Robert Work amerikai védelmi miniszterhelyettessel tárgyalt Simicskó István honvédelmi miniszter helyi idő szerint szerdán a Pentagonban.

Megbeszéléseivel kapcsolatban a miniszter az MTI-nek kifejtette, hogy a magyar-amerikai katonai kapcsolatok kiválóak. Utalt arra, hogy Magyarország az Egyesült Államokkal – a NATO keretein belül – évente mintegy 40 közös hadgyakorlaton vesz részt, magyar katonák amerikaiakkal vállvetve szolgálnak válságövezetekben, és így nagyon komoly tapasztalatokra tesznek szert az amerikai hadi kultúráról is. Simicskó István aláhúzta azt is, hogy a rendszerváltozás óta mintegy kétezer magyar végzett amerikai katonai iskolákban.

A magyar honvédelmi miniszter kifejtette: vannak olyan új kihívások – mint például a terrorizmus –, amelyekkel szemben csakis egységesen lehet fellépni, a nemzetállami megoldások hatástalanok, viszont ehhez pénzügyi források is szükségeltetnek. "A magyar kormány azon döntését, hogy a védelmi költségvetésünket évről évre növeljük, itt, Washingtonban, nagyon pozitívan értékelik" – tette hozzá.

Simicskó István csütörtökön Ohio szövetségi államba látogat. Az ohiói Nemzeti Gárda ugyanis szoros kapcsolatban áll Magyarországgal, amely éppen az amerikai Nemzeti Gárda gazdag tapasztalataira figyelve szeretné újjászervezni – a NATO-ban egyébként ismét felértékelődő – területvédelmi rendszert.

Tárgyalásai után a miniszter a Pentagonban megnyitott egy 1956-tal foglalkozó kiállítást. Megnyitó beszédében Simicskó István hangsúlyozta 1956 hőseinek bátorságát, hazaszeretetét, és megköszönte az Egyesült Államoknak, hogy olyan sok bátor magyart befogadott, aki azután kiváló polgára lett kényszerűen választott új hazájának is. A miniszter utalt a szoros magyar-amerikai katonai együttműködésre is, a közösen vállalt feladatokra a világ válság sújtotta térségeiben, kiemelve, hogy Magyarországot és az Egyesült Államokat a szabadság tiszteletének közös értékei is összekötik.

A megnyitón beszédet mondott Szemerkényi Réka washingtoni magyar nagykövet és Colleen Bell, az Egyesült Államok budapesti nagykövete, valamint James Townsend, az amerikai védelmi minisztérium helyettes államtitkára is. Valamennyien hangsúlyozták 1956 történelmi jelentőségét és a két országot összekötő azonos értékrendet.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Kulonosen erdekes stichje van simicsko felszolalasanak a "bator 56-os magyarok"-kal kapcsolatban, hiszen AKKOR (is) a kommunizmus es az egypartrendszer, - no meg a diktatura elleni tiltakozas es kifejezett uldozesek elol menekultek a magyarok a szelrozsa minden iranyaba, (de foleg Amerikaba), holott az o kormanya ebben az esetben ugyanazt csinalja: csak eppen az emberek meg nem a fegyveres fenyegetettseg elol menekulnek, hanem a 6 ev alatt szepen kiepult diktatura elol. Es mar tobb mint 3-szorosa az akkori, 56-os 200 ezer fonek...
Van bor a pofajan simicskonak, meg annak is, aki oda kuldte ot... tenyleg, miert is nem a minicezar ment bezsebelni a 60.-ra a nagy amcsi megemlekezest?
Szókrakész
Kamu az egész!!!

És most meséld el, mit követel tőlünk USA a hamarosan kirobbanó orosz-usa , alias 3. VH miatt?!?!?!?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.