Bár rengetegen adományoztak a vörösiszap-katasztrófa után, egy jogszabály miatt nem juthattak hozzá a pénzhez a károsultak. A Miniszterelnökség államtitkára, Kovács Zoltán szombaton jelentette be: döntött a kormány a károsultak jogerős vagyoni kárának megtérítéséről, amelynek összege mintegy 70 millió forint. A kormányzat által vállalt, a vagyoni károk megtérítésére vonatkozó állami segítségnyújtás több mint tíz családot érint.„Ez tipikus esete az eső után köpönyegnek, de jó, hogy van” – reagált a hírre Magyar György az ATV Start című műsorában. A károsultak képviseletét ellátó ügyvéd emlékeztetett: sokáig úgy tűnt, hogy az ügyfelei nem kapnak egy fillért sem, mert a Mal Zrt. fizetésképtelenné vált. Közben gyűjtés indult a károsultak részére – ahogy Magyar fogalmazott – Soros is beletett izgalmában 1 millió dollárt. Mint kiderült: a káralapba így összesen több mint 2 milliárd forint gyűlt össze.„Ebből egy forintot sem kaptak” – mondta az ügyvéd. Magyar György szerint ez azért...

(Forrás: alfahir.hu, Északi által)

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
ügyes; lenyúltak 2 milliárdot és most verik a mellüket a 70 millával! =))
a sok buta birka meg tapsikol!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Commenter
@Dr plágium: Már beépült az ki tudja mibe, vagy átalakult magánvagyonná.
Aki Én
@Csizmás Kond: Tele vagy észérvekkel lúzer román :)
Csizmás Kond
@Aki Én: Te pedig szarral...és annyira hogy már ömlik belőled.
kokopelli
@menekült: (juli.13. 17:40)
Érdekes,hogy a képernyő részleteit is fel lehet nagyítani,ha apró a szöveg!Aki nem akarja elolvasni
az csak akadékoskodik,vagy játsza a hülyét!!.. .kereste volna meg ő,ha kiváncsi volt!...de nem hiszem!
Qqberci
@RonaGyuri: Ehhez képest Soros György, akit meg kell állítani, a teljes összeg 15 %-át tette be...
szaboria1
2010 óta Orbánt nem az itthon élők érdekli hanem, a külhoni magyaroknak adott pénz mert azt már nem lehet követni kinél is landol az a sok milliárd.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2019. August 25., 17:25
Ön is ezeket a számokat jelölte? Hatos lottó
Szórakozás - 2019. August 25., 17:22
Itt a Love Island új kedvcsinálója ÉNB Lalival