Megjelent hétfőn Kijevben a főügyészségen az Ukrajnában államcsíny kísérletével meggyanúsított Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzó és egykori georgiai elnök, de nem volt hajlandó vallomást tenni.

A 112.ua hírportál írása szerint a politikus az ügyészekkel nem volt hajlandó beszélni, ehelyett a folyosón rögtönzött sajtótájékoztatót tartott. Kijelentette, hogy azért jelent meg a főügyészségen, mert idézést kapott, és tiszteletben tartja Ukrajna törvényeit, viszont nem tiszteli az ügyészeket. Hozzátette, hogy szerinte az ő ügye az Ukrán Biztonsági Szolgálathoz (SZBU) tartozik, ahová hajlandó elmenni és tanúvallomást tenni.

Nem volt hajlandó vallani a volt odesszai kormányzó, Miheil SzaakasviliFotó: Sean Gallup/Getty Images

Közben szóváltásba keveredett az egyik ügyésszel, aki megpróbálta rávenni őt, hogy menjen be a kihallgatószobába, mert – mint mondta – vallomásokat ott szoktak tenni, nem a folyosón. Szaakasvili emelt hangon közölte vele, hogy az ügyvédjét hallgassa meg. Az ügyész megkérte, hogy ne kiabáljon vele, amire válaszul Szaakasvili durván elküldte a tisztségviselőt.

A georgiai származású politikust az ukrán főügyészség hivatalosan azzal gyanúsítja, hogy erőszakos hatalomátvételre készült az országban, együttműködve a 2013-2014-es kijevi Majdan-tüntetések nyomán posztjáról leváltott és Oroszországba menekült Viktor Janukovics volt ukrán elnök környezetével. A kijevi hatóságok szerint az általa alapított Új Erők Mozgalma elnevezésű ellenzéki párt 400 ezer euróhoz jutott ilyen forrásból. Szaakasvili viszont mindezt határozottan cáfolja.

Szaakasvilit december 8-án vették őrizetbe és szállították előzetes fogdába a hatóságok Kijevben, azután, hogy néhány nappal korábban ezt hívei megakadályozták. Később egy kijevi bíróság úgy döntött, hogy a georgiai és ukrán állampolgárságától is megfosztott politikus szabadlábon védekezhet.

Előző nap a politikus nagygyűlést tartott Kijev egyik központi terén néhány ezer hívével, akik összecsaptak a rendőrökkel. A rendvédelmi szervek közlése szerint több mint 30 tagjuk sebesült meg az Október Palotánál, ahová a tüntetők megpróbáltak erőszakkal behatolni.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél