Életének 72. évében hétfő reggel meghalt Baló György televíziós újságíró – közölte a család az MTI-vel.

Meghalt Baló György
Fotó: Czimbal Gyula/MTI

Azt írták, hogy Baló György méltósággal viselt, hosszú betegség után hunyt el szerettei körében. Temetéséről később intézkednek – tették hozzá.

Baló György 1947. június 14-én, Budapesten született. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-angol-német szakon.

A Magyar Televízió (MTV) külpolitikai szerkesztőségében dolgozott 1975-től, valamint a Mozgó Világ munkatársa is volt; 1989-ben a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöki tisztségét töltötte be.

Később, 2000-től az MTV műsorvezetőjeként, majd 2002-től 2006-ig kulturális igazgatójaként dolgozott, 2002-2003 között A hét főszerkesztője volt.

2009-ben a Magyar Rádió Kossuth adóján a 180 perc című reggeli műsort vezette, majd 2010-től 2012-ig az MTV főszerkesztői posztját töltötte be.

Baló Györgyöt 1982-ben Rózsa Ferenc-díjjal, 1988-ban Balázs Béla-díjjal, 1991-ben Pulitzer-emlékdíjjal, 2017-ben Prima Primissima Díjjal tüntették ki.

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
SystemError
Egy szakma és annak objektivitása is lassan távozik Baló György személyével, amiért ő nagyon sokat tett. Riportalanyai nézetektől függetlenűl szívesen látogatták, mert tudták, hogy mindig tapíntatos mégis izgalmas kérdésekre számíthatnak. Mind magánemberként, mind szakemberként óriási veszteség! Nyugodjon békében!
Yoda69
Egy nagyszeru ujsagiro tavozott.
R.I.P
Veleda
nagy veszteség. Nyugodjék békében!
evacica
Nyugodjék békében! Egy kiváló újságíró és ember távozott, hiányozni fog a szakmában és a hallgatóknak is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.