Szlovákiai magyar pedagógusok előtt tartott előadást Takaró Mihály a 28. Jókai Mór Nyári Egyetemen Komáromban.

Irodalomtörténész: "aki nem szült eleget, vagy kivándoroltak a gyerekei, az valamit elrontott"
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az Új Szó beszámolója szerint az irodalomtörténész azt mondta, már-már irracionális, hogy ilyen kis lélekszámú nép fönnmaradt, már rég el kellett volna tűnnie. Szerinte a megmaradásunk titka az, hogy a magyarság számára a kultúra volt a legfontosabb kérdés.

Akinek szlovák, román, zsidó, német stb. felmenői vannak (Petőfi Sándor, József Attila, Radnóti Miklós stb.), azért akar a magyar kultúrához tartozni, mert a magyar kultúra olyat tud, amilyet semelyik más

– jelentette ki Takaró, majd később arra kérte az egybegyűlteket, hogy mindenki tegye fel a kérdést magának, ő mit tett a magyarság megmaradásáért.

Hány gyereket szült, kivándoroltak-e a gyerekei, mert ha igen, akkor szerinte valamit elrontott a szülő.

A cikk azt is megemlíti, hogy Takaró csak azt hajlandó tanítani, ami építi a diákjait, ami rombolja, azt nem. Esterházy Péter példáuk szerint kultúraromboló, tehát nem kell tanítani.

A hvg.hu nemrég írta meg, hogy a "Horthy-rajongó, zsidózó" Takaró Mihályra bízták a NAT hazafiasítását.

(24.hu)

89 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gauntlet
Ki ez egyáltalán? egy fidesz nyalonccal több? téged rontottak el ! Esterházy mindenhol a magaskultúra része ! e***ment !!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
CsipkeRózsa
@Shikari: Ha cigányt v. zsidót említik így, akkor azt cigány v. zsidó tegye. L. Esterházy egy magyar mondta a magyar gondozására.
Shikari
@CsipkeRózsa: Nem értünk egyet egyetlen állításodban sem.
Borsodi
Nem kell megijedni aki szült és szülni is fog az a putris cigány és ki se fog vándorolni esetleg üdülni a Szegedi csillagba.A becsületesen munkából élni akaró Roma se fog kivándorolni.Csak azok akiket a kormányunk rá kényszerít.Főleg kilátástalan megyékben élő fiatalok akik szeretnének jobban élni,azok menekülnek el innen.Én mint szülő azt rontottam el,hogy a gyerekeimet ide akartam láncolni.ebbe a halálra ítélt országba. Tizenöt évvel ezelőtt még bizakodóbb voltam,de azóta egyre rosszabb már nincs középréteg csak szegények jómódúak,milliomosok.
csipetke
Ezt a taplót! Honnan szalajtották ezt az ürgét?Akkora hülyeséget mondott,hogy a fal adja a másikat.Bár ezzel hozza a fidesz-szintet. A gyökérnek meg se fordul a fejében,hogy a fidesz/orbán házaspár miatt húztak el innen az emberek?Mi van itt?Az eu-s bérektől még mindig nagyon le vagyunk maradva,van uszítás,gyűlölködés,vannak a meggazdagított fidesz/orbán haverok,és a kilakoltatottak,van lepusztított egészségügy,és lebutított oktatás,és lehetne még sorolni,Így ki akar ebben az országban maradni?
nezelodo
@csipetke: Hát látod, "Nem értünk egyet egyetlen állításodban sem." Na ilyen ilyen a fejedelmi többesszám! Nem tudom, majd amikor a körkörös védelmet kell alkalmazni, amit egykor a Dajcs Tompika egyik apósa, a mi jó Für Lajosunk talált fel újra a sikeres Muhi csata emlékére, beveszik-e ezeket a szájkaratésokat a szekértáborral védendők körébe?
advocat
Hogy kedvelt EP tagunkra hivatkozzam, kérdés:"Ki a faszom, ez a Takaró Mihály?"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Sport - 2019. November 16., 12:45
Babos Tímea döntőbe jutott