A 77 éves cseh férfi úgy gondolta, még éppen át tud gyalogolni a vonat előtt. Tévedett, ezért elkezdett futni és így is csak a szerencsének köszönheti, hogy lábra tudott állni.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
amaramaistanna
Nem kor kérdése.Fiatalok többször cselekszenek így szerintem.
intrepid
Ha már odaeszi a fene lezárt sorompónál, minimum, hogy jól nézzen körül. Ha pedig erre nem képes, onnantól nem kell felügyelet nélkül az utcára kiengedni. Láttam már olyan vasutast, akit megviselt a gázolás látványa, de nem mert igénybe venni pszichológusi segítséget, mert félt, hogy lekapják a vonatról.
verőce21
Még a végén majd ott "lábatlankodik"! :)
Nil
Látom a cseheknél is van "emberség" - jól elhajtott az autós!
A Tündik bündije
Most nem azért, oké, látszik rajta, hogy megijedt meg talán meg is ütötte magát, na de könyörgöm; ott áll másodpercekig a lezárt sorompónál, aztán elindul, mert hogy még átérek a vonat előtt, közben meg látni, hogy nehezen tud már csak járni. Akkor mi a búbánatos túrót vagánykodik, mikor fél percet kéne csak várnia.
perfekt
Nem az a vagány aki üti,hanem aki állja!Vagy részeg volt, vagy nem lát rendesen,a legrosszabb,ha mindkettő együtt van.Óriási mák.
csa-csa
idióta! megérdemelte volna hogy szétcsapja a vonat!
varrólány
@csa-csa: Ne legyél már ilyen ,lehet nem lát és nem hall jól.
csikknorisz
Régi vicc:
-Hé Gazsi, fogadjunk má, hogy nem tudsz itt átszaladni, mikó gyün a vonat!
-Dehonnem, gyors vagyok én!
Jön a vonat, Gazsi nekifut.
-Igazad vót Gazsi, télleg gyors vagy, egyik lábad itt, a másik ott.
csa-csa
@varrólány: akkor ne mászkáljon ilyen veszélyes helyeken (meg sehol) kísérő nélkül!
varrólány
@csa-csa: Lehet nincs aki kísérje, de fiatalok is mennek néha mint a vakegér, vagy még veszélyesebben közlekednek mint egy idősebb ember.
csa-csa
@varrólány: természetesen ha beteg sajnálom és örülök hogy ilyen szerencsésen megúszta, de ha tényleg nincs aki kísérje, százszor nézzen körül és inkább ne menjen át ha látja a lezárt sorompót, vagy remélhetőleg elég éles fehér fénnyel villog a "szabad jelzés" csak akkor bátorkodjon átmenni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.