Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután a Karmelita kolostorban fogadta Patrick J. Deneen amerikai politológus professzort, akinek A liberalizmus kudarca című kötetét a napokban mutatják be Budapesten – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A nemzet csak isten alatt teljesedhet ki – erről beszélgetett Orbán

A beszélgetésen az amerikai konzervatív tudós elismeréssel szólt a magyarországi családpolitikai intézkedésekről, aláhúzva, hogy a jövő – a sok helyen még ma is uralkodó liberalizmus helyett – a nemzeti és családi értékeken alapuló helyi közösségeké. Egyetértettek abban, hogy az államnak mindenütt feladata ezen közösségek megerősítése.

Deneen professzor megismételte korábban kifejtett gondolatát, mely szerint a nemzet fogalma akkor teljes, ha "Isten alatt" helyezkedik el, mert így alázattal és önkritikával tudja ellensúlyozni az emberi intézmények hiányosságait, és méltóvá válik a nemzeti konzervativizmus név használatára – tájékoztatott Havasi Bertalan.

(Kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

Forrás: MTI

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
Azért állunk ilyen [email protected], mert eddig csak a ,,soros", migráncs meg a ,,brüsszel".
Most már fohászkodhatsz...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
Ha lenne Isten, akkor most önként, zokogva mászna vissza a keresztre.
Az evilági embereinek pedig sírva kellene az alamuzsnáért nyújtott kezüket a tönkre tenni.
Szeparepa2
Aha persze és csuhások imára... igaz náci hazaáruló hazug tolvaj parazita patkány..?
dr. prédikátor
O1GTe mocsok patkány farizeus!!! Nem ismered a TIZPARANCSOLATOT???ISTENNEK NEVÉT SZÁDRA HIÁBA NE VEDD!!!Mert ő A TE URAD ÉS PARANCSOLÓD!!!
justhpeter
Az egy nagy kérdés, hogy lehet bomlott elmével országot vezetni ?
Borsodi
@justhpeter: Így ahogy most vezetik.Ha a nép is nagyobb számban bomlott elméjű nagyon egyszerű.Elmondhatjuk országunk az ördög kezében van,istennek semmi köze hozzá.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.