Ézsaiás próféta pecsétjét találhatták meg jeruzsálemi ásatásokon régészek – jelentette a Háárec című újság honlapja.

A törött, hiányos agyagpecsétet Jeruzsálem jelenlegi, középkorban létrejött óvárosának falain kívül, az al-Aksza mecset alatt a városfaltól tíz méterre, a Dávid városának nevezett ősi Jeruzsálem irányában találták.

A szakemberek szerint ez a terület a Kr. e. 1000-től, Dávid királyságától Jeruzsálem elestéig, majd a babiloni fogságig, Kr.e. 587-ig, az akkori várfalakon belül volt, az Ófelnek nevezett részen, az első zsidó Szentély és az akkori város között.

Ézsaiás próféta pecsétjét találhatták meg Jeruzsálemben

Fotó: MTI/EPA/Haled el-Fiki

A pecséten korabeli héber betűkkel világosan kiolvasható Ézsaiás neve (Jesajahu), és töredékesen a próféta szó (nevi). Eilat Mazar, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora Ezékiás júdeai király (Hizkijáhu) 2015-ben fellelt pecsétjétől mindössze három méterre találta meg ezt a kétezer-hétszáz évesre becsült leletet, mindeddig háborítatlan és érintetlen, eredeti környezetében, az egykori királyi sütöde mellett.

A régészek szerint igen valószínű, hogy az 1,3 centiméteres leleten az Ézsaiás név mellett a hiányos próféta szó szerepel, de az sem kizárható, hogy valamely más foglalkozást jelölt, és akkor csak egy Ézsaiás nevű hétköznapi emberé volt.

Ézsaiás próféta Ezékiás, a Kr.e. 727-698-ig uralkodó tizenkettedik júdeai király idejében élt, és próféciájában a Biblia szerint megjósolta, hogy az asszírok nem veszik be a várost. Ez akkor így is történt, és Jeruzsálemet csak Kr. e. 587-ben foglalták el a Babilóniai Birodalom seregei.

(MTI)

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
@görbetükör: ...szerintem neked nincs ki mint a négy...és szaralakozd azt aki ilyen bunkó balfasz félnótás hülyének nevelt...
görbetükör
@Csizmás Kond: - az édesanyádat inkább kihagyom a témából!
almalibre
@görbetükör: Az idézett cikk azt is mondja: „A Királyok Sírja ma is látható Jeruzsálemben, de a piramisok nélkül: azoknak csak néhány darabja került elő” Akkor másként kérdem: Hol van az a jeruzsálemi piramis, ami a képen látható?
Csizmás Kond
íme a pöcsét...https://www.szombat.org/hirek-lapszemle/12377...
és íme az ézsaiás héber neve...Ézsaiás vagy Isaiás vagy Izajás vagy Jesajá (héber יְשַׁעְיָהוּ sztenderd: Yəšaʿyáhu, tiberiasi Yəšaʿăyāhû; görög: Ἠσαΐας, Észaiasz ; arab اشعیاء, Asíja)
...erről ennyit.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél