A magyar kormánynak kiemelt célkitűzése, hogy a nők foglalkoztatását, munkaerő-piaci elhelyezkedését a lehető legnagyobb mértékben elősegítse – emelte ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára vasárnap Herceghalmon.

Illés Boglárka a Mathias Corvinus Collegium (MCC) első női közéleti vezetőképző című képzésének diplomaosztóján azt mondta:

2019-ben kijelenthető, tényleg mindenki talál magának munkát, aki valóban dolgozni akar.

Elmondta, manapság a felsőoktatási intézményekben a nők aránya már magasabb, mint a férfiak aránya.

A 2017-es mikrocenzus alapján már a teljes társadalomban magasabb a felsőfokú végzettséggel rendelkező nők aránya, mint a férfiaké.

Értékelése szerint eljutottunk az egyenjogúság azon pontjára, ami a nőket megilleti.

Ezzel együtt úgy vélte, a 21. században Magyarországon a nőknek nem az a legnagyobb kihívás, hogy munkát találjanak, vagy hivatásukban ki tudjanak teljesedni, ennél is fontosabb a munka és a magánélet összehangolása.

Ezt kívánja elősegíteni a magyar kormány azáltal, hogy segíti a nőket abban, otthon maradhassanak gyermekükkel, vagy visszatérhessenek a munkaerőpiacra. Ennek érdekében 2022-ig 70 ezer bölcsőde nyitja meg kapuit – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Illés Boglárka az első női közéleti vezetőképzés diplomaosztóján azt mondta, bízik abban, hogy a képzés folytatódni fog.

Szalai Zoltán, az MCC ügyvezető igazgatója azt mondta: a 2018-ban 16 nővel indult képzés a kezdeti várakozásokat is felülmúlta. Elmondása szerint megpróbáltak gyakorlatközpontú programot kialakítani, amely során az akadémiai, politikai világból is érdekes előadóik voltak. A képzés előadói között szerepelt a program fővédnöke, Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, valamint Varga Judit, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolataiért felelős államtitkára. Több neves külföldi előadója is volt a programnak.

Kiemelte: fontos új hálózat jött létre a résztvevők között, és arra biztatta őket, használják is ezt a kapcsolati hálót.

Forrás: MTI

Címlapi kép: YouTube

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
Míg az Anyáknak a hideg kórházi padlón köll feküdniük a gyerekeik körül ,közben a botlábú, túlfizetett focistáknak füttitek az üres stadionokba a gyöpöt...,jobb ha kussoltok!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Még néhány nap és már 100 ezer helynél tartunk a valóság meg 3 év alatt 7000 férőhely !!!
Hiába ti fütyiszek MERTEK KURVA NAGYOT HAZUDNI !!!
RonaGyuri
jobban járnának, ha inkább békén hagynátok őket! =))
Gauntlet
@RonaGyuri: ó, én is ezt akartam írni !!!
arcmás
Vak komondorokat add, amin áteshetnek a nők.

Csak gyűlik és gyűlik bennem e gyűlölet.
arcmás
A gyűlöletre való képesség mindenkiben meg van.
A gyűlölet iránya a különbség gyűlölet és gyűlölet között.
Gyűlölni már jól tudsz, most az a kérdés, hogy ki felé fordítod a gyűlöletedet.

A gyűlölet egy elszabadult hajóágyú...
Nessy
Megsegítik a "nőket", amíg idősek és betegek nem lesznek! Akkor már nem is "nők"!
csak úgy....
Oszt mikortól foglalkozik a fidesz "nö ügyekkel" ? Csak nem választás lesz valahun? Krumpli acskózva?
csak úgy....
Míg az Anyáknak a hideg kórházi padlón köll feküdniük a gyerekeik körül ,közben a botlábú, túlfizetett focistáknak füttitek az üres stadionokba a gyöpöt...,jobb ha kussoltok!
papa.49
@csak úgy...: Ez bizony jó összehasonlítás !!!
Eladott Ország
Ebben a zsákutcában nincs tovább. A fidesz, mint egy woodoo babába szurkálta belém a tűit. 2002-ben ezt még nem tudtam. Jöttek ugyan a tűk sorban, fájt is, de olyasmi ez, mint amikor beütjük a sípcsontunkat. Nagyon rossz, összerándul a test, aztán amikor megműtik például az ember bokáját és arra ébred, hogy csövek, zacskók és varratok súrlódnak a fekvőgipsz alatt a sebhez, akkor rájön, hogy mi a fájdalom. Az a kék folt a sípcsonton még semmi sem volt. Belém már nem fér több tű, rám már nem fér több kitűző. Én már nem akarok várni újabb dátumokra, újabb napfényre kerülő mocsokra, újabb leleplező cikkekre, újabb statisztikai adatokra, újabb egyeztetésekre, újabb színpadra! Velem van a baj, vagy a többiekkel? Vagy csak simán nagyobb a testük és rajtuk még elfér egy – egy gombostű? Meddig?
uploads.disquscdn.com/images/f34a3b921c1583b548e5636682a2fd62f7c343668dc95659a7c8a671a9c2cf2e.jpg?w=600&h=344
Ez kell már a nőknek a gyakorlatközpontú program, meg a szájbarakás.
kereső
Hát(sic!) persze. Harmincéves korára szerezzen diplomát, dolgozzon napi 12-14 órát, szüljön 3-4 gyermeket ( mer csak akkor kap pizt), gondoskodjon az idős szüleiről, és lehetőleg mindeközben szavazzon a fideszre. Helyttes államtitkár asszony? Ezt, igy hogy?Shiva a százkezű sem tudná megcsinálni. Vagy jobbat mondok, mutassa meg hogyan kell!
1magyar
Nagy kontraszt van a dolgozó,gyereknevelő nők és a focisták fűtött stadionja között.
Az emberek szemében nagy szálkák a stadionok.
Eladott Ország
@csak úgy...: Ez nagyon szomorú és egyben dühítő is ! Egy szivacsért egy éjszaka 4.500.- Ft ? A kapott ingyen ágyakat meg levitték a pincébe , mert abból nincs haszna a kórháznak ! A miniszter imáját nem hallgatta meg meg az igazgató ! Az emberi élet szentsége .És ha a parkolóban hagyja a kocsiját, akár 6000 forintot is fizethet, óránként, a nyiregyházi kórházban, a kedves anyuka. Lesz nagy meglepi a kapunál!
www.szeretlekmagyarorszag.hu/wp-content/uploads/2019/03/foldon-fekudtek-flashmob-agyat-az-anyaknak-heimpal.jpg
simmering73
Most akkor el kellene dönteni, mit akar a kormány: szüljenek vagy dolgozzanak a nők.
Nessy
@simmering73: Mindkettőt! Sőt legyenek remek háziasszonyok, csodás szeretők, és háziápolók!
Eladott Ország
Én ezt az első női közéleti vezetőképzőt sem értem. Mert? Miben más egy női vezető, mint egy férfi? Gyengébbek a szellemi képességei? Vagy erősebbek? Lesz majd olyan is, hogy külön iskolába járnak a fiúk és a lányok? Esetleg a tömegközlekedést is lehet kettébontani? Namindegy. De hogy ez az Illés Boglárka egy rendkívül okos asszony, ha ezt mondta, az biztos. Ismeri az életet, semmi kétségem nincs. Ő az: kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2019/03/ill%C3%A9s.png
Hát egyértelmű, hogy nagy élet- és szakmai tapasztalattal rendelkezik a hölgy. Én azért javasolnám neki, sétáljon már el egy borsodi, nógrádi, szabolcsi zsákfaluba aztán találjon munkát úgy, hogy kajára sincs pénze, nemhogy útiköltségre, mobiltelefonra vagy internetre. Mert az csak akarat kérdése. Aha. Illés Boglárka azt is elmondta, hogy a nők eljutottak az egyenjogúságnak arra a pontjára, ami megilleti őket. Értem. Innen egy lépést se tovább. Amikor azt gondolná az ember, a NER bugyraiból már nem kerülhet elő sületlenebb ökörség, akkor mindig jön valaki és rácáfol a dologra. Tehát az egyenjogúságnak vannak fokozatai. Szintjei és pontjai. Mint a terhességnek vagy a halálnak. Kicsit terhes, közepesen halott. És akkor én képtelen vagyok eldönteni, hogy ezek az emberek saját jogon ennyire feneketlenül ostobák, vagy tudják ők, hogy baromságokat beszélnek, de ezért fizetik őket (a mi adónkból), hát ezt mondják.
nezelodo
@Nessy: Ma 09:29. És elegánsak legyenek, ne otthonkában menjenek bevásárolni, mint az ország nagyjának hozzátartozója, az államfők fogadására.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.