Az Iszlám Állam terrorszervezet egykori, Srí Lankára visszatért tagjai vagy más beszervezettjei állhatnak a vasárnapi merényletsorozat mögött – mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában hétfőn.

Az Iszlám Állam egykori tagjai követhették el a merényleteket Srí Lankán

Fotó: JEWEL SAMAD / AFP

Véleménye szerint nem a többségi szingalézek és a tamil kisebbség ellentéte okolható a robbantásokért, hiszen a két népcsoport háborúskodása 10 éve véget ért. A lázadó tamilok ráadásul sosem a katolikusokat, hanem inkább a helyi vezetőket vették célba, és egyébként sem tudnának ilyen bonyolult akciót szervezni – tette hozzá.

Gyarmati István megjegyezte, hogy Srí Lankáról többtucatnyian csatlakoztak az Iszlám Államhoz. A merényleteket követő elővigyázatosság nem csupán a hazatérő terroristák miatt indokolt, hanem azért is, mert a támadássorozatot még senki nem vállalta magára, így lehet, hogy még nem ért véget a fenyegetés – fűzte hozzá.

MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Shikari
Ezeket a gyilkos mocskokat védi és telepíti Európába a liberális csürhe. Nem öltek még eleget ezért hozzák ide Európába őket és pénzelik hogy gyilkolják a fehéreket.
Peller Anikó
Ezért nem lenne szabad a gyilkos mocskokat pénzért, pardon bankbetét fejében -amit az illiberónális csürhe ellop és a közösből kell visszafizetni- tízezrével beereszteni az Euróba.

Ezeket a gyilkos mocskokat véded és telepíted Magyarországon, illiberóanális pöts. A többi stimmel (= a nem)
tulipan
@Shikari: Bunkó és buta narancsos, nazi illliib seggnyaló! Nem emlékszel, ki hozza be ide ezrével, nem a dagadt seggűd!! ezeket
tudode
2001. szeptember 11. óta BÁRKI lehet rossz időben rossz helyen, mert megváltozott a VILÁG biztonsági helyzete!
.
Arra való tekintettel, hogy MINDIG IS VOLTAK, és lesznek olyan emberek, akiknek be lehet magyarázni, hogy a MÁSVILÁGON, ha egyáltalán van, szebb élet vár rá!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok