Törökország stratégiai partnere Magyarországnak a biztonság és a migráció kérdésében is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, miután tárgyalt Recep Tayyip Erdogan török elnökkel.

Orbán szerint Erdogan véd bennünket a migránsoktól
Fotó: MTI/Fischer Zoltán

Orbán Viktor a Várkert Bazárban tartott közös nemzetközi sajtótájékoztatón azt mondta:

a magyar külpolitikai gondolkodás abból indul ki, hogy Törökország nélkül nem lehet megállítani az Európába irányuló migrációt.

Így a budapesti megbeszélésen is áttekintették az ezzel összefüggő kérdéseket, és Magyarország elismerését fejezte ki Törökországnak, amely csak az idén eddig 350 ezer illegális határátlépőt tartóztatott fel – közölte a kormányfő. Hozzátette: ha Törökország ezt nem tette volna, ezek az emberek már mind itt lennének, Magyarország déli határának környékén.

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
Én meg nagy naivan azt hittem, hogy Obrbán meg a drótkerités.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
görbetükör
Én meg nagy naivan azt hittem, hogy Obrbán meg a drótkerités.
Gáon Mordehaj
Bizony így van! Mit csinálnának a galuti destruktív, hangulatkeltő libernyákok, ha a határkerítés túloldalán megjelenne 500 ezer szutykos felbőszült parazita iszlamista arab migráns csőcselék és, mint a zombik hada vetné rá magát Magyarországra? Soros apó villájában találnának menedékre? Vagy az első Tel Aviv-i járattal nagy hirtelenjében alyáznának? Könnyű így pofázni, szart keverni, sunyi módon hergelni , uszítani, miközben magukat és családtagjaikat is biztonságban tudhatják.
Nessy
Azért zsarolja a menekültek Európába "engedésével" az uniót! Aztán majd adott esetben megmondja a menekülteknek, ha jót akarnak Magyarországot kerüljék el? Megteszik az értelmesek Erdogan nélkül is!
görbetükör
@Gáon Mordehaj: Az iszlamista nagyvezírrel most parolázik a kedves vezért. Jönnek azok keresztényt üldözni legálisan!
Ti pofáztok!
kokopelli
@Nessy: Próbálja meg Orbán!Az osztrák-magyar hatátárt lezárják a sógorok, és a németek is a sajátjukat!
Nem hiszem,hogy mégegyszer belemennek a Orbán féle játékba!Elég nagy a"labanc" Bundesheer és a "swáb"
Bundeswehr! Nem lesz többet határnyitás!!!
simmering73
Erdogán? Eddig úgy tudtam Orbán Viktor véd minket a migránsoktól.
simmering73
@Gáon Mordehaj: Mit szívsz, jóember?
kereső
@simmering73: meg a "beszélő" kerités. Hogy mi került azon 27 milliárdba?170+ km.Már nem is arany, hanem platina ár.
Szeparepa2
Kurva anyád véd a kurva anyádtól te pökhendi fogyatékos csicska barom...
Pegero
@Szeparepa2: A te kurva anyádtól ki véd meg???
Rockxy
a zorbán nem az ilyenolyan oldali médiából szerzi be a zinformációt.
igazhogy énse. :)
luiz
Ezt eddig is tudtuk te nagyon hülye, hogy nem a fostos drótkertésed védi meg Európát a migránsáradatól, hanem az Erdogan-Eu paktum
Szeparepa2
@Pegero: A kurva anyád természetesen...
Yoda69
Nem ved, hanem zsarol a migracioval. Nagy kulonbseg.
RonaGyuri
MTI: Washington, 2019. november 8., péntek (MTI) - Ankara etnikai tisztogatást hajt végre Szíriában - figyelmeztetett William Roebuck, az Iszlám Állam terrorszervezet ellen küzdő nemzetközi koalícióban tevékenykedő amerikai diplomata a washingtoni külügyminisztérium számára készített jelentésben.
teikindterp
http://MooXi.net... - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
kokopelli
@Yoda69: A kurdok nem Európába akarnak jönni,hanem ott élni !A kurd kérdés öregebb mint a "migráncsválság"!
Igaz,hogy mindenre felhasználható,mint az "égigérő vas félautomata zöld vészcsicsergő!" (Made in Alcsút)
Yoda69
@kokopelli: Tudom, orban a migrans-valsagbol kovacsolta politikai tokejet, es ezt fenn is akarja tartani a vegsokig, holott mar reg nincsen valsag. Sot az Europaba erkezett migransok egy resze mar visszament, akik pedig maradtak azok beilleszkedtek. Csak ezt itthon nem szokas a hirekben bemutatni. Inkabb hoz orban 75 ezer vietnami es kinai migransot rabszolgamunkara. Na azok tuti nem fognak beilleszkedni.
kokopelli
@Yoda69: Most láttam egy filmet az Erdogán isztambuli vereségéről,a kurdok elleni erősködéséről,az
AKP pártjának eséséről, és a Putyinnal kötött fegyverüzletéről,amiért még megkérdezi majd őt a NATO!
Hallatlannak tartják azt,hogy egy NATO tagország főnöke az ellenségtől vásárol rakétákat,mivel a NATO
tagországoktól nem kap a ciprusi és a kurd helyzet miatt!Az USA és Japán már két autógyárat bezárt Tö-
rökországban a ß@r helyzet miatt!Természetes,hogy minden un. "barát" jól jön neki!Lásd Orbán!
Borsodi
Orbán szerint Magyarország jobb mint Ausztria,egyre jobban élünk,egyre nagyobb biztonságban,egyre kevesebben mennek külföldre,Egyre jobb a forint.
kokopelli
@Borsodi: ...nem szedi már a gyógyszerét?...vagy javíthatatlan a dolog?
Yoda69
@kokopelli: erdogan pont olyan mint O1G, barmit megtesz hogy a kezeben maradjon a hatalom, Szerencsere mi nem vagyunk katonailag olyan eros mint Torokorszag. O1G akkor lenne csak igazan veszelyes a magyar tarsadalomra.
kokopelli
@Borsodi: ..mármint a pajtavajda nem szedi?!! (bocs)
advocat
Egyszer, vagy 150 000 migráncs vonult át hazánkon. Egy darab nem akart ittmaradni! Azért ennek lehet oka! Mert Magyarország jobban teljesít! Miből?
Gáon Mordehaj
@advocat: Ostoba megközelítés! A parazita az áldozat legértékesebb részénél kezdi.Ezért vonulnak oda, ahol már korábban etnikai szórványaik megtelepedett.
Minden egyes szemita arab és afrikai betolakodó parazita, amelyik bármelyik európai országban gyökeret ver, egyben időzített etnikai bombát jelent. Ugyanúgy ki kell őket rugdalni, valamennyit, eredeti élőhelyükre és etnikai eredetközösségük vidékére vissza zavarni, ahogy ezt a 8. században Martell Károly is megtette. Itt Európában, szemita-arab-fekete afrikai tájidegen etnikumoknak nincsen semmi keresnivalója. Európa nem a harmadik világ fölösleges túlszaporulatának emésztőgödre. Tragikus lenne addig várni, ameddig a népharag és Európa őshonos lakosságának jogos önvédelmi reflexe életre hívja a rendpártiságot és kezdetés veszi a 21. század vészkorszaka, ahol a "migránsoknak" nevezett betolakodókat koncentrációs és tolonc - táborokba zárják, visszazavarják erőszakkal vagy megsemmisítik. Na ezt nem kellene megvárni. Mert ha ez a helyzet folytatódik a leszámolás elkerülhetetlen lesz.
kokopelli
@advocat: de az Orbán-féle fejek ki akarják azt a marhaságot használni!Ha a imigránsok anno a Keletitől
gyalog nekiindultak Ausztria felé,akkor csak a hülye hiszi el a kerítés jogosultságát!Az a kártya sem jött be,hogy
fizesse az Únió a kerítést! Hányan kopogtattak (a degeneráltakon kívül?) hogy :"Jó napot kívánunk,szeretnénk
bemenni!" A letelepedési kötvényesek meg repülőgéppel vagy sz.g.k-val jöttek! Akkor miért is köszönik a "főef-
fendinek" a mit is???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2019. November 11., 11:34
Újabb világsztár tér vissza Budapestre
Szórakozás - 2019. November 11., 11:31
Ez volt az év legjobb filmje – a nézők szerint
Szórakozás - 2019. November 11., 10:26
Kiderült, miért némult el az Omega-koncert az Arénában