Az Eurostat nemrég frissítette a 2017-es adatokkal a költségvetési kiadásokat részletező statisztikáját, mely alapján a magyar állam megtartotta csúcstartó szerepét a sport- és egyházfinanszírozást illetően, ráadásul 2017-ben az előnyt is sikerült növelni. A magyar kormány a költségvetésból a GDP 3,5 százalékának megfelelő összeget költött el ugyanis sport- és egyházfinanszírozásra 2017-ben, a korábbi 3,3 százalék után. Vagyis a GDP 2017-es értékéből kiindulva nominálisan ez 1342 milliárd forintot jelent a korábbi 1170 milliárd után. Egy év alatt 172 milliárddal több közpénzt fordított a magyar állam sportra és az egyházakra. Ha kifejezetten a sportra fordított összeget nézzük, annak mértéke a GDP arányában 1,2 százalék volt a korábbi 1,1 után. Nominálisan ez 70 milliárd forintos növekedést jelent, 2017-ben 460 milliárdnyi volt csak a sportköltés.
1342 milliárdot költött a kormány sportra és vallásra 2017-ben
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
"Megválaszolta a kérdést a szegedi püspök: miért épít az állami ajándék milliárdokból nyolcezres focistadiont?!"
444.hu/2018/05/26/megvalaszolta-a-kerdest-a-szegedi-puspok-miert-epit-az-allami-ajandek-milliardokbol-nyolcezres-focistadiont
Na, kedves beteg! Menjen focimeccsre, vagy imádkozzon, ha talál ingyen is nyitva tartó templomot napközben! Rák ellen hatásos a Tíz parancsolat, és nincs mellékhatása sem!
És még jutott volna az EÜ.re, oktatásra, vasút fejlesztésre, az úthálózat felújítására stb.
Új hozzászólás