Az amerikai elnök és a magyar kormány egyformán erőteljes migrációellenes álláspontot képvisel, Magyarország pedig éppúgy megvédi saját határait, ahogy azt az Egyesült Államok is teszi – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.

Szijjártó keményen kezdte a vasárnapot: az USA-hoz hasonlította Magyarországot

Szijjártó Péter azzal összefüggésben beszélt erről, hogy Donald Trump amerikai elnök május 13-án munkalátogatáson látja vendégül Orbán Viktor miniszterelnököt.

Kiemelte, az amerikai elnök és a magyar kormány hasonló álláspontot képvisel számos világpolitikai dilemmában, hiszen mindkét félnek a nemzeti érdek az első, továbbá a saját polgárainak biztonságát tekinti a legfontosabbnak, a keresztény értékek és a keresztény kultúra vívmányainak megvédése mellett.

Emellett az sem véletlen, hogy az Egyesült Államok és Magyarország azon hat ország közé tartozik, amely az ENSZ globális migrációs csomagja ellen szavazott – fogalmazott Szijjártó Péter, hozzátéve, ahogy európai szinten kialakulóban van egy szövetség a migrációellenes politikai erők között, úgy globálisan is formálódóban van egy hasonló szövetség.

A miniszter aláhúzta, a találkozó arra is kiváló alkalmat ad, hogy Donald Trump és Orbán Viktor összehangolja a két ország migrációellenes álláspontját és tevékenységét a nemzetközi szervezetekben, továbbá lehetőség nyílik a kétoldalú politikai, gazdasági és védelmi együttműködések megvitatására is.

Szijjártó Péter beszélt arról is, reményeik szerint az európai polgárok a brüsszeli bürokraták helyett a nemzeti érdekeket képviselő politikusok kezébe helyezik a kontinens jövőjét az EP-választáson.

A május 26-i európai parlamenti választásnak ugyanis az a tétje, hogy a migrációt támogató vagy az azt ellenző politikai erők kerülnek többsége a következő Európai Parlamentben – mondta a tárcavezető.

Hangsúlyozta, a közép-európaiak, a magyarok és az olaszok is azt az álláspontot képviselik, hogy a migrációt meg kell állítani, azonban Brüsszelben és Nyugat-Európa számos országában inkább szervezni kívánják azt.

A magyar kormány ezzel szemben migrációellenes álláspontot képvisel és azt gondolja, hogy az Európai Unió csak akkor tud erős lenni, ha azt erős tagállamok alkotják – emlékeztetett, majd kiemelte, egy ország, egy nemzet csak akkor lehet erős, ha ragaszkodik a saját kultúrájához, vallásához, történelmi örökségeihez, hagyományaihoz.

"Ma ezt Brüsszelből el akarják venni tőlünk, mint ahogy el akarják venni azt a jogot is, hogy mi magunk döntessük el, hogy kikkel akarunk együtt élni, vagy éppen kiket akarunk beengedni, vagy éppen nem beengedni a saját országunkba" – fogalmazott.

Forrás: MTI

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr plágium
Amerikában a kevés őslakostól eltekintve kizárólag migránsok élnek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pági
@Dr plágium: Ezt a fiatalember nem tudja. A baj, hogy nincs, aki megmondja neki.
Rockxy
van némi hasonlóság.
ott is, és itt is ugyanaz a mocskos korrupt kapitalizmus van.
Dr plágium
@Pági: Gondolod történelmet sem tanult? Mert ha igen tudnia kellene.
Peller Anikó
Valóban van hasonlóság, az alakja mindkettőnek hasonló. Bár az egyik kockás a másik inkább kerek de azért hasonlít (om).
evacica
Na zselés hajú megint megszólalt, pedig ha csendebe maradt volna bölcs maradt volna, igaz azt a főnök nem dotálná!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.