A magyarázat szerint mindezt a humánum jegyében tették. A képviselők azóta bocsánatot kértek.

24.hu: a DK két képviselője berontott egy kórházba, és megfenyegette az orvosokat

Az óbudai önkormányzati politikusai megfenyegették a munkatársakat, mert nem tetszett nekik, hogy egy idős néni nem kapta meg a hozzátartozója leleteit.

Rendelési időben személyesen osztotta ki az óbudai tüdőszűrő állomás munkatársait a kerület két DK-s politikusa.

A 24.hu információi szerint Hazai Iván András alpolgármester és Rózsa László, az önkormányzat egészségügyi bizottságának elnöke február 13-án – az érintettek szerint – verbális fenyegetések kíséretében bírta rá a tüdőszűrő munkatársait, hogy egy idős nőnek a jogszabályi tiltás ellenére adják ki a hozzátartozója orvosi leletét.

Az idős nő először saját maga próbálkozott a leletek átvételével, de mivel nem rendelkezett a páciens aláírásával ellátott érvényes felhatalmazással, nem adták ki neki a vizsgálati eredményt.

A nő rövid idővel ezután a két DK-s politikussal együtt tér vissza az intézménybe.

Az esetről készült feljegyzés szerint az egészségügyi bizottság elnöke – vagyis Rózsa László – a tüdőszűrő állomáson dolgozókat bántó, etikátlan és elfogadhatatlan hangnemben utasította az orvosi lelet kiadására.

A szakdolgozók az incidens miatt megzavart rendelés mielőbbi folytatása érdekében úgy döntöttek, hogy inkább kiadják a lelelet, ám ehhez a két politikus által aláírt papírt kértek. Végül mind Hazai, mind Rózsa aláírta a meghatalmazást a páciens helyett.

A dolgozók még aznap elküldték az esetről szóló feljegyzést az intézményvezetőnek. A levélben azt kérdezték: van-e joga a politikai pozícióban lévő tisztségviselőnek munkaviszony megszüntetésével fenyegetnie a szabályosan eljáró dolgozókat, és a humánumra hivatkozva a jogszabályok figyelmen kívül hagyására utasítani őket.

A levél végül az önkormányzathoz került.

A jelek szerint azonban gyorsan lezárult az ügy. Az önkormányzat sajtóosztályától kapott tájékoztatás szerint

az eset egy kellemetlen félreértés volt a két képviselő és a rendelőintézet munkatársai között. A félreértést azóta kölcsönösen tisztázták, az ügy a képviselők bocsánatkérésével zárult.

Forrás: 24.hu

Illusztráció: Pixabay

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Mondtam én, hogy a DK-sok ugyanolyan arrogáns politikusok, mint a Fideszesek.
Most függetlenül attól, hogy mi volt a szituáció!
Mit csinálnának ezek, ha ők lennének kormányon? Ugyanazt, mint amit most a Fidesz csinál.
Az ellenzék vezető ereje? Te jó ég...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
@Shikari: Van egy kis difi! Ez nem kórház, szakrendelő. Nincs porta, nincsenek kigyúrt izomagyú őrzővédők.
Itt csak egy kapcsolatokkal rendelkező "idős néni" miatt volt a balhé! Azért a képviselőket a polgármester helyébe helyre tenném!
Az "idős nénivel" meg én beszélgetnék el szívesen!
Azért nem mindenkinek miniszter a jó ismerőse, akinek nem probléma indok nélkül, pár óra alatt kiebrudalni egy kórházigazgatót!
Nessy
@Shikari: Nem olyan ijedősek! Viszont a betegeket kellett ellátni, aztán majd lehet a hivatalos utat a vezetőknek egymásközt tisztázni!
csak úgy....
Rétvári Bence szerint indokolt a keresztény könnyűzene kormányzati támogatása...
tibim,csak nem ám te is könnyüzenész? mi lett köcsögdudádal? kádárék alatt még folklóroztá..
csak úgy....
@Shikari: hülyegyerek! a vírus fenyeget,persze te évek óta karanténba..
tibim,te ma sem állsz a helyzet magaslatán! védöfölszerelésed van?...persze anyának sem vót ellened.
csak úgy....
@Shikari: buta vagy te tibi! te reklámozod itt magad naponta,
már említettem,hogy fizetem a genetikai tesztedet,persze fosol az eredménytöl...
tibim,te még csak kipcsak sem! azt sem tudod,hogy ki volt az anyád és az apád !
buta vagy te cs.tibi laci,persze ezt már mindenki mondta neked,de te annyira buta,hogy ezt föl sem bírod fogni.
holnap mész melózni?
SystemError
@durbincs: Korona miatt összeomló ország. Lopható pénz és az EÜ okozta bizalmi vesztés miatt széteső kiskirályi rendszer. Hátrahagyott kis kancsó nevek a szélben.. Nem hagynak az út szélén, de ilyenkor mindent szabad, csak a kisbetűs részt nem olvastad belépésnél..:) Vadkancsók a szélben.

Tudod Viktornak sok vadkancsót kell etetnie a mellékesbűűű. Viszont finoman szólva nem ti vagytok a legélesebb kés a fiókban.
Nyugi Viktor racionális döntést fog hozni ilyen téren ! Max 1 hónap:)))))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.