Az a mélyről jövő motiváció, ami 2006-ban, 2010-ben és 2014-ben megvolt Tarlósban, most már nem annyira volt meg.

Tarlós: a feleségem biztosan a Mennyországba kerül, hogy én oda kerülök-e, az határeset

Hosszú hajam volt és nagyon rossz hírem, amikor megkértem a feleségem kezét

– mondta el házasságkötéséről Rónai Egonnak Tarlós István, aki ifjúkori önmagát krakélernek és öntörvényűnek minősítette.

Elválaszthatatlanok vagyunk a feleségemmel

– tette hozzá a volt főpolgármesterrel, aki elmondta azt is: mindig nagyon vonzódott a nőkhöz, amiben fiatalon benne volt a szemtelenkedés is.

A feleségem biztosan a Mennyországba kerül. Hogy én oda kerülök-e, az határeset

– mondta feleségéről és önmagáról a volt főpolgármester.

Tarlós István: A feleségem biztosan a Mennyországba kerül

Ami főpolgármesteri megbízásának végét és a 2019-es választási vereségét illeti, Tarlós István elmondta: nem volt benne kraft a folytatáshoz, de utál veszíteni. A vereségért önmagát is hibáztatja, mert

29 év óta ez az első kampány, amit kiengedte a kezemből, talán azért is, mert nem akart igazán a pályán maradni.

Úgy fogalmazott: az a mélyről jövő motiváció, ami 2006-ban, 2010-ben és 2014-ben megvolt benne, most már nem annyira volt meg. Például hibának tartja: kellett volna vitatkoznia Karácsony Gergellyel. Szerinte nem jött volna ki rosszul belőle.

Cikk- és címalpkép: AFP

(atv.hu)

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Hát Pesta bá, a rossz híre az változatlanul megmaradt. Hogy az neje a mennybe kerül, arra van esélye, mert a dakota párt híres arról, hogy mocskos módon bánik a nő politikus vetélytársakkal, ahol szem előtt vannak ott is, akkor miként viselkedhetnek otthon a négy fal között a feleségükkel? Meg kellene szólaltatni erről néhány fideszes főember (törött) oldalbordáját, ha meg mernek szólalni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
colibri
Le kellene már cuppanni Tarlósról. Nem akkora világszám ez a Tarlós, hogy ne tudnánk már őt elengedni...
csak úgy....
@nezelodo: akkor meg föleg! nem vagyok gonosz de éppen a politikus feleségeknek köne kinyitni az uruk és parancsolójuktól által szarrá vert pofájukat!
Lepényleső
-Most a haj ugyan ősz,ám a híre maradt bősz?
-Határ eset-e,hogy ő hová kerül? S benne fel ez így merül?
JAJMÁR
Hát, akkor "biztos" elválás lesz a vége!
justhpeter
Talán az utolsó a nemzeti-keresztény oldalon, aki még ír és olvas.
flex
Ne anekdotázzál itt, inkább erre a hazugságra, megtévesztésre, hűtlen kezelésre, a Fővárosnak nagy anyagi hátrányt okozó csalásra válszoljál. Mindenben kiszolgáltad Orbánt, egy saját népét irtó, Európát tönkretenni készülő, Putyin seggéből kilógó diktátor hajlamú gazembert. Lelked rajta!
Végkielégítés? Díszpolgárság? Túró a füledbe! Vagyonelkobzás. Minimum felfüggesztett börtön.

infostart.hu/belfold/2020/01/03/kivontak-a-forgalombol-az-elsokent-felujitott-hat-orosz-metrokocsit

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.