A csirkejelmezes köztévés választási műsor óta nem volt olyan erős beszélgetés magyar stúdióban, mint ami Jakab Péter, a Jobbik szóvivője és Szentesi Zöldi László műsorvezető között zajlott le szerda este a Hír TV-ben.

Ez a tévé hazudik: így hekkelték meg a Hír TV műsorát

A fideszes visszarendeződés óta most először hívták meg Jakabot a Hír TV-be. Az országgyűlési képviselő rögtön azzal nyitott, hogy levette a zakóját, hogy látszódjon az alkalomra készített EZ A TÉVÉ HAZUDIK feliratú pólója – írja a 444.hu.

A tizenegyperces jelenetet itt tudja megnézni.

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Krizsán Csaba

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Érdekes interjú volt. Kár, hogy a riporter nem tudott felnőni a feladatához. De ház ez is egy szint.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Érdekes interjú volt. Kár, hogy a riporter nem tudott felnőni a feladatához. De ház ez is egy szint.
tudode
Eltekintve attól miről szólt ez a diskurzus, minden egy volt fiatal demokrata AGYAMENT POLITIKAI SZÉLHÁMOS visszhangja, aki, világossá vált, hogy CINKELT LAPOKKAL praktiKÁZIK a székház mutyi óta. Onnan, illetve Nagy Imre újratemetésekori FELTŰNÉSEKOR, amikor MEGTISZTELŐ felkérésekor is KIPLETYKÁLT olyan történelmi eseményt, amelyre felhívták a figyelmét a megbízói, hogy arról KUSTI:
.
------ Konrád György: Orbán felelőtlen volt, mert felejthetetlenné akarta tenni magát
.
hvg.hu/kultura/201801_konrad_gyorgy
.
Felismerve a konjunktúrát, 28 éve hadicselezik olyan annyira, hogy egy ZAVAROS ELME játékszere lett az ország oly annyira, hogy vályogtetős kulipintyóból "érkezve" a POLITIKA SZÍNPADÁRA, ma már EMBERILEG egy nagy nulla, de visszaélve a hatalmával nem érdekli csak a LÓVÉ, és a HATALOM, amelynek bizonyítéka az, hogy a szt család bukszáját teletömve, ma már KÖZJOGILAG ÉRVÉNYTELENŰL
.
g7.hu/allam/20180605/harom-ev-alatt-harommilliard-forintot-vett-ki-cegeibol-az-orban-csalad/
.
Aki figyelemmel kíséri a VILÁGHÁLÓRA a mai napig is FELTETT videók megtekintésével, cigányabb a cigánynál a jogi KISKAPUK nyitogatásával, csukogatásával SS jogi diplomája birtokában!
.
Magyarán ELKÚRTA AZ ORSZÁG .. T Ö R T É N E L M I... E S É L Y É T !
Qqberci
Nagy ötlet. "Kétfarkú" szintű. Csak így tovább, a nevetségesség öl!...
kereső
“Kívánjuk a sajtó szabadságát, censura eltörlését.”
Aki Én
,,...tiszteljük meg a nézőket azzal ,hogy tisztességes kérdésre tisztességes választ adunk..."
És ez a propaganda tévében hangzott el egy buta propagandista szájából.
No comment...
Egyébként igen, bármilyen országgyűlési csoportosulás bemehet, sőt be kell, hogy menjen a köztévébe. Igen, ez lenne a közszolgálatiság.
Itt sokkal inkább az a kérdés, hogy miért csak ilyen módon juthatnak be, miért nem hívják őket naponta, miért kizárólag a fidesz hazug, hírhamisító propaganda szócsöve a KÖZRÖHELYtévé?
magyarbakancs
minden ellenzéki képviselőt kit be hívnak ezt kellene csinálni.
Szét zilálni ezt a beképzelt szar társaságot.
KisGenyo2
@magyarbakancs: Szétzilálni a szavazófülkében tessék csak!
Aki Én
De ha már ott járt, választott képviselőként számon kérhette volna ezt a senki által meg nem választott buta embert, hogy milyen alapon fenyeget nyilvánosan tömegeket egy demokratikus jogállamban? Jelezhette volna, hogy demokratikus jogállamokban ez Btk. Mondjuk ez már rég nem az. Misem bizonyítja jobban, minthogy egy kormányhoz hű csicska ezt büntetlenül megteheti.
Aki Én
@Pegero: Tökéletes volt, parádés, és nyugi, minden gondolkodó értette és egyetértett vele. Aki ott gáz volt, az a szervilis parasztgyerek volt :)
Tudnak viselkedni, becsületesebbek, demokratikusabbak, bölcsebbek, gerincesebbek, intelligensebbek és felkészültebbek mint a fideszes csicskák.
Hogy neked nem tetszett, az csak megerősít a hitemben.
Boldog Karácsonyt!
Aki Én
@Shikari: ...hűha. Te érted mit akarsz?
szalai777
--Itt találsz meztelen lányok a városodban : My.Su/Lanyok
kisrigó
Nem a szivem csücske a Jobbik, de nagyon tetszett, ahogy Jakab képviselő úr nem hagyta magát kizökkenten, elmondta amit akart. A póló meg különösen jó ötlet volt, demonstrálva ezzel is, hogy az észérveket nem viselik el a hatalmasok, marad a nevetségessé tevés, a humor.
csak úgy....
@Shikari: "Ezeket is behívnám és hagynám, hogy járassák csak le magukat. Kukorékoljanak, cöfözzenek, meg hablatyoljanak, ahogy szoktak. Ép elmével amúgy sem szavaz senki rájuk!
A következő majom a farkát fogja mutogatni? :-))))))))))) "

cs.tibi laci,te betegesen szegény vagy,agyilag és értelmileg is . :(
Macskaszem
Zene volt füleimnek ahogy Jakab Péter földbe döngölte a fideszcsicskát. Nagyon élveztem, minden percét, és pont olyan cinikusan röhögtem, ahogy a fideszhorda szokott, és kib@szott jól esett.
csak úgy....
Jakab Péternek csak gratulálni tudok ! Az eszetlen focializmus és a személyi kultusz ,egy iszonyatos teher magyarországra!
orbán nem a magyarokért "dolgozik"! az orbán bagázs gyarapodik,közben rabszolgává tesz vagy nyomorba dönt mindenkit! A Habsburok kíméletesebbek voltak a Magyarokkal,mint ez a lentröl jött ,volt kommunista és volt liberális...stb. szarházi!
csak úgy....
@Pegero: fidelitasz? nekik nincs ki bekapja ? ezt nevezed te kultúrának? anyád tudja,hogy pasiknak ajálkozol fel?
Rockxy
Beszarok ezen a jakabon.
Olyan, mint egy piaci kofa.
kopacsijanos
Te hülye nem a Tv hazudik hanem te mert te pofázol ott és nem én és nem más!!
Eladott Ország
„Megvették a lelketek, szátok lett a seggetek”. Egy a cél, az orbán rendszer dőljön meg.
Valaki lefesthette volna már a lefestőt, ahogy egyszer már megtörtént.
uploads.disquscdn.com/images/ed44eabaa2b470a688cf81368c12cd5cba36dc2a9e5a8d0724462fb589388083.jpg?w=600&h=556
csak úgy....
@Pegero: ezt a "Kabbbbbeeeeeeeee!!! " !? ezt is a Hadházytól tanultad ,te létminimum alatt gondolkodó?
csak úgy....
@Pegero: cs.tibi laci,neked semmi értelmed! te betegesen nagyon hülye...
csak úgy....
@Pegero: mikor schikariból @Pegero: leszel? neked nem tünik föl,valami furcsa magadon?
ugyan az a stílus ,le sem tagadhatod magad! :)
egy csóró,ingyen élö osztja az észt reggeltöl estig,különbözö nick alatt, csak a hülye nem veszi észre...
csak úgy....
@Pegero: "@csak úgy...: Lehet, hogy igazad van, de még mindig jobb, mint hülyének lenni :) "
és itt a bizonyíték,hogy te egy szánalmas,szarházi megfizetett pöcs vagy! egy genya troll,pénzért a lelkedet is ...
Eladott Ország
@Pegero: Nagyon örülnék, ha egyszer véletlenül az adott témához szólnál hozzá, te fideszes degenerált barom. Mert csak a fidesz, agyhugykővel! Csak az a kár, hogy az anyád nem a WC-re ült amikor születtél! hirhatar.com/wp-content/uploads/csak_a_fidesz.jpg
Eladott Ország
@Pegero: tegnap, 16:14; Ez a pökhendiség, ez az arrogancia valami vírus? Lehetetlen ép ésszel felfogni ! Ennyire mély lenne a mélység ? Ennyire sötét a sötétség ? Ez már a kognitív disszonancia jele .Te humanoid, trágyarakás, minden verbális megnyilvánulásoddal romba döntöd az evolúció elméletét, ugyanis ha te vagy végeredmény, akkor valami nagyon el lett baszva már a kezdet kezdetén… Ez a boldog karácsonyod is olyan unortodox Matolcsysra, szellemi vakondtúrásra sikeredett. www.youtube.com/watch?v=yubxRHwCGYg&feature=youtu.be
Eladott Ország
@Pegero: Már többször leírtam neked, de úgy látszik olyan vagy mint a kiselefánt..., te legnagyobb birkája a nemzeti akol illiberális világának. Nem voltam pártag a gengszterváltás előtt, és után sem. Tájékoztatlak, a fidesz nem párt, hanem politikai kurvák bűnöző bandája! Semmi köze sem a konzervativizmushoz és a kereszténységhez sem, te tahó, ökör!
Kétharmadban az erő! m.blog.hu/sz/szeka/image/lufi.jpg
Eladott Ország
@Pegero: Mi a qrvanyádért nem a cikkre válaszolsz, te mocskos szarházi fideszes, hogy a f@sz verje ki a fogaidat, b@zdeg, a fajtádat. Rohadék, f@szparaszt!
a.disquscdn.com/uploads/mediaembed/images/2139/5995/original.jpg?w=600&h
Eladott Ország
@Pegero: Nagy munka vár ma reátok...le kellett a szőrt borotválni, hogy Sárika tudjon pisálni...
www.youtube.com/watch?v=Y66oi5s7QWk&t...
Eladott Ország
@Pegero: www.youtube.com/watch?v=E-_D_-3iCfA&f...
Nem az a baj, hogy ezek régebben kommunisták és KISZ- esek voltak nem, a fenét érdekelne. Azt látom bajnak hogy ezek a selejtje/legalja, a régiek sem voltak okosak, de ezek mindent alulmúlnak csak a rablási ösztönük, sokszorosa a régieknek !
Látom te már a Hidvéghi nevű fideszes seggfejnél is túlképezted magadat.
karma1
@Eladott Ország: A sztalin-kep meg a szanko's mindent visz!...:o)))) Jol indult a napom, ahogy kinyitottam a netet - koszi!...:o))))
karma1
@Eladott Ország: 06.16-ra: WOW!...:o)))
Eladott Ország
@Pegero: Ez a pökhendiség, ez az arrogancia valami vírus? Lehetetlen ép ésszel felfogni ! Ennyire mély lenne a mélység ? Ennyire sötét a sötétség ? Ez már a kognitív disszonancia jele .Te humanoid, trágyarakás, minden verbális megnyilvánulásoddal romba döntöd az evolúció elméletét, ugyanis ha te vagy végeredmény, akkor valami nagyon el lett baszva már a kezdet kezdetén.
Desischado
@Eladott Ország: Drágám, nyugi, ne idegesítsd magad egy ilyen bélféreggel, inteligensebb vagy te annál. Tudod jól, hogy ezeknek az agyrágó bogár éhen döglene a fejükben, mert nincs agyuk!

Nem szeretem a jobbikot, de ehhez csak gratulálni tudok, élvezet volt hallgatni, hogy a földbe döngölték ezt a fidesz csicskát!

@Pegero: Téves lájk, bocsi. Esetleg nem húznál már el végre a troll haverjaiddal a kénköves pokolba?
Eladott Ország
@Pegero: Kövér, a pszichopata kommunista gennygóc. Mégiscsak igaza volt Kövér Lászlónak, amikor azt mondta, hogy kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna. Erre legjobb példa ő maga. Kövér egy civilizált országban nem léphetné át az elmeosztály küszöbét. Bármelyik szakember megmondja, hogy Kövér egy pszichopata szociopata, aki közveszélyes orvosi eset, pszichológiai alkalmassági vizsgán megbukna, egy daru kezelésére is alkalmatlan lenne. Ez az elmebeteg rászabadult az Országgyűlésre, katonaságot alapított a törvény házába, bünteti az ellenzéki megnyilvánulásokat. Ha van gennyes seb ennek az országnak a testén, azt Kövér Lászlónak hívják
nepszava.com/2013/12/magyarorszag/kover-a-pszichopata-kommunista-gennygoc.html
Eladott Ország
@Pegero: Mégiscsak igaza volt Kövér Lászlónak, amikor azt mondta, hogy kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna. Erre legjobb példa ő maga. Kövér egy civilizált országban nem léphetné át az elmeosztály küszöbét. Bármelyik szakember megmondja, hogy Kövér egy pszichopata szociopata, aki közveszélyes orvosi eset, pszichológiai alkalmassági vizsgán megbukna, egy daru kezelésére is alkalmatlan lenne. Ez az elmebeteg rászabadult az Országgyűlésre, katonaságot alapított a törvény házába, bünteti az ellenzéki megnyilvánulásokat. Ha van gennyes seb ennek az országnak a testén, azt Kövér Lászlónak hívják.
nepszava.com/2013/12/magyarorszag/kover-a-pszichopata-kommunista-gennygoc.html
Eladott Ország
@Pegero: Mégiscsak igaza volt Kövér Lászlónak, amikor azt mondta, hogy kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna. Erre legjobb példa ő maga. Kövér egy civilizált országban nem léphetné át az elmeosztály küszöbét. Bármelyik szakember megmondja, hogy Kövér egy pszichopata szociopata, aki közveszélyes orvosi eset, pszichológiai alkalmassági vizsgán megbukna, egy daru kezelésére is alkalmatlan lenne. Ez az elmebeteg rászabadult az Országgyűlésre, katonaságot alapított a törvény házába, bünteti az ellenzéki megnyilvánulásokat. Ha van gennyes seb ennek az országnak a testén, azt Kövér Lászlónak hívják. nepszava.com/2013/12/magyarorszag/kover-a-pszichopata-kommunista-gennygoc.html

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.