A Die Welt című német és a Der Standard című osztrák lap egyaránt részletesen foglalkozott szerdán a Magyarországot érő menekülthullámmal.

A konzervatív német lap az ideiglenes műszaki határzárról írt online kiadásában.

Boris Kálnoky a Magyarország előrehozza a menekültek elleni kerítés építését című cikkében kiemelte, hogy Magyarország "rohamtempóban" igyekszik felhúzni a kerítést, és amióta az ideiglenes határzár terve ismertté vált, megnövekedett a magyar-szerb határon illegálisan átkelő bevándorlók száma.

Hangsúlyozta: a kerítés megépítéséről szóló júniusi kormányzati bejelentésnek "mindenekelőtt az volt a következménye, hogy a zöldhatáron minden nap jelentősen több menekült kel át, mint korábban".

A legtöbben nem Magyarországra, hanem "a gazdag északra" kívánnak eljutni, de Magyarország a dublini rendszer alapján köteles visszafogadni a továbbutazó migránsokat, ha a célországok visszaküldik őket, ezzel az eszközzel pedig a célországok "hamarosan" gyakrabban akarnak majd élni, így Magyarországnak "potenciálisan valóban migránsok százezreinek beáramlására kellene felkészülnie" – írta Kálnoky.

A Die Welt szerzője egyebek között kifejtette, hogy a menedékkérők szabadon mozoghatnak a schengeni övezetben, amint Magyarország területére érnek, ez pedig "vonzóvá" teszi Magyarországot mint tranzitországot az észak-európai térséget megcélzó embercsempész bandák számára. Kálnoky hozzátette: "az embercsempészek nyilvánvalóan rendőrökkel is együttműködnek, a határ magyar és szerb oldalán egyaránt".

A menekülthullám felkészületlenül érte a magyar hatóságokat – írta a Der Standard osztrák napilap az online kiadásában szerdán közölt helyszíni riportjában, amely Ásotthalom településen az illegális bevándorlókra "lecsapó" helyiekről készült.

A cikk megállapítja: a magyar hatóságok túlterheltek, és az ország különböző pontjairól vezényeltek rendőröket a szerb-magyar határhoz.

A Vadászat a menekültekre címmel közölt riport beszámol arról is, hogy Ásotthalom számos lakója magára hagyottnak érezte magát, ezért kezdték el a migránsok bejelentését.

Kevesen segítenek a migránsokon, egy pohár vizet vagy egy darab kenyeret csak ritkán adnak – írja a cikk szerzője, aki szerint a legtöbb környékbeli lakos számára a menekültek segítése egyet jelent a helyi viselkedési szabályok elleni vétséggel.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

36
Milyen érdekes, ma már az EP nem szól be. Csak nem félnek a menekültektől? Érdekes az is, hogy amikor jogot kell védeni, amikor globalizálni kell a világot, amikor játszóteret kell építeni a csirkéknek, a disznóknak, akkor szól az EP. Most már terror veszély és fenyegetés van. Mindjárt átkerült a menekült téma a nemzetállamok hatáskörébe. Egyébként az első EU-s ország, Görögország volt ahol beléptek a menekültek.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Szeparepa
Készülődünk... én is lassan felhívom a csibész haverom, hogy intézzen egy kis dolgot nekem mielőbb...
verőce21
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Horovitz Ernő
3 hét múlva kész a kerítés, utána csak pártucat emberke fog bejönni naponta
azt kibírjuk, mert színesek úgyis vannak itt dögivel :)
verőce21
Minden falon, kerítésen van ajtó, azon bárki bármikor jöhet.
Szeretettel várjuk!
36
Milyen érdekes, ma már az EP nem szól be. Csak nem félnek a menekültektől? Érdekes az is, hogy amikor jogot kell védeni, amikor globalizálni kell a világot, amikor játszóteret kell építeni a csirkéknek, a disznóknak, akkor szól az EP. Most már terror veszély és fenyegetés van. Mindjárt átkerült a menekült téma a nemzetállamok hatáskörébe. Egyébként az első EU-s ország, Görögország volt ahol beléptek a menekültek.
kamazuka
Magyarország kerítést épít,míg a határ túloldalán körvonalazódni látszik a következő Srebrenica!
Csak most nem lesz akkor visszhangja,mint anno.
Hogy megtörténik?Csak idő kérdése!
verőce21
De az összes csak a top országokat emlegeti, mint végcélt, na az a furcsa. Csak olyanokat említenek, ahova akármikor én is átköltöznék azonnal. Más nem is jó nekik, csak a csúcs, csak a legjobb.
verőce21
Ahonnan ezek jönnek, ott többnyire a törzsi kötelékek dominánsak az országban. A legerősebb törzs főnöke a nagyfőnök, hadúr, vagy sejk, stb. Ahol letelepednek zárt közösségeket hoznak létre, és ott újból fellángol közöttük a törzsi, vallási kulturális probléma, de a gazdanéppel is szembeszállnak.(pl. Franciaország) Akkorra már elszáll belőlük a hála, előkerül a bozótvágó, meg a handzsár...addig meg sanda ájtatos pofával tarolják az országokat!
libellle
@Horovitz Ernő: Te ezt most tényleg el is hiszed??? Itt csak pénzszórásról van megint szó. A menekültek jönnek tovább.
libellle
@36: ès ezt mos kimondta? Te ezt meghatározod?
libellle
@verőce21: Neked este a szüleid ilyen mesét olvastak. Zárt közösségek alkot az oalsz a török és még sorolhatnám.
libellle
@verőce21: Na tündérországban ki akar maradni? Ti is menekültök onnét.
Horovitz Ernő
@libellle: tegyük fel, hogy átmászol egy kerítésen
tulaj észreveszi és jól fejen basz 3x
ismét megpróbálod?
Yoda69
Vegulis megteremtodik az egyensuly. Magyarok szazerei menekultek el orban elol a jobb megelhetesert, most menekultek szazezrei varhato hogy jonnek helyettuk. Hol itt a problema?
verőce21
@Yoda69: A fejedben és a minőségben van a probléma.
Yoda69
@verőce21: Latom nem erted az ironiat kretenem. :)
verőce21
@Yoda69: Csak vagdalkozást láttunk eddig tőled! Magyarázkodnod kell? :)
dömdödöm
Na zorbán pengeagy tábornok ezredes ! Lehet harcolni ,jön az ellenség ! Nem a Magyarok másik felével kell belháborút folytatni ,nem a Magyarokat kell folyton baxtatni . :-((((((((((((((((((((((

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.