Megkezdődött az 12. Ázsia-Európa találkozó Brüsszelben, amelynek középpontjában a két térség közötti kereskedelem és a beruházás fellendítése mellett a fenntartható fejlődés, az éghajlatváltozás okozta kihívások témaköre, valamint az illegális migráció, a terrorizmus, és a kiberfenyegetettség jelentette biztonsági kockázatok kezelése szerepel.

Megkezdődött az 12. Ázsia-Európa találkozó Brüsszelben

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Orbán Viktor miniszterelnök (k) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) érkezik a brüsszeli Ázsia-Európa csúcstalálkozóra 2018. október 19-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Az 51 európai és ázsiai ország állam-, illetve kormányfője részvételével zajló találkozón a vezetők áttekintik az Ázsia és Európa stratégiai összekapcsolásának új lehetőségeit, amelyek fenntartható, átfogó, szabályokon alapuló módon ösztönzik a beruházásokat és a kereskedelmet.

Az Ázsia-Európa Gazdasági Fórum megbeszélésének középpontjában a monetáris és a lakhatási politika, a globális éghajlatváltozás, a nemzetközi kereskedelem fog állni.

Az ASEM Üzleti Fórum keretében egy asztalhoz ülnek majd az ázsiai és európai üzleti élet vezető képviselői, hogy megvitassák, miként lehetne erősíteni a két kontinens közötti üzleti és beruházási kapcsolatokat.

Az ASEM csúcstalálkozója után, pénteken tartják az EU-Korea csúcstalálkozót, valamint az EU és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) vezetőinek találkozóját.

A vezetők ez alkalomból áttekintik a kétoldalú kapcsolatokat, így a 2011 óta hatályban lévő EU-Dél-Korea szabadkereskedelmi megállapodás végrehajtását is.

Több más kül- és biztonságpolitikai kérdés mellett a napirend egyik kiemelten fontos pontja lesz a Koreai-félsziget nukleáris leszerelése. A vezetők mindemellett megvitatják, miként lehetne lendületet adni az EU és Dél-Korea közötti együttműködésnek az éghajlatváltozás elleni küzdelem, a kutatás és a fejlesztés, valamint más globális kérdések terén.

Az Ázsia-Európa találkozó (ASEM) az Európa és Ázsia közötti párbeszéd és együttműködés fórumaként jött létre 1996-ban. Célja a két kontinens közötti kapcsolatok erősítése. Az ASEM 53 partnere között van az Európai Unió, 30 európai ország – 28 EU-tagállam, Norvégia és Svájc – 21 ázsiai ország és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) Titkársága.

A kétévente rendezett ASEM-csúcstalálkozó célja a partnerség prioritásainak meghatározása. Ezeknek a csúcstalálkozóknak Ázsia, illetve Európa felváltva ad otthont.

(MTI)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
És minket ki képvisel? Csak nem az a közép-ázsiai ómigráns a lila nyakkendőjében?
Aki Én
És minket ki képvisel? Csak nem az a közép-ázsiai ómigráns a lila nyakkendőjében?
RonaGyuri
@Aki Én: a kérdés jogos, lényegében hasonló kérdést akartam feltenni, csak élesebb formában: ez a dagadt törpe a két alfél-lefetyével kiket égetett ott le?
desiro
Bolha fing vagyunk az eurázsiai kereskedelemben, ezt viktorka nem tudja???
tudode
Ezek után már csak az következik, hogy EZEK a lejárt lemezű akárkik már azt is bejelentik, ha pukkantanak.
.
Az UTCASEPRŐNEK az a dolga, hogy tiszta legyen az UTCA. A mindenkori KORMÁNY feladata pedig az, hogy NE POFAGOLJON, tegye a dolgát, ki a fene ért ezekhez a nemzetközi izékhez, amelyeket MÉG ŐK "is" a ... UGATJÁK... ehhez a feladathoz nélkülözhetetlen, vagy orbanisztánban már nem a ... D I P L O M Á C I Á T ,, mint kutya a holdat.
.
A az állandó KONFRONTÁCIÓJUK azt jelenti, hogy a KÜLPOLITIKÁT összetévesztik a disznó óllal! Helló . . R Ö F I , vagy FELTŰNÉSI VISZKETEGSÉGBEN SZENVED, hogy mi is itt vagyunk!
RonaGyuri
A harmadik szempont

Őfenesége nem volt szűkmarkú három okot is mondott

„Magyarország a jövőben is elkötelezett az Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) keretein belüli együttműködés fejlesztését illetően, és ennek érdekében három javaslattal állt elő - derült ki Orbán Viktor miniszterelnöknek az ASEM brüsszeli csúcstalálkozóján elmondott beszédéből, amelynek szövegét Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke juttatta el az MTI-nek pénteken.” – írja a derék Magyar Hírlap.
S abból sem csináltak titkot, hogy mik ezek. A harmadik: „az emberek közötti kapcsolatok szorosabbra fűzésével.”! =))
Tudom Őfeneségének vannak gondjai a földrajzzal is, de bizony nem ártana szólni neki, hogy a migráncsok nagy része (ahogy a fizetők is) bizony ázsiai!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.