Ellentétben Brüsszellel, Magyarország és Bulgária nem a migrációban látja a választ a demográfiai kihívásokra, hanem a családok támogatásában – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A tárcavezető Marijana Nikolova bolgár miniszterelnök-helyettessel tárgyalt, majd a megbeszélésüket követő közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta:

soha nem fogadjuk el, hogy kívülről ránk kényszerítsék ennek a gondolkodásmódnak a megváltoztatását.

Közölte:

Magyarország és Bulgária a legfontosabb kérdésekben egyetért, és Bulgária továbbra is stratégiai szövetségese Magyarországnak az európai kérdésekben.

Kifejtette: Magyarországot és Bulgáriát baráti kapcsolatok kötik össze, és nagy fontosságot tulajdonítanak ezek fejlesztésének. A két ország az elmúlt időben sok hasonló kihívással szembesült, és ezekre hasonló válaszokat adott – mutatott rá.

Mint mondta, mindkét ország szembesült gazdasági, biztonsági és demográfiai kihívásokkal, és ezekre a magyar és a bolgár kormány eredményesnek bizonyuló válaszokat fogalmazott meg. Egyetértenek abban, hogy a migráció nem válasz a gazdasági és demográfiai kihívásokra, ezeket inkább a családok támogatásával kell megoldani – magyarázta. Hozzátette:

Magyarországon egyre magasabb presztízsű munkahelyeket hoznak létre, és a tavalyi volt az első év, amikor az országba visszatérők száma meghaladta a munkavállalási céllal külföldre távozók számát.

Szijjártó: Magyarország és Bulgária szerint nem a migráció a válasz a demográfiai kihívásokra, hanem a családok támogatása

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalában fogadja Mariana Nikolova bolgár miniszterelnök-helyettest 2019. február 12-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Szijjártó Péter úgy vélte, Magyarország és Bulgária abban is egyetért, hogy minden állam egyik legfontosabb felelőssége a saját határai megvédése és ezáltal a polgárai biztonságának garantálása. A külső határvédelem prioritás mindkét ország számára, Bulgária komoly határvédelmi infrastruktúrával védi a saját és az EU külső határát, akárcsak Magyarország – közölte. Hozzátette: a kerítés építése mindkét ország esetében sikeres válasz volt a biztonsági kihívásokra.

Azt is mondta, hogy Bulgária nem tagja a schengeni zónának, és bár meg tudta védeni a határát, nem akarják felvenni az övezetbe, miközben vannak olyan schengeni tagállamok, amelyek nem tudták megvédeni a saját határaikat.

Megjegyezte:

a határvédelem tekintetében fennmarad az együttműködés, tavaly 44 magyar rendőr szolgált a bolgár-török határon, és technikai segítséget is adtak Bulgáriának.

A külügyminiszter emlékeztetett: az ENSZ globális migrációs csomagját egyik ország sem szavazta meg, mert az újabb migrációs hullámok veszélyével fenyeget.

Kitért rá: fontos, hogy a magyar cégek erőteljes külföldi beruházásokat hajtsanak végre, és az OTP az egyik legnagyobb szereplő lehet a bolgár piacon, továbbá a Richter is egyre kiterjedtebb tevékenységet folytat az országban. A magyar és bolgár vállalatok együttműködését az Eximbank 165 millió eurós hitelkerettel segíti – fűzte hozzá.

Elmondta: Magyarország és Bulgária a következő hétéves uniós költségvetésről folytatott tárgyalásokat illetően kitart amellett, hogy a kohéziós forrásoknak továbbra is komoly szerepet kell szánni.

Marijana Nikolova fontos partnernek nevezte Magyarországot, és megköszönte a Bulgária schengeni tagságáért folytatott erőfeszítésekhez nyújtott támogatást, továbbá a migrációs hullám megfékezéséhez adott segítséget az EU külső, bolgár-török határán.

A magyar-bolgár kapcsolatokra az intenzív párbeszéd jellemző, és széleskörű az együttműködés kétoldalú és uniós ügyekben is. Magyarország sok jelentős témában ugyanazt az álláspontot képviseli, mint Bulgária, így például a Nyugat-Balkán, a kohéziós és agrárpolitika tekintetében – vélekedett.

A bolgár miniszterelnök-helyettes kitért rá: Magyarország komoly gazdasági partnerük is, az egyik legnagyobb befektető Bulgáriában, és a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat még szorosabbra kellene fűzni.

Kérdésre Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy az ENSZ globális migrációs csomagja tekintetében a New York-i és brüsszeli tisztségviselők nem adják fel a küzdelmet, és most megpróbálják fejezetenként "belecsempészgetni" a csomagot különböző dokumentumokba.

De mi nem ülünk fel ezeknek a trükköknek", és minden ilyen dokumentumot megvétózunk, függetlenül attól, milyen nyomást helyeznek ránk

- jelentette ki. Hozzátette:

erre "egyértelmű felhatalmazásunk van a magyar emberektől, és ennek eleget is teszünk".

Ugyancsak kérdésre a külügyminiszter közölte: Magyarországnak meg szeretné erősíteni a stratégiai objektumai védelmét. Ezért közép-hatótávolságú rakétavédelmi rendszert vásárolna, amely a rakéták kilövésére alkalmas infrastruktúrából, radarberendezésekből és légvédelmi rakétákból áll.

A tárgyalások hamarosan a végső fázisba érhetnek, de szükséges, hogy az Országgyűlés honvédelmi bizottsága a beszerzés jogi körülményeit és folyamatait egyszerűsítse le – magyarázta. Hozzáfűzte: az erre vonatkozó előterjesztést megteszik a bizottságnak, összegekről pedig még korai beszélni.

Szijjártó Péter azt is elmondta, hogy Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hétfői, vele, valamint a miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen sem merültek fel magyar vagy amerikai belpolitikai kérdések, csak a kétoldalú együttműködésről volt szó, valamint azokról a nemzetközi politikai fejleményekről, amelyek azt befolyásolhatják.

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Klubtag
"Szijjártó: Magyarország és Bulgária szerint nem a migráció a válasz a demográfiai kihívásokra, hanem a családok támogatása"
Ebbe a torz gondolatmenetbe éppúgy benne rejlik a szarházi fasizmus attitűdje, mint ahogy a magyar kormány családpolitikájában. Ugyanis minden eszközzel azt akarja az Orbán-kormány elérni, hogy a gyermekvállalás ösztönzésének forrásait lehetőleg a cigány lakosság ne érhesse el.
Ez is igazolja, hogy az a bizonyos roma integrációs terv, amit 2011. első felében a soros magyar EU-elnökség idején állítólag kimunkáltak és nagy büszkén meghivatkoztak, az lópikulát sem ér.
A többi tohuvabohu...
wpym
Ok, de a csaladokat nem programokkal kell tamogatni, hanem jovökeppel, anyagi biztonsaggal, ergo unios ber kellene.
verőce21
Gyorsan idepattant "a tárcavezető Marijana", alighogy kihúzta lábát az amerikai külügyér.
"Mit mondott?, Mit mondott?" - várjuk sorjában a többi külügyminisztert is. :)
advocat
A kormány maradjon nyugton. Legyen elég a bérem. Befizetem az adómat. Legyen még az egyetemi oktatás is ingyenes. Mint Európa számos - sosem volt - szocialista országában. Oktassanak úgy, hogy az lehessen hasznosítani. Lehessen továbbképezni magunkat. De a szakmunkástanulók közismereti tárgya? Az egy vicc. Meg lehet nézni! És utána vitatkozhatunk. Stb., stb. És Petike, a te képzésedhez azért Soros hozzájárult. Ki fizette a fél éves kint tartózkodásodat?
kokopelli
@advocat: van olyan ország,ahol "béradó kártyán" már a gyerekek száma megjelenik!Azon
szülőjén,aki a többet keresi,mivel havonként őnála marad a nagyobb összeg a havi bérfizetés-
kor! Nem kell minden ß@rt újra és újra kitalálni,mert az átvevés kényelmesebb!
...láss ne csak nézz "miniszter. et"! (;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Nagyvilág - 2019. April 22., 14:21
Parazitáink motiválnak minket?
Itthon - 2019. April 22., 13:48
Csábító dekoltázst mutatott Bódi Sylvi