A Jobbik és ifjúsági tagozata országos kampányt és aláírásgyűjtést indít annak érdekében, hogy 2020-ban ne lépjen érvénybe az a jogszabály, amelynek alapján csak középfokú nyelvvizsgával lehetne bejutni a felsőoktatási intézményekbe.

Farkas Gergely, a Jobbik frakcióvezető-helyettese, az ellenzéki párt ifjúsági tagozatának elnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta:

a Jobbik mindig a nyelvtanulás fontossága mellett volt, a fenti céllal is egyetértenek, de túl korainak tartják a 2020-as bevezetést.

Ha 2020-ban ezt bevezetnék, akkor több tízezer fiatal nem tudna felsőoktatási intézménybe bekerülni – tette hozzá.

Az ellenzéki politikus közölte: a jelenlegi köznevelési rendszerrel az a probléma, hogy ennek a nyelvoktatási része nem megfelelően készíti fel a diákokat a középiskola végén teljesítendő nyelvvizsgára. Akkor lehet szigorú követelményeket szabni, ha adott ahhoz a szükséges feltételrendszer – mondta.

Kitért arra, a kritikával számos szervezet egyetért, és az alapvető jogok biztosa is kéri a bevezetés elhalasztását.

Farkas Gergely közölte, az aláírásgyűjtést Esélyt a továbbtanulásra! címmel, nyomásgyakorlás céljából indítják el, hogy a kormány halassza el a 2020-as bevezetést.

Forrás: MTI

Címlapi kép: Pixabay cco

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Bástya Béla Elvtárs
Nincs mit halogatni! 15 évvel ezelőtt még 55 ezer db diploma volt visszatartva nyelvvizsga-bizonyítvány hiánya miatt - s ennek nagyrésze nappalis hallgatóé, ma 88 ezer!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Janos88
--Itt találsz meztelen lányok a városodban : Huit.Re/Lanyok
Bástya Béla Elvtárs
Nincs mit halogatni! 15 évvel ezelőtt még 55 ezer db diploma volt visszatartva nyelvvizsga-bizonyítvány hiánya miatt - s ennek nagyrésze nappalis hallgatóé, ma 88 ezer!!!
Commenter
majd előlönnek az eszperantóval ezt a műnyelvet középfokon pár hónap alatt meg lehet tanulni- eddig is sokan éltek ezzel a lehetőséggel az eszperantót mint nem élő és műnyelvet kizárnám azok közül amelyekből nyelvvizsgát lehet tenni.
Olsiosta
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
görbetükör
Kezdik leépíteni az értelmiséget.
Aki tovább akar tanulni, minimum, hogy legyen nyelvtudása. Persze, ha nincs,akkor röghöz van kötve.
A Jobbik is és az LMP is a Fidesz szekerét tolja. Ki egyenesebben, ki cikk-cakkolva, de a szekeret tolják.
Dr Beviz Elek
@görbetükör: Mi köze ennek a nyelvvizsgához???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.