Lengyelország és Magyarország újra együtt harcol a jövőjéért, és ahogy 1848-'49-ben most is az igazság, a szolidaritás és az egyenjogúság oldalán áll – mondta Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök pénteken a Múzeumkertben, a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából rendezett állami rendezvényen.

Morawiecki: Lengyelország és Magyarország újra együtt harcol a jövőjéért

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök beszédet mond az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából tartott állami ünnepségen a Múzeumkertben 2019. március 15-én. MTI/Máthé Zoltán

A lengyel kormányfő beszédében emlékeztetett: a két nemzet barátsága immár több mint ezer éve tart, a múltban több alkalommal is úgy küzdöttek közösen a szabadságért, ahogy most a jövőért szeretnének.

Úgy fogalmazott, egy jobb Magyarországért, egy jobb Lengyelországért és egy jobb Európáért harcolnak, mindazokért akik hisznek a "hazák Európájában", olyan jövőben, amely a közemberért, nem pedig a felsőbb rétegekért lesz.

Mateusz Morawiecki azt mondta, 171 éve a magyar szabadságharcosoknak sajnos le kellett tenniük a fegyvert, nemzeti zászlóikat azonban nem adták, azokat inkább felszabdalták, elrejtették, hogy elővehessék majd, amikor a jövő reménysugarai megjelennek. "A mi népeink ilyen zászlódarabokból álltak össze és élnek újra együtt barátságban" – hangsúlyozta a lengyel miniszterelnök.

Kiemelte, a két ország jobb jövője csak saját szándékától, akaratától függ.

Egyre inkább meg vagyunk most már győződve róla, hogy ahogy korábban a turul és a lengyel fehér sas elvezetett a jobb jövő, az igazság felé, lassan közeledünk már ehhez

- mondta Mateusz Morawiecki.

Morawiecki: Lengyelország és Magyarország újra együtt harcol a jövőjéért

Mateusz Morawiecki lengyel és Orbán Viktor magyar miniszterelnök az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából tartott állami ünnepségen a Múzeumkertben 2019. március 15-én. MTI/Szigetváry Zsolt

A lengyel kormányfő rámutatott, a két ország nagy költői, Petőfi Sándor és Zbigniew Herbert egyaránt azt mondták, hogy "az egekből fog jönni a segítség". "Ez legyen az, ami minket összekapcsol, minden magyart, minden lengyelt, és az európaiakat" – mondta.

Isten áldja meg a magyarokat, Isten áldja meg a lengyeleket, adjon nekünk jobb Európát!

- zárta beszédét Mateusz Morawiecki.

Forrás: MTI

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mary
Nagyon jól megértik egymást O1G és Morawiecki, hiszen utánunk ők a legkorruptabbak...megelőz még minket Bulgária. Érdekes mindig azokkal ért a legjobban egyet akik ugyan úgy szétlopják az országukat.
Mary
Nagyon jól megértik egymást O1G és Morawiecki, hiszen utánunk ők a legkorruptabbak...megelőz még minket Bulgária. Érdekes mindig azokkal ért a legjobban egyet akik ugyan úgy szétlopják az országukat.
Eladott Ország
Mondhat amit csak akar a "két barát", de a kizárás hátterében soha, egy percig sem az állt, hogy az Uniónak bármi baja is lenne a keresztény kultúra védelmével, vagy a kormány családpolitikájával. Az EU problémája az, hogy Orbán Viktor egyszerűen leépítette a jogállamot Európa kellős közepén, társával együtt. Olyan nehéz ezt felfogni?! Na de mindegy is, talán majd a fidesz Néppártból való kizárása segíteni fog nekik abban, hogy ezt végre megértsék. Ki tudja? Ha egy kis szerencsénk van, megint idegrohamot kap a führer, mint a 2002-es választási eredményektől, elviszik Grazba, és legalább addig nyugtunk lesz, ameddig ő a gumiszobában pattog. A "hasznos idiótákat" eredetileg Lenin mondta, de közelebb nem jutunk a megoldáshoz...hogy takarítsuk el "Carton Castrót"...azt nekünk kell megtenni! Orbán Viktor megélhetési politikai pávatáncos is képviselte a lengyel testvéreket Izraelben. Mert ugye az evidencia, hogy a lengyel testvéreinkkel közös erővel fekszünk keresztbe a senki által meg nem választott brüsszeliták kreténvilágának, a lengyel testvérek tőlünk megirigyelt, illiberális szakadt mundérját védjük a gaz gyarmatosító, migránssimogató Európával szemben, mert tudjuk, hogy majd ők is megvédik a mi korrupt seggünket, amikor arra kerül a sor. Pedig a brüsszeli grémiumnak sokkal több joga volt bírálni egy uniós tagállam kormányát, mint amennyire Netanjahu csahos kutyájának beletörölni a gumicsizmáját ugyanabba az uniós tagállamba. Kollektíve az egész népbe.
papa.49
Oszt. mit szól ehhez a lengyel nép ???
Lesz ott még tüntetés ha kiakarják penderíteni a lengyeleket is !!!
simmering73
@papa.49: A lengyel nép kevésbé toleráns és a tűréképességük is gyengébb. Előbb teszik őket lámpavasra és csak utána fognak kérdezni.
papa.49
@simmering73: Végül is csak mink vagyunk ilyen béketűrők (bambák) és ezt használja ki a csutitetű !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2019. March 24., 09:55
Rabolt droggal kereskedtek
Szórakozás - 2019. March 24., 09:44
Viszály a palotában – külön költözik Harry herceg