÉP-kártya) marad ugyanis az egyetlen kedvező adózású elem, tehát búcsút inthetünk például az Erzsébet-utalványnak és az albérlettámogatásnak. A kormány szerint a szabályok egyszerűsítését szolgálja a változtatás.

Céges könnyítés

Jobban megéri 2019-től időseket foglalkoztatni: a nyugdíj mellett dolgozók bérét csak a 15 százalékos személyijövedelem-adó (szja) terheli majd, a vállalatoknak pedig nem kell utánuk szakképzési hozzájárulást fizetni. Elengedik továbbá a céges és bérelt autók után fizetett díj áfatartalmának 50 százalékát, és megemelik a kisvállalkozókat érintő áfamentesség határát is.

Ezenfelül a szociális hozzájárulási adónak (szocho) csak a felét kell majd befizetni azon dolgozók után, akik kutató-fejlesztő (k+f) munkát végeznek.

Vége az ingatlankáosznak

A kormány egyik legfontosabb lépése, hogy megalkotta a kedvezményes lakásáfa eltörlésével kapcsolatos szabályozást. Így járni fog az 5 százalékos áfakulcs, ha jövő év végéig szerkezetkész állapotúnak minősül egy készülő ingatlan – mondta el a Blikknek Angyal József okleveles adószakértő.

(Blikk.hu)

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Most a Lidl ben a tej 200 Ft. az áfa csökkentés után 220 lesz, úgy mint a tojás, meg a hús !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
Persze, aztán drágább lesz minden ahogy a tojásnál, a húsnál is látszik! Miért nem a juttatásokat emeli és a rezsit csökkenti?!
justhpeter
Azért az lesz amit ez a pojáca mondott, mert ezt lehet a 2 milliós csürhének a legjobban eladni.
namihami
Ez az az UHT és ESL névre hallgató meszes fehér víz, amit néha, persze tévedésből, a tejespultra tesznek ki? Volt egy dekorakció az előállító üzemben, amikor az illúzió okán, egy tehén fotójával díszítették fel a gyár falát. Ettől azt hitte a fenti két "" gyártmány", hogy ők is tejjé változnak. Ha a termék még talán nem, az ára már célba ért.
Pegero
@steve82: tegnap 23:17
"a híres rezsicsökkentésnél is elfelejtenek többet csökkenteni, mert akkor nem tudnának annyit kaszálni a gázáron..."
Kicsit kesze-kusza gondolatmenet!
Szeretnéd, ha ingyen kapnád a gázt?
De ha nem értesz egyet a rezsicsökkentéssel, nézd meg a gázszámládat és fizesd vissza az államkasszába a különbözetet, amennyivel kevesebbért kapod a gázt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél