Harmadjára tartott dudás, autós demonstrációt Budapesten Hadházy Ákos, Szél Bernadett és a Momentum. A múlt héten sorra büntették a résztvevőket, most is hasonló volt a végkifejlet.

Megint lecsapott a rendőrség Hadházyék dudálós tüntetésére – videó

A hvg.hu tudósítása szerint Hadházyt ezúttal nem büntették meg, csak kérdőre vonták, hogy szekszárdi lakosként mit keres Budapesten. Ekkor arra hivatkozott, hogy parlamenti képviselő, munkából jön és még visszamegy dolgozni. A zajkeltést pedig azzal magyarázta, hogy 

Bach Máté Passióját hallgatja dudára hangolva.

Szél Bernadettet – miután elővett egy EU-s zászlót – is leintették a rendőrök. 

A független képviselőnő a portálnak azt mondta, feljelentést tettek, szabálysértés miatt. Pedig ő sem dudált, ugyanazt a zenét hallgatta, mint Hadházy. A  hvg.hu-nak azt mondta,

akkor intették ki a rendőrök, mikor előkerült a kocsiban az uniós zászló.

Elmondta, munkából jött és oda is megy vissza, de most véleményt nyilvánít. A rendőr a veszélyhelyzetben meghozott kormányrendeletre hivatkozva azt mondta, most nem tartható gyűlés. Szél nem ismerte el a szabálysértést, szerinte véleményt nyilvánítani alkotmányos jog.

"Ez egy érdekes játszma lesz a bíróságon, hiszen a véleménynyilvánítás alkotmányos alapjog"

- mondta 

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
ERRE van rendőr! persze ez nem a szervezet szégyene. Ezek beosztottak. Talán még közöttük is akadna dudálós.
A fejétől büdösödik...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Béla333
A Fideszt szolgáló és a Fideszeseket védő rendőrség?
Csak azt nem értem, ha annyira párthoz kötöttek, akkor miért nem fizeti őket a Fidesz?
Az ellopott pénzekből futná...
SystemError
@Pegero: Egy családba tartoznak és különben is a nézés a lényeg! offmedia.hu/assets/images/390x260/maxresdefault-2017-02-21-15-44-43.jpg

Látod hogy nézz, nagyon durva!
SystemError
@Béla333: Ezzel várjuk még helyzet, hogy hova állnak..Szerintem a nyomozóknak már viszket a tenyerük, hogy mindig félre vannak rakva. A rendőröknek megalázó, hogy olyanért kell büntetniük, amiért mindenki tudja, hogy nem szoktak.

Más a pénz és más emberéletekben mért cinkosság és ehhez nem fognak asszisztálni. Ők sokkal nehezebb helyzetben vannak, ha véleményt kell nyilvánítani, de végül fognak és nem fognak a halottaikra gyászolókra menni, ha itt az idő.

Nem ma volt, de ezt se felejtsük:
www.youtube.com/watch?v=kCxra3vzjl4
SystemError
@Béla333: "Ezzel várjuk még helyzet, hogy hova állnak." Ezzel várjuk még meg a helyzet végét, hogy hova állnak.
legott
Körvonalazódik a rendőrállam?
Orbán betiltotta a tüntetést - ???

Orbán beteg világa...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.