Bár a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) azt kommunikálja, hogy mindent kézben tart, a börtönöket látogató ügyvédek mást tapasztalnak.

Ügyvéd: rettenetes állapotok uralkodnak a magyar börtönökben

Az én tapasztalataim szerint nem igaz, amit a BVOP állít. Vannak bv-intézetek, ahol egy-egy szintet már csak „Jurassic Parknak” vagy „Mordornak” hívnak a fogvatartottak, annyira borzalmas a helyzet

– mondta lapunknak a Magyar Kriminológiai Társaság főtitkára.

Kadlót Erzsébet ügyvédként maga is rendszeresen jár börtönökben, így nem csak hallomásból ismeri az ottani állapotokat. Szerinte a problémák nagy része a túlzsúfoltságra és a börtönőrök létszámhiányára vezethető vissza.

Noha a kormány 2015-ben megígérte, hogy nyolc új börtönt épít, eddig még szinte semmi sem történt. Olyan helyeken, ahol eddig hat fő volt az általános, elkezdték kialakítani a hét-nyolc fős zárkákat. Közben folyamatosak a bántalmazások, zsarolások, élősködések, sok fogvatartott fél, mert a cellájában sincs biztonságban. Bármi megtörténhet, és az őr nem szegül szembe a rabokkal. Én sem tenném 160 ezer nettóért

– mondta Kadlót Erzsébet.

Az ország valamennyi börtönében biztosítottak a biztonságos fogvatartás személyi feltételei

– jelentette a Népszava érdeklődésére a BVOP. Álláspontjuk szerint a bv-intézetekben a hazai munkaerőpiaci tendenciák ismeretében normális mértékű a kilépő-belépő dolgozók számának változása. A börtönök zsúfoltságának megszüntetése mellett is elkötelezettek, idén februárban Kiskunhalason 472 fő befogadására alkalmas börtönt is átadtak.

(Népszava)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
Rettenetes állapotban, mint minden, ami az állam tulajdonában van.
Vajon egy bátor szabadságharcos mennyi ideig bírná ki ott élve?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
görbetükör
Rettenetes állapotban, mint minden, ami az állam tulajdonában van.
Vajon egy bátor szabadságharcos mennyi ideig bírná ki ott élve?
maci0427
Azt nem értem, hogy 1990. -től miért nem lehetett az ország egyik vagy másik felében , egy vagy több nagybefogadó képességü börtönt - fegyházat építeni ? Semmi akadálya nem lehetett ennek és a gond meglenne oldva, hiszen nyílvánvalóan tudni lehetett azt, hogy a rendszer-genszterváltás miatt, nagyon meg foganak szaporodni a bűnesetek és a meglévő börtönök-fegyházak kevés lesz ehhez !!! Érthetetlen !
maci0427
@görbetükör: Arról nem is beszélve,hogy azért vannak olyan emberek, akik életükben egyszer megtévednek és elítélik őket ! És kikkel kerülnek egy zárkába ? igen , olyanokkal akiknek a börtön az otthonuk, visszajáró vendégek és a tesók együtt vannak folyamatosan , gyúrnak , megy a csicskáztatás , az agresszió ! Az ilyen egyszer megtévedt embereket azért nem kellene egy cellába zárni a tesókkal főleg , külön kellene kezelni, hiszen nem az ilyen egyszeri elítéltek vannak többségben ! Igazi balkáni állapotok !
görbetükör
@maci0427: Pontosan. Ráadásul az igazi bűnözők szabadon szaladgálnak, milliós óvadékkal, a sokszor vétlen kisember meg rács mögött.
Eszembe jut egy kisfilmsorozat, a Bangkok Hilton.
Akár idehaza újraforgathatnák. :(
Cincinntatus
Ügyvéd: rettenetes állapotok uralkodnak a magyar börtönökben.

De mit nevezünk emberhez méltónak? A tömeggyilkos Breivik Norvégiában börtön apartmanjával se, elégedett.

Ilyen egy tömeggyilkos háromszobás apartmanja Norvégiában ...
deluxe.cafeblog.hu/.../ilyen-egy-tomeggyilkos-haromszobas-apartmanja-norvegiaban/

2016. febr. 1. - Börtöne igazán elmegy egy közepesen jó szállodának is itthon, Breivik ráadásul egy apartmanszerű cellaotthonban él, amelyhez három helyiség tartozik: egy hálószoba, egy dolgozószoba és egy konditerem.

Breivik 77 embert megölt, sokszázat megsebesített, sokakat egy életre megnyomorított.

2012-ben 21 évre ítélte a bíróság.

Amikor bíróság elé került, Breivik azzal vádolta a norvég kormányt, hogy két ponton is megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét.
A két pont közül az egyik a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog, a másik pedig az embertelen és degradáló bánásmód és büntetésnek tiltása.

Ha a bíróság úgy dönt, hogy a gyilkos életkörülményei a börtönben valóban szemben állnak az emberi jogait védő európai okirattal, feloldhatják a szigorításokat.

Breivik azt is mondta, hogy a rémes körülmények miatt kibukott az Osloi Egyetem politológia szakjáról.

Egy másik levelében, amit viszont a börtön vezetésének címzett, arról panaszkodott, hogy nagyon szegényesen van kidekorálva a cellája, nem jó a kilátás, a felszolgált kávé hideg, nincs elég vaj a kenyerére, sőt még testápolót sem adtak neki.
sokanvagyunk
Ezekbe az intézményekbe "beutaltak" által lerabolt-megfingatott családokat mikor látogatja meg és vizsgálja élethelyzetüket akárki is?
Dr plágium
Nagyon egyszerű a megoldás. Nem kell bűncselekményt elkövetni és akkor a saját putrijukban élvezhetik az összkomfortot,.
Csizmás Kond
...szerintem minden második ügyvédet be kéne zárni.
1magyar
Luxslakosztályt mégsem kellene a gyilkosoknak biztosítani, de az biztos, hogy aki lopás vagy kisebb vétség miatt van bent nem szabadna egybezárni a kemény gyilkosokkal.
Pintérnek erre kellene hangsúlyt fektetni mert egyébként is továbbtanulási lehetőséget is nyújt a börtön még azoknak is akik nem akarnak.
A kemény gyilkosok,rablók nem hagynak más lehetőséget a jobb életre a kisebbeknek.
papa.49
@Csizmás Kond: Pontosítok MINDEN ÜGYVÉDET !!!
csipetke
Legalább lenne valami kis visszatartó ereje a rossz állapotoknak, de nincs. A legszomorúbb, hogy a rab, aki ezért perel, sokmilliót kap. A börtönben igenis sínylődjenek, mert mi a fenét akarnak, wellness szállót? Aszongyák, az emberi jogok így meg úgy. Akit megöltek, megerőszakoltak, kiraboltak, stb., azoknak mihez volt joguk?
Dr plágium
@csipetke: Ahogy mondod, milliós kártérítést kapnak. Na ezért nincs visszatartó erő.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.