A koronavírus valószínűleg már Magyarországon van; továbbra is indokolt az óvatosság, miközben el kell kerülni a pánikot – mondta Rusvai Miklós virológus, az Állatorvostudományi Egyetem oktatója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Virológus: "A koronavírus valószínűleg már Magyarországon van"

Olaszországból hazatért utasok testhőmérsékletét mérik a milánói járat érkezése után a debreceni repülőtéren 2020. február 25-én. A nemzetközi repülőtereken az új típusú koronavírus olaszországi terjedése miatt ellenőrzik az utasok testhőmérsékletét. MTI/Czeglédi Zsolt

A szakember kifejtette, bár Kínában már csökkenőben van a fertőzöttek száma, a "másodlagos gócokban", mint több európai országban vagy Iránban még csak most kezdődött a járvány felfutása.

Az óvatosságot érintően azt mondta, ha valamelyik észak-olasz városba lenne lefoglalt útja, valószínűleg lemondaná, de nem azért, mert tart a betegségtől, hanem mert nem akar karanténba kerülni.

Közölte: világjárványról akkor beszélünk, ha bizonyos számú ország érintett egy adott betegségben. Ugyanakkor ez csak játék a szavakkal, hiszen a vírus sem veszélyesebb, sem veszélytelenebb nem lesz, ha a világjárvány kritériumai teljesülnek – mutatott rá.

Rusvai Miklós kitért arra is, hogy egyelőre a mortalitási adat a koronavírus esetében magasabb, mint az influenzánál. Előbbinél 2 százalék feletti, de pontos adat még nincs, utóbbinál 1 százalék alatti. Hozzátette, a magas mortalitási adat jellemző azokra a kórokozókra, amelyek frissen kerültek át állatról emberre.

A koronavírus – a fizikai ellenálló képességét tekintve – nagyjából az influenzához hasonlít. Egy úgynevezett burkos vírusról van szó, ami a nyirkos, hűvös időt szereti, érzékeny a "beszáradásra" és az UV-re. Ezért a szakemberek abban reménykednek, hogy az egyre melegedő időjárás miatt alábbhagy majd a vírus terjedése – mondta el Rusvai Miklós.

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
Nálunk még valahogy ellenőrizhető...valahogy...

De a válság sokáig fog tartani, mert például Brazíliában, Afrikában, Afganisztánban, Pakisztánban, Bangladeshben, Indiában lehetetlen a karantén gondolata, de még a szűrés is..úgyhogy ezzel el lesz a világ ebben az évben.
Málna
Szerintem is itt van már, csak még nem tudunk róla. El is megyek ma bevásárolni, hogy később legalább azt ne kelljen, ha nem muszáj.
fahrenheit451
Egy magát koronásnak képzelő vírus már régóta Magyarországon van.
fahrenheit451
@Málna: Hát te sem egy vadmálna vagy, ha már most befostál.
Azt tudtad, hogy egy keresztény sosem fél semmitől?

"Abban teljesedett ki bennünk a szeretet, hogy bizalommal várjuk az ítélet napját, mert ahogyan ő, úgy vagyunk mi is ezen a világon.
A szeretetben nincs félelem.
A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelemnek köze van a büntetéshez.
Aki tehát fél, abban nem tökéletes a szeretet." (a keresztényi - természetesen).

Nem mondom azt, hogy nem vagy keresztény, de azt sem, hogy igen.
Tudod milyen lesz az ítéletnap előtti időszak? (az ítéletnapot most hagyjuk, mert arra bár vannak szavak, de egyrészt leírhatatlanok, másrészt nem találna értő még - mert a nem keresztény csak akkor hisz, ha lát, de igazából még akkor sem)
Ehhez a mostani - koronavírus - rettegéshez képest, ami világszinten zajlik, egy babazsúr, egy matiné.
Amikor a valóságban is megjelennek azok a gonosz erők, akik eddig a számodra csak a háttérben működtek (ez az igazi hátérhatalom!!!), és akik hatással vannak a nemzetekre (Dániel 10,13, 20, 21 - ez tudod mit jelent? Bizony azt!), akkor megismerik az emberek a poklot. mert a pokol itt lesz a földön egy ideig, aztán már soha többé sehol - főleg a pokolban nem (ha érted a fekete humort)

Egy igazi keresztény nem halmoz fel, nem vesz vegyvédelmi ruhát, nem köt életbiztosítást.
Egy keresztény kimegy a szabadba és beleharap a levegőbe, a mellette állókba, a vaskorlátba - aztán hívja a fogorvosát időpontért.
Sámannus
Ma voltam a rendelőben, Hát uram atyám, még egy szimuláns nem sok annyian sem voltak a váróban. Mindenki első volt, aki betért. Én is csak papírokat vittem. A doki már kétségbe van esve, hogy még az influenza sem kerülget senkit.
A mi pohosunk meg kivette a koronás vírus szabaccságát is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok