Talán nem is gondolnánk, hogy milyen következményei lehetnek, ha egy lejárt kozmetikai terméket kenünk magunkra. Az ausztráliai Shirley Potter már tudja.

A Bors azt írja a Metro-ra hivatkozva, hogy a nagymama hónapokkal ezelőtt bukkant rá egy húsz évvel ezelőtt vásárolt szempillaspirálra, amit aztán használt is.

A lejárt termék miatt súlyos fertőzést kapott, ami visszafordíthatatlan károkat okozott. Bár részesült orvosi ellátásban, úgy tűnik, semmi sem állíthatja meg a folyamatot, mely a látása teljes elvesztésével jár.

Általános szabály, hogy a szemre alkalmazott sminkeket háromtól hat hónapig érdemes csak használni

– szögezte le a szakértő a Metronak, majd hozzátette, hogy ha nem vagyunk biztosak benne, mióta is használjuk a terméket, jobb inkább eldobni.

(Bors)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

emerencia
Ok., a húszéves szempillaspirálomat már nem merném használni. Ennyire még én sem vagyok spórolós pedig az OECD országok közül az utolsó előtti leggyengébb fizetésű országában és az EU egyik legszegényebb régiójában élek. A hetvenes, nyolcvanas években még simán eltartottak a szempillafestékeim úgy 4-5 évig mert a munkanapi és otthoni sminknek már akkor sem voltam a híve. A legutóbbi spirálom pedig a vásárlás után kb. két hónap múlva olyan büdös lett, hogy azonnal a szemétben landolt. :-(

Nehezem viselem, hogy jelenleg arra kényszerülünk Magyarországon úgy kb. 4-5 millióan, hogy az európai jólétben élő polgárokat utánozva idő előtt dobáljuk ki a javainkat a tervezett elavulás miatt. A teremékek egyre jobban néznek ki kívülről, de egyre silányabb anyagokból készülnek. Szégyen, hogy a világban a mérnöki tudás zöme abban nyilvánul meg, hogy ki tud idő előtt elromló gyenge pontot az adott termékbe beletervezni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél