Halálos áldozatai is vannak a gázai határnál zajló negyedik palesztin tüntetésnek.

Négy palesztint agyonlőttek a gázai erőszakos tüntetések során
Fotó: Mohammed Abed / AFP

Négy palesztint agyonlőttek, közel százat pedig megsebesítettek az izraeli katonák a Gázai övezet határánál sorozatban negyedik pénteken zajló erőszakos tüntetéseken – jelentette pénteken a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

Sötétedésig négyre emelkedett a halálos sebesülést szerzett palesztinok száma, és kilencvennégyre a sebesülteké a tízes kereskedelmi tévécscatorna esti híradójának értesülései szerint az eddigi legkisebb, csak mintegy három és fél ezres tömeget felvonultató erőszakos tüntetésen a gázai övezet határánál.

Ezen a héten először a gázaiak papírsárkányokra szerelve gyúlékony anyaggal teli molotov- koktélhoz hasonló palackokat is útnak indítottak izraeli területre, amelyek egyike egy lakóház udvarán ért földet, de nem okozott károkat. Egy 24 éves férfit Gáza Dzsabalia negyedétől keletre, 25 éves társát pedig az övezet északi határánál lőtték le a határ túloldalán felsorakoztatott izraeli mesterlövészek, akik

előzőleg figyelmeztették a tüntetőket, hogy lőnek a határsértőkre és a határkerítéshez közeledő csoportok vezetőire.

A gázai egészségügyi minisztérium közlése szerint a halálos áldozatokon túl délutánig további negyven palesztint kezeltek lőtt sebekkel vagy könnygáz belélegzése miatti légzési nehézségekkel az enklávé kórházaiban.

Ezen a pénteken az övezetet irányító Hamász radikális iszlamista szervezet közelebb vitte a határkerítéshez a határsáv öt pontján felállított, tüntetőket kiszolgáló sátrakat, de az izraeli katonai rádió beszámolója szerint ezúttal csak mintegy ezerötszáz palesztin demonstrált, számuk a múlt péntekinek csak mintegy hatoda volt.

A határkerítésnél már negyedik alkalommal tüntető palesztinok közé röplapokat szórt le az izraeli hadsereg a levegőből, amelyben felszólították őket, hogy maradjanak távol az izraeli határtól.

"A Hamász kihasznál benneteket, ne menjetek a kerítéshez, és ne okozzatok benne kárt"

- áll az arab nyelvű felszólításokon, amelyeken áthúzott rajzos ábrákkal a gránátok, a Molotov-koktélok, és kövek dobálását is tiltják, valamint kézifegyver használatát és a kerítés megérintését.

A Hamász szervezte tiltakozássorozat három korábbi pénteki erőszakos demonstrációján eddig összesen 28 gázait lőttek le a határ túloldaláról az izraeli mesterlövészek, és további több százan sebesültek meg – főként a lábukon – a határkerítés megközelítése, megrongálása vagy robbanószerkezetek elhelyezése nyomán.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mirabilis
Kaptam erre egy érdekes üzenetet. Lehet kitiltanak. Pá akkor mindenkinek.
vladimir putin
@Mirabilis: én a palesztínokkal vagyok.
verőce21
"...előzőleg figyelmeztették ...őket, hogy lőnek a határsértőkre és a határkerítéshez közeledő csoportok vezetőire." - ideje nekünk is kihirdetni, soroshurkagyurka állandó brüsszeli látogatására reagálva!
(A hiteltelen brüsszeli vezetés úgyis megy a pics@ba jövőre, nem kell tekintettel lenni rájuk!)
Equus1
tüntetni egyszerűbb, mint melózni. Tudták, mivel játszanak... megkapták.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél