Részben valódiak, részben manipuláltak a napokban kikerült felvételek – mondta Borkai Zsolt, aki először szólalt meg a szexvideója kikerülés után. A győri polgármester elnézést kér a családjától és mindenkitől, de nem mond le. 

Megszólalt a szexbotrányba keveredett fideszes polgármester: nem mond le, sőt!

Az ismeretlen szerző által írt blog megvádolta őt és ügyvéd ismerősét korrupcióval, és azzal, hogy a tisztességtelenül szerzett pénzből többek között egy olyan adriai hajókirándulást szerveztek, amelyen kábítószert fogyasztottak és prostituáltak szolgáltatásait vették igénybe.

A napokban rólam megjelent felvételek több éve készültek, amelyek részben manipuláltak, és részben, igen, valódiak Nem vagyok rá büszke, és szeretnék elnézést kérni elsősorban a családomtól. Hibáztam és megbántam. Az utazásomat nem közpénzből finanszíroztam

– mondta a Győrplusz TV-nek adott nyilatkozatában a győri polgármester.

A nyilatkozatban, amelynek nagy részét papírról olvasta, azt mondta: soha nem élt illegális szerekkel, bármilyen ezzel kapcsolatos hír, csakis manipuláció, törvénysértést pedig nem követett el.

Az egész üggyel kapcsolatban büntetőeljárás megindítását kezdeményezem

– jelentette ki. Szerinte a politikai ellenfelei az utóbbi években mindent elkövettek, hogy adatokat gyűjtsenek róla, szerinte mindezt azért tették, hogy polgármesterként felállítsák.

"Módszerük: a botlásom párhuzamba állítása a politikai teljesítménnyel, melynek egymáshoz az ég világon semmi köze nincsen"

– mondta a videóban. Szerinte többször bizonyította, hogy képes harcolni, valamint hozzátette, hogy Győr a vezetése alatt kimagaslóan teljesített.

"Nem adom harc nélkül olyan emberek kezébe, akik képtelenek vezetni, képtelenek a fejlődést garantálni. Céljuk, hogy olyan nyomás alatt tartsanak, hogy visszalépjek a polgármester-jelöltségtől. Nem lépek vissza. A győriek vasárnap eldöntik, hogy szeretnék-e közösen folytatni a 13 éve elkezdett munkát

– mondta Borkai Zsolt.

Forrás: index.hu

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
"Módszerük: a botlásom párhuzamba állítása a politikai teljesítménnyel, melynek egymáshoz az ég világon semmi köze nincsen"

Dehogy nincs. Leszarjuk, hogy kurvázol.
Mi van a korrupciós ügyekkel, és a ribancnak áttolt közpénz milliókkal?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
SystemError
Az hogy ő bekokózva mit hazudik azt a helyi Marika nénit nem fogja meghatni... Szóval ahogy látom még tart a kokós, beképzelt örjöngés nála...:)
human
@maci0427: Tudod köztem és közted az a különbség, hogy én elítélem az ellenzék soraiban felbukkanó korrupciót is pont úgy, mint a fideszest. Hogy lenne a kritikád hiteles, ha a sajátjaidat bagatelizálod?
Szeparepa2
KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY KURVINCS KURVA ANYÁD CSICSKA FIDESZTROLL PATKÁNY...

RonaGyuri
Azért ebben valami nagyon gyanús

Az un. Borkai ügy margójára

Az ügy részleteit nem ismerem, sőt nem is érdekel, csupán egy momentuma fogott meg. Amit tudni lehet, hogy Győr polgijáról egy szex-vídeó került fel a netre amin egy olyan hölgyeménnyel látható, aki jelentős állami t, értsd EU támogatásokat nyert.
Az érintett azt nyilatkozta, hogy: „A napokban rólam megjelent felvételek több éve készültek, amelyek részben manipuláltak, és részben, igen, valódiak Nem vagyok rá büszke, és szeretnék elnézést kérni elsősorban a családomtól. Hibáztam és megbántam. Az utazásomat nem közpénzből finanszíroztam”
Amihez hozzáfűzte: „ellenfeleim mindent elkövettek, hogy felállítsanak”! =))
Arról nem szól a fáma, hogy akkor vagy most! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok