Tagad a botrány az amerikai elnök körül. Az elmúlt pár napban több olyan információ is kiderült, amelyek súlyosan beárnyékolják  Donald Trump elnökségét. A tőzsdén egyenesen Trump bukását jósolják. Közben a Reuters titkosszolgálati információkra hivatkozva közölte: Trump csapata az elnökválasztási kampány alatt legalább 18 alkalommal volt email-es és telefonos kapcsolatban a Kremlhez köthető személyekkel.

Trump a történelem legnagyobb boszorkányüldözésének nevezte hogy különleges ügyészt neveztek ki Washingtonban az orosz befolyásolási kísérlet vizsgálatára. Mint ismeretes az eljárás célja a Trump-kampány és Oroszország viszonyának kivizsgálása. Trump a bejentés után egyből mereven elutasította, hogy Oroszország szerepet játszott volna novemberi megválasztásában, és hogy a kampánycsapata és Moszkva között bármilyen össszejátszás lett volna. Közben Oroszország is tagadja az amerikai hírszerzési következtetéseket, és állítja, hogy nem avatkozott bele az elnökválasztási kampányba. A Reuters ugyanakkor csütörtökön közölte: Donald Trump csapata az elnökválasztási kampány utolsó hét hónapjában legalább 18 alkalommal volt email-es és telefonos kapcsolatban a Kremlhez köthető személyekkel. A botrányokra rég nem látott eséssel reagáltak a tőzsdék – írja a Portfolio.hu.

Az már biztos, hogy voltak üzenetváltások

A Reuters titkosszolgálati információkra hivatkozva közölte: voltak olyan üzenetváltások Michael Flynn és Szergej Kiszljak orosz nagykövet közt, amelyeket eddig nem ismertek. Flynn Trump nemzetbiztonsági tanácsadója volt, akit egy hónap után leváltottak, mert kiderült, az oroszoktól és a törököktől is fogadott el pénzeket.

A cikk szerint Flynn és Kiszljak a megnyert választás után arról tárgyalt, hogy egy rejtett kommunikációs kapcsolatot kell kialakítani Trump és Putyin közt, mert úgy látták, hogy a nemzetbiztonság részéről nem nézik jó szemmel a Trump által behozott oroszbarátabb külpolitikai irányt.

Különleges ügyészt neveztek ki

A törvényhozás igen erős nyomására az amerikai igazságügyi minisztérium még szerdán jelentette be, hogy Robert Mueller volt FBI-igazgató személyében különleges ügyészt nevezett ki. Feladata 

az orosz kormánynak a 2016-os elnökválasztás befolyásolására irányuló erőfeszítései és más kapcsolódó ügyek kivizsgálása.

Trump a bejentés után közölte: a különleges ügyész gyors munkájára számít, és a vizsgálat eredménye szerinte őt igazolja majd.

Twitter-üzenetében azt írta:

Ez az amerikai történelem során egy politikus ellen indított legnagyobb egyéni boszorkányüldözés!

Előzőleg pedig az elnök arra panaszkodott, hogy

a történelem során még egy politikussal sem bántak ilyen igazságtalanul.

Demokrata párti és republikánus törvényhozók egyaránt támogatták a különleges nyomozó tanács felállítását

Charlie Dent republikánus képviselő szerint nem kérdés, hogy az oroszok belekeveredtek a választásba. A különleges nyomozó tanács célja, hogy feltárja, vajon Trump szövetségesei és az oroszok között volt-e ennek érdekében összejátszás.

Remélem, hogy nem, de ha igen, annak nagyon komoly következményei lesznek -

mondta Dent a CNN hírtelevíziónak.

 Joe Machin demokrata párti szenátor szintén a CNN-nek azt nyilatkozta: 

Nem akarok boszorkányüldözést. Tényfeltárást akarok

Robert Muellernek széles körű nyomozati hatalom áll majd rendelkezésére. Az előreláthatólag még hónapokig tartó vizsgálat során hozzáférhet az FBI és az igazságügyi minisztérium valamennyi titkosított dokumentumához és interjújához, vádat emeltethet, ha szükségét látja, és vádemelő esküdtszéket is összehívhat.

Trump stábja tudott arról, hogy Flynn a törökök lobbistája volt

A The New York Times című napilap és más amerikai médiumok szerint Donald Trump stábja – a Fehér Ház korábbi állításával ellentétben – mégis tudott arról, hogy Törökország lobbistája volt az amerikai elnök első nemzetbiztonsági tanácsadója, az azóta lemondatott Michael Flynn.

Mindezt a Fehér Ház márciusban még tagadta, holott erről maga Flynn tábornok, majd az ügyvédei is tájékoztatták Donald Trump átmeneti csapatát.

A liberális lap információi szerint Michael Flynn már akkor is szövetségi vizsgálat alatt állt, amikor még ki sem nevezték, és erről Trump munkatársainak tudomásuk volt. A tábornok ellen azért indítottak vizsgálatot, mert kiderült, hogy a tavalyi elnökválasztási kampány idején titokban a török kormány fizetett lobbistája volt.

A McClatchy portál információi szerint Flynn – napokkal Donald Trump beiktatása előtt – megakadályozta egy olyan hadművelet végrehajtását, amelyet még az előző elnök, Barack Obama rendelt el az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen. Feltételezhetően azért, mert azt Törökország ellenezte.

A portál úgy értesült: Flynn 500 ezer dollárt kapott Törökországtól azért, hogy képviselje az érdekeit, de ekkor még nem volt bejegyezve az igazságügyi minisztériumban külföldi ügynökként, ezt csak később történt meg, visszamenőleges hatállyal.

Michael Flynnről később az is kiderült, hogy a Russia Today orosz tévétársaságtól is kapott pénzt.

Izrael még Trump látogatása előtt le szeretné zárni a kiszivárogtatási ügyet

Izraeli és amerikai tisztviselők még az amerikai elnök jövő heti látogatása előtt megpróbálják tisztázni, hogy Trump pontosan miféle izraeli titkos információt mondhatott el Trump Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek és Szergej Kiszljak nagykövetnek.

A NATO-főtikár minden szövetségesében megbízik

A NATO minden szövetségesében megbízom a bizalmas információk megosztását illetően -

jelentette ki Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára Brüsszelben az uniós tagországok védelmi minisztereinek ülésére érkezve csütörtökön.

A főtitkár – utalva arra, hogy feltételezések szerint Donald Trump amerikai elnök érzékeny információkat osztott meg orosz diplomatákkal és az orosz diplomácia vezetőjével – kijelentette: egészen biztos abban, hogy az észak-atlanti katonai szövetség mind a 28 tagállama, köztük az Egyesült Államok is megfelelő módon képes megosztani és kezelni a bizalmas információkat.

Forrás: MTI, portfolio.hu, 444

Címlapi kép: Getty Images/Olivier Douliery-Pool

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vladimir putin
Add, Uram (es persze a KDNP), hogy tovabbra is ez a balfasz legyen a legjobb baratom, na meg persze az az Orban, amelyiket ugy imadtok, idiota vengerszkij barmok.
Na de szo mi szo, ugye milyen jo, hogy egy ilyen idiotat neveztem ki Amerika igazgatojanak?
A lopasra meg csak most tanitgatom, de abban nagyon ugyes.
Mi, ruszkik nagyon szeretjuk.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
@Pálinkás Pál: Ej-ej, úriember biztosra nem fogad!
VESZ-ÉSZ
Ezek az amcsik tényleg meghülyültek márt az sem zavarja őket,hogy kárt szenvednek.Mert eddig azt hittem,hogy a terroristára vonatkozó információkat megosztják egymással.Úgy látom tévedtem,még sem,de akkor mi lesz ha az orosz egyszer elfelejtenek szólni egy készülő terrorcselekményről.Persze akkor is nagy pofájuk lesz és mindenki hibás csak az a sok barom nem akik most nem bírnak magukkal.
Kookas
@nyanya001: szerintem sem és ez is az ovit követi szu-török lehet hogy már azerbadgán következik...csak el takarítják !!
kokopelli
..ajánlanám,hogy aki esetleg az USA keleti partján autózik délről New York felé,
az tegyen egy kis kerülőt az Atlantic City felé,amelyik romváros a "Trampli" keze-
nyomát viseli magán! Vállakozók százait vette be az "új Las Vegas" létrehozásában
mint konkurencia,és a csőd előtt kiugrott a közös vállalkozásokból az ő tőkéjével,
és a hitelezők ottmaradtak a "sárral" magukban! Milliárdokat perkálnak még mindig!
A '80-as évek elején Clevelandban akart az apjával nagyott kaparni,de úgy kivág-
ták mint a hasasmacskát ß@rni! Simlis tetü,ergó jól passzolna a csuti genyóhoz
és az "állandó jellegű (gázos) tettestársához"!
Nem tudok annyit enni,hogy annyit rókázzak,amennyit szeretnék!
Kellemes hétvégét mindenkinek!
verőce21
Hiába dagad a botrány, az obama féle gyalázatos bullshit is 8 évig tartott, hót ziher hogy trump is ki fog húzni 4-et. :)
verőce21
Trump Szaud-Arábiában tető alá hozott egy óriás fegyverbizniszt, utána megy Izraelbe, ott amúgy nagyon népszerű és szerintem ha ott szeretik, akkor gyakorlatilag kikezdhetetlen.

nem fog lemodani mert nincs vesztenivalója...70 éves, már mindent elért az életben..elmegy a végsőkig, az sem érdekli. a Karrier sem érdekli...mert ha letelik a ciklusa, már csak egy öregember lesz aki néha kijár golfozni még...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél