Hadházy Ákost áprilisban terítették le a rendőrök a Karmelita kolostornál. Az ellenéki országgyűlési képviselő panaszt tett, de az ügyészség szerint minden rendben volt az intézkedéssel. Hadházy most megmutatta a videót az esetről.
Illusztráció: Facebook/Hadházy Ákos
"Az ügyészség szerint minden rendben volt azzal, hogy a rendőrök először fojtófogással a földre vittek, majd a tüntetőktől távolabb vonszoltak, körülálltak, hogy kívülről ne látszódjon, mit csinálnak velem: kicsavarták a kezem, a falnak szorítottak, aztán a földre fektetve percekig a vesémen térdepeltek. Szégyellem, de panaszkodtam közben, amin csak röhögtek" – írta közösségi oldalán Hadházy Ákos.
"Természetesen a törvénytelen eljárás miatt feljelentést tettem, amit természetesen elutasítottak, amit természetesen megpanaszolok, amit természetesen el fognak utasítani. Így viszont hozzájutottam az általuk készített felvételhez, amin többé-kevésbé látszik, mit csináltak velem. Az is, ahogyan az egyik piros sipkás vitéz azt kiabálja, hogy csak elbotlottam. A kamerát időnként szándékosan elfordítják, hogy ne engem mutasson, ezeket a részeket igyekeztünk saját felvételekkel pótolni. A felvételt nem azért teszem közzé, hogy panaszkodjak, hanem hogy két dologra képileg is felhívjam a figyelmet.
- Ahogy nő az emberek elégedetlensége, úgy lesz egyre agresszívabb a hatalom. Vannak kollaboráns ellenzéki politikusok, akik szerint semmi gond nincs és ez egy demokrácia. De ez a felvétel is megmutatja, hogy a demokráciából a diktatúrába vezető út egyirányú ösvény és ahogy nő az elégedetlenség, úgy fog a kormány egyre keményebb megfélemlítő eszközöket használni. Ha hagyjuk.
- Ezt az aljasságot csak azért tudták megcsinálni, mert nagyon kevesen voltunk ott. Ha tízezren lettünk volna, nem legénykedtek volna így. EGY embert mindig eltaposhat a hatalom, még akár százat is, de ezreket, tízezreket nem. Akkor lesz itt változás, amikor elegen belátják ezt – hangsúlyozza az ellenzéski képviselő.
16 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Hát ilyen is van!!!
csak az érdekesség kedvéért!!
barátilag
J.L.
Olyan törvényt kell hozni,aki vét a törvény ellen nincs mentelmi jog!
Azt a rendőrt aki keményen megtapossa ezt a nyikhajt,kitüntetni!
Új hozzászólás