A szuverén és magyar külpolitikának nagy szerepe volt abban, hogy Magyarország megerősödve tudott kikerülni az utóbbi évek rendkívüli válságaiból – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután átvette a Vasvári-díjat pénteken a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Szijjártó: Magyarország megerősödött

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ünnepélyes díjátadón köszönetet mondott a kitüntetésért, és kiemelte, ez különösen nagy büszkeséggel tölti azért is, mert ez újabb bizonyítéka annak, hogy Magyarország még mindig olyan kivételes helye a világnak, ahol valaki kitüntetést kaphat azért, mert szereti a hazáját, valamint nyíltan, őszintén mer beszélni kereszténységről, családról, hagyományokról, történelemről, büszke nemzetről.

"Ma a világban ezt megbélyegzés nélkül azért nem sok helyen lehet csinálni" – vélekedett.

Ezután kitért arra, hogy a világ az utóbbi évben veszélyesebb hely lett, és ennek megfelelően hazánk is súlyos kihívásokkal néz szembe, ezért is fontos megbecsülni az eddigi eredményeket.

Kiemelte, hogy az idei év is jelentős küzdelmekről szólt és szól, amelyek eredményeként sikerült elérni, hogy továbbra is érvényes legyen az a megállapítás, hogy a kormány külpolitikája magyar és szuverén, mozgatórugója ugyanis a nemzeti érdek képviselete a józan ész és a kölcsönös tisztelet talaján.

"A mi külpolitikánk azért is szuverén és magyar, mert ha bárki úgy dönt, hogy egy ezeréves államisággal rendelkező országot boxzsáknak néz, akkor bizony megnézheti magát a nap végén" – fogalmazott.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy a kormányzat ezen irányvonala nyomán a rendkívüli kihívások idején is sikerüljön fenntartani hazánk szabadságát, függetlenségét, magyarságát és biztonságát.

A nehézségeket részletezve először is kifejtette, hogy a több mint másfél éve tartó ukrajnai háborúból sikerült kimaradni, és megőrizni a magyar emberek biztonságát, ráadásul Magyarország egyetlen olyan lépést sem tett, amellyel meghosszabbította volna a harcokat, életeket sodort volna veszélybe.

"Mi, magyarok az egyetlen erkölcsileg vállalható pozíciót tartjuk, mely az emberéletek megmentéséről szól, és mi elértük azt is, hogy a transzatlanti világ és Oroszország közötti közvetlen konfliktus veszélyét tovább lehessen csökkenteni" – jelentette ki.

Második fő kihívásként a közel-keleti helyzetet említette, amelynek kapcsán üdvözölte, hogy a magyar és szuverén külpolitika következtében hazánk továbbra is Izrael szövetségese, miközben fenntarthatta stratégiai együttműködését az arab államokkal is, illetve magyar állampolgárokat sikerült megmenteni.

"570 magyar állampolgárt hoztunk ki Izraelből, az elsők között hoztuk ki a Gázában rekedt 14 magyar embert, és az elsők között szabadultak ki a magyar túszok. Hogyha nem folytatnánk szuverén és magyar külpolitikát, ha nem tudnánk mindenkivel a kölcsönös tisztelet talaján állva beszélni, akkor az magyar emberéletekbe került volna az idei esztendőben" – figyelmeztetett.

A miniszter ezt követően a nyolc éve folyamatos migrációs nyomást is érintette, hangsúlyozva, hogy az ország továbbra is kitart azon joga mellett, hogy maga mondhassa meg, hogy kivel kíván együtt élni és kivel nem.

Végezetül arról is beszámolt, hogy a szuverén és magyar külpolitika nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy Magyarország minden válságból megerősödve tudott kikerülni.

"Erre azért volt lehetőség, mert mi, magyarok a legnagyobb bajban mindig össze tudtunk kapaszkodni, és nemcsak a határokon belül, hanem a határainkon túl is" – fogalmazott.

"És ennek a szuverén és magyar külpolitikának, illetve összekapaszkodásnak lett az eredménye az, hogy mi, magyarok újra Kelet és Nyugat találkozási pontjává válhattunk" – közölte.

Majd hozzátette, hogy a magyar külpolitika szíve közepe továbbra is a nemzetpolitika lesz, hiszen nem is lehet ez másként olyan esetben, amikor az ország és a nemzet határai nem esnek egybe.

"Mi továbbra is kiállunk a határon túl élő magyarokért, és most, a következő két napban vessük minden szemünket innen délre, vessük minden tekintetünket Szerbiára, szurkoljunk a vajdasági magyaroknak, hogy minden eddiginél nagyobb és erősebb képviseletük legyen a szerb belpolitikában!"-fogalmazott a tárcavezető.

Forrás: MTI

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Péter2
@KisTehen: Jellem gyenge nem létezik , csak jellemtelen, az meg a kormányod és szavazótábora , tudod akik Európa legkorruptabb kormányát, még ha elviekben is támogatja , az szerinted milyen ember ? Szerintem jellemtelen , szerintem ebben többen is meg fognak erősíteni . Továbbá csak abból az országból vándorolnak el az emberek , ahol komoly baj van a kormányzással , pl szegénység , kilátástalanság , elnyomó rendszer működik , azt átkosba miért volt körbekerítve a határ ? Megmondom , hogy ki ne ürüljön az ország ! Most már érted ? Ti mint szolga nép , szolgáljátok a pártotokat bármi áron is , mi akik külföldre megyünk , meg már külföldön élő magyarok, senkit nem akarnak szolgálni csak jól , politikamentesen gondtalanul élni . Csak tudod minél többen távoznak , annál több teher rakodik rátok, mert az általatok kiszolgált kormányotok behajtja rajtatok a többletet is , lassan visszacseppentek a horhy korszakba , csak muzsik státuszig jutok ,mert abban a világban voltak az urak , és a parasztok , akik bagóért gondozták a birtokot és eltartották az urakat , most lassan ez van csak modernizálva , na ennek nem akarok részese lenni, semmilyen formában , inkább örüljetek neki , hogy itt hagyunk benneteket , legalább nem kell itt írogatnotok , hanem helyette a gazdinak tudtok kedveskedni .
csak úgy....
@KisTehen: hatás - ellenhatás , - te csak egy fizetett buta bunkó elmebeteg!
Nanya
@KisTehen: mit vettél legutóbb a "Jellemerősségedből " te geci ?!
Rezsit is azzal fizeted ?
Hány egység jellemerősséget kapsz a mocsok fidesztől,hogy itt hergeled az embereket?

Ja ,hogy az itt a kormányt bírálóknak nyomára tud járni a hatalom,megfigyelhetik. Erre kelletek ti utolsó söpredékek !
Ftomi
Peti!
Annyira megerősödtünk, hogy a térség sereghajtóivá silányítottátok ez a szép HAZÁT!
Legyetek büszkék erre a tettekre!

Persze a hajbokolók is hozzájárultak eme nagyszerű eredményhez!
Cherry
Ez a meleg barom el is hiszi, aljas tolvaj mocsok
Giovanni Alba
@KisTehen: tegnap, 19:04
Ugye nem akarod letagadni, hogy nem akarnak visszajönni or-bánod talpát nyalni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.