Több produkció kapott támogatást most a Nemzeti Filmintézettől, ahol az illetékes bizottság legutóbb dokumentumfilmek támogatásáról döntött.
A legbátrabb vállalkozás egyértelműen Eperjes Károlyé, ő ugyanis magát az élő Istent akarja leleplezni egy hétrészes dokumentumfilm-sorozatban. A Filmintézet szerint a széria "az ember és a Teremtő közötti párbeszéd helyreállításának kísérletén keresztül az élő Istennek jár utána." A filmsorozat Az Isten háza némán is beszél, út a mennyekbe címet viseli, és összesen 35 millió forintos támogatást kapott.
Eperjes Károly ezúttal Istennek jár utána Fotó: TV2
A Krausz Ferenc életét és munkásságát dramatizált formában bemutató egész estés dokumentumfilmért összesen 152 milliós támogatást kapott Lajos Tamás producer cége. Koltay Gábor filmje, amely Wittner Mária siralomházban töltött 200 napjáról szól, 60 millió forintot kap, míg a három olimpiai aranyat nyerő pólóválogatottról szóló mozifilm nagy siker volt, az alkotók most 198,5 milliót kaptak arra, hogy A nemzet aranyai címmel tévésorozatot készítsenek a témában, melyet Zákonyi S. Tamás és Elek Ottó rendez.
29 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Naa és hogy a lényeg se maradjon le: Istent, a vakhiteket és terjesztőiket igenis le kell leplezni végre!
Nem lesz könnyű feladat! A XXI. századi okos emberek még ott tartanak mint anno az indiánok? Varázslók és nagy manitou szertartásokban hisznek még a mai emberek?
Új hozzászólás