A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes csak a szavazatot látja a határon túliakban.

Molnár Csaba, az ellenzéki párt ügyvezető alelnöke és EP-képviselője az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében Semjén Zsolt határon túli magyarok szavazati jogát érintő, az Echo TV reggeli műsorában tett kijelentéseire reagált. Semjén Zsolt a műsorban azt mondta:

az állampolgárság és a szavazati jog egymástól elválaszthatatlan.

A külhoni magyarok az országgyűlési választásokon már szavazhattak, ésszerű, hogy ezt megtehessék az EP-választáson is – fejtette ki a miniszterelnök-helyettes.

A DK szerint a miniszterelnök-helyettes beismerte, hogy csak hatalomtechnikai eszközt, csak könnyen megvásárolható szavazatot lát a határon túliakban, hiszen csak azért adnak nekik szavazati jogot az EP-választásra is, mert áprilisban a Fideszre szavaztak.

A párt szerint Magyarország működésébe csak a Magyarországon élőknek, az Európai Unió működésébe pedig csak az EU-ban élőknek lehet beleszólása; az szavazzon, aki viseli is a döntése következményét.

Forrás: MTI

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A Semjén Zsolthoz hasonlóan nulla társadalmi hasznot hajtó, de legalább öntelt és ostoba megélhetési politikus havi eltartási költségéből igen sok menhelyet lehetne működtetni. Annak haszna és értelme is lenne, szemben a semmihez nem értő, de legalább nagyarcú pojácák indokolatlanul magas életszínvonalának közpénzből való finanszírozásával.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Jozefina
Talán az EU illetékeseihez kellene fordulni, hogy nem EU-s országokból ne lehessen szavazni EU ügyekben, így a választásokban sem!!!??
Eladott Ország
A Semjén Zsolthoz hasonlóan nulla társadalmi hasznot hajtó, de legalább öntelt és ostoba megélhetési politikus havi eltartási költségéből igen sok menhelyet lehetne működtetni. Annak haszna és értelme is lenne, szemben a semmihez nem értő, de legalább nagyarcú pojácák indokolatlanul magas életszínvonalának közpénzből való finanszírozásával.
colibri
@Jozefina: Úgy tudom, a dk már megtette.
Yoda69
Nemcsak semilyen, de orban a taho is. Vegulis is igaz a mondas: fejetol buzlik a hal.
nezelodo
Majd megteremti az egyensúlyt a kedves vezetőnk, a határon túli szavazókat is berendeli a hazát védeni, amikor kell! Vagy mégsem egyenlőek a kötelezettségeket tekintve az itthoniakkal? Ha nem így akarják, akkor meg ne árulják a kis diktátornak a szavazataikat!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.