Sok terve van a 77 évesen is életvidám Cecíliának.

Az elmúlás gondolata mindenkit foglalkoztat, gyermeket, fiatalt, szülőt, öreget egyaránt, azonban sokak szerint az idő haladtával és a környezetünkben élők eltávozásával, képesek vagyunk megbarátkozni az elkerülhetetlennel.

Hasonlóképpen érez Esztergályos Cecília is, aki attól függetlenül, hogy a mai napig elképesztően fiatalos lendülettel mozog a színpadon és a magánéletében is egy boldog, kiegyensúlyozott nő. Már évekkel ezelőtt megvásárolta saját, valamint férje sírhelyét is, de még a végrendeletének megírására is készen áll.

Ha jön a halál, hát jön. Mit csináljak? De reméljük, akkor gyorsan jön, és kész

– nyilatkozta korábban a művésznő, aki a Borsnak adott interjújában, már részletesebben is kifejtette ezzel kapcsolatos gondolatait.

A haláltól mindenki fél, aki azt mondja, hogy nem, annál valami nem stimmel. Az elmúlás ugyanolyan nehéz, mint a születés

– mondta.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

C.E.

esztergályos cecilia (@ceciliaesztergalyos) által megosztott bejegyzés,

Azonban a sötét gondolatok sem változtatnak azon, hogy Cecília korát meghazudtolóan, fáradhatatlanul és vidáman éli a mindennapjait.

Ilyen vagyok, nincs itt titok. És nem vagyok én fiatalos. Öreg vagyok, mint az országút, és öreges is. Elárulom, rengeteg ráncom is van. De mind az enyém, ez vagyok én, ez az életem

– zárta gondolatait a színésznő.

Címlapkép: Instagram/ceciliaesztergalyos

(borsonline.hu)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
A halál olyan mint a hasmenés. Ha menni kell, akkor menni kell.
kakambuki
Nem lehet Cilike! Az, vagyis a gyors hirtelen halál a katonák kiváltsága haláluk esetén. A civileknek rendszerint (nagyon) meg kell szenvedniük érte.
Eriksson
@kakambuki: Mint az élethez, a halálhoz is szerencse kell. Nem mindegy, hogy mikor és hogyan.
Nyírfa
Érdekes dolog ez. Kamaszként fel voltam háborodva, mi az, hogy csak egy életünk van, 60-70-80 év, ennyire még tervezni sem érdemes -gondoltam. Aztán jött a rendszerváltás, s vele olyan információk, amelyek válaszokat is adtak sok-sok engem foglalkoztató kérdésre. Ma már úgy vélem, valójában olyan, hogy halál, nincsen, csak, a testünket itt hagyva, átlépünk egy másik dimenzióba. Az elmenetel pedig azért ölt testi fájdalmakat, mert irgalmatlanul sok harag, negatív
energia manifesztálódik, paralel a szervezetünk totális kizsákmányolásával.
Én jóval fiatalabb vagyok mint Cili - aki egy jelenség :) - , de már mindent a helyére tettem: ha úgy tetszik, végrendelkeztem. Semmit nem szeretek az utolsó pillanatra hagyni, különösen, ha az bármikor megérkezhet. Legalább rendet hagyok magam után. :)
vacsi
Sajnos, ez nem kívánságműsor! Csak reménykedhetünk a gyors halálban.
fahrenheit451
@kakambuki: Ez hulyeseg! A harcok soran elsosorban nem fejbe, meg sziven lovik az embereket. Es, ha pl arcon lonek, vagy leszakad a karod, labad, kifordul a beled, az qrvara faj... vagy megsem?
fahrenheit451
Szegyen - jelenleg a keresztenyseg szegyene -, hogy az emberek nem tudjak mi var rajuk a halalukkor, es a halaluk utan. 1700 ev alatt nem voltak kepesek osszerakni a tortenetet...
kakambuki
@fahrenheit451: Nem hülyeség. Emberi vágy főleg az általad említett esetekre. A résztvevők is tudják hogy mi várhat rájuk a harcban, ezért vágynak a gyorsan eljövő halálra. Versekben, katona nótákban is szó van erről nem is egyben. ( "...mikor gránát vulkán izzó közepén, úgy forog a férfi mint a falevél, Mikor földre omlik ó iszonyú omlás, szép piros vitézből csak fekete csontváz..." )
fahrenheit451
@kakambuki: Most tenyleg elkezdtel verselni ez ugyben? Mert a verseles az biztos sokat segit... Anyam, borogass!
En mindent tudok a halalrol, de te meg a jo kerdest sem tudod feltenni :(
Nem hiszed? Kerdezz! Egyet, ami szerinted a legfontosabb.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.