Furcsa szövetséget kötött két amerikai milliárdos: a demokrata párti Soros György és a republikánus Charles Koch közösen vetne véget az USA "végtelen háborújának".

Republikánussal társult Soros a háború ellen

Fejenként félmillió dollárból háborúellenes agytrösztöt alapít két amerikai dollármilliárdos, Soros György és Charles Koch – írja az Independent.

A "furcsa pár" – egy demokrata pénzügyi befektető és egy republikánus iparmágnás – által alapított Quincy Institute célja, hogy az amerikai hadiipari gépezetet ellensúlyozva, segítsen véget vetni az USA külföldön folytatott "végtelen háborújának".

Az új think-tank szeptemberben nyithat meg, létrehozására 800 ezer dollárt dobtak össze kisebb befektetők.

Az intézet nevében John Quincy Adams korábbi amerikai elnöknek állít emléket, és azt az 1821-es beszédét tekintik alapvetésnek, amely szerint "az USA nem megy külföldre azért, hogy szörnyetegekre vadászon".

Mindez a gyakorlatban valószínűleg azt jelenti, hogy az amerikai külpolitikát a békés, kevésbé konfrontatív megoldások felé igyekszenek majd terelni például Kína, Oroszország és Irán ügyében, és szorgalmazni fogják a Szíriában és Afganisztánban állomásozó amerikai csapatok kivonását is.

Forrás: hvg.hu

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
@Eriksson: Megint a sötétségedet villantottad meg!
Vagy te vagy Soros könyvelője? Esetleg pénzügyi tanácsadója?
Megnyugtatlak - ha talán orbán vejével, a Balatont körbekerítővel tévesztenéd össze -, Soros nem az aki ellopja tőled az EU-s pénzeket!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.