Továbbra sem adja be a derekát Donald Trump, aki határozottan cáfolja, hogy az oroszok avatkoztak volna be hackertámadással az amerikai elnökválasztásba.

Szombaton a megválasztott elnök ismét kifejtette azt a nézetét, hogy az orosz-amerikai barátság csak előnyökkel szolgálhat.

A jó viszony Oroszországgal jó dolog, nem rossz dolog. Csak a "buta" emberek, a bolondok gondolnák, hogy rossz. Elég baj van a világban enélkül is. Ha én leszek az elnök, Oroszország jobban fog tisztelni bennünket, és talán mindkét ország együtt dolgozhat majd a nagy és sürgető problémák megoldásán a VILÁGBAN!

 - írta gyermeki lelkesedéssel és szókinccsel a korábbi üzletember.

Trump: hülye az, aki szerint nem jó Oroszországgal barátkozni

Az amerikai titkosszolgálatok eközben pénteken jelezték, vitathatatlan bizonyítékuk van arra, hogy közvetlenül Putyin rendelt el "befolyásolókampányt" a demokrata elnökjelölt Hillary Clinton ellen. A kampány során demokrata e-maileket szivárogtattak ki, az információkat többek közt a WikiLeaks-en adták közre.

A megválasztott elnök ehhez mindössze annyit fűzött hozzá: a hackelés ciki a demokratákra nézve, a republikánusok védelmi rendszere jóval erősebbnek bizonyult.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Szókrakész
A ex-CIA kém ott mondja el, hogy a Killery belső köre szivárogtatott, nem pedig oroszok hekkeltek.
Eladott Ország
Az embert szavai cselekedetei alapján ítélik meg. Ez önmagáért beszél. Úrnak születni kell, azzá válni, kemény erőfeszítés. A "baracknak" ez nem sikerült!.
Nessy
@Eladott Ország: Na, majd a Trump!
colibri
@Szókrakész: Mindenki a saját forrásainak hisz, én pl Putyinról semmi jót nem feltételezek.
http://privatbankar.hu/makro/mar-hivatalos-ho...
Szókrakész
@colibri: " Ezt nem akárki, hanem a Magyar Távirati Iroda (is) jelenti."

Ezért mér tényleg hihető.
Sőt háborút az orosszal.
Hajrá!!!
Szókrakész
@colibri: Van egy Anonymous csoport video, ahol pont azt tárgyalja, hogy a csicska, manipulált, irányított hírügynökségek, média mind ugyanazt a hírt és ugyanúgy mondja el, bármelyikre kapcsolsz is.

Amúgy hogy tudd, az összes nagy "hírügynökség"(Reuters,...), mind a 4, a négy illuminati szabadvakoló tulajdona.
Mellette ezé a csoporté a világ 30ezer újságja, tévé, rádió,...

Olvasd el a cion bölcsek jegyzőkönyvét, a Torontói jegyzőkönyvet, a...és akkor meg is van a miért is és a válasz is.
Két legyet egy csapásra.
Időt spórolhatsz magadnak. Nem kell körberohangálnod infómorzsákért.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél