Szervezetten érkeznek az elbocsátott magyar dolgozók helyére az ázsiai vendégmunkások – ezt állítja a Párbeszéd országgyűlési képviselője – írja az ATV.
Kép: Pixabay
A lap szerint a Salgótarjánban lévő dél-koreai Bumchun akkumulátorgyárról van szó. A külföldi vendégmunkások szállását és utaztatását is a gyár biztosítja. A gyár dolgozói nem szívesen álltak szóba az ATV Híradó stábjával, de azt megerősítették, hogy az elbocsátottak helyére szervezetten, tucatszám érkeznek a külföldiek.
A gyár egyik dolgozója úgy fogalmazott, hogy a magyar munkavállalókat folyamatosan cserélik le a koreai gyárban. Helyükre most éppen Vietnámból érkeznek vendégmunkások. Hozzátette, közben egyre több jelentkezőt utasítanak el azt állítva, hogy nincs munkalehetőség.
A gyár egyik korábbi munkavállalója azt mondta, hogy takarítóként vették fel, szinte azonnal kezdhetett. Pár nap híján egy évet dolgozott a gyárban.
Tisztességesen, becsületesen végeztem a munkámat és egyik napról a másikra közölték velem, hogy köszönik szépen, ennyi volt a munka. SMS-ben, vagyis Messengeren kaptam [üzenetet] a közvetítőmtől, hogy fáradjak be és írjuk alá a munkaszerződés felbontást
– ezt már Pusoma Éva mondta az ATV Híradó kamerái előtt.
Az történt, hogy a magyar munkavállalók elkezdték betanítani a külföldi munkavállalókat és amikor ezzel végeztek január elején és visszatértek a leállásból, vagyis kezdődött az év, akkor közölték az emberekkel, hogy nincs munkájuk, véget ért, köszönik nekik szépen
- fogalmazott Berki Sándor, a Párbeszéd-Zöldek Frakció országgyűlési képviselője, aki hozzátette, a külföldi munkavállalók semmivel sem kerülnek kevesebbe és nem dolgoznak jobban, mint a hazai munkások.
45 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Akkor te napifilipke ki vagy rúgva és kussolj!
Új hozzászólás