A viszontagságos válás részleteiről friss információkat tudott meg a Ripost Pártos Csilla ügyvédjétől.

A legutóbbi hírek szerint Pécsi Ildikó felszólította a menyét, hogy rövid időn belül hagyja el el azt a lakást, melyben jelenleg is élnek. 

Csilla nem idegileg, hanem sokkal inkább erkölcsileg viseli rosszul ezt a helyzetet. Egy húszéves házasságból tulajdonképpen egy fillér nélkül, a lakásból kitéve akarják kisemmizni, utcára tenni, akárcsak egy megunt bútordarabot

– mondta a Ripostnak Dr. Gerencsér András, Pártos Csilla ügyvédje, aki azt is elmondta, hogy anyagilag komoly segítségre szorul a táncosnő.

Egy 17 éves gyereket kell eltartania, teljesen egyedül. Az édesanyja, és az anyukájának az élettársa támogatja őt pénzügyileg. Gyerektartásként eddig összesen háromszor húszezer forintot kapott a férjétől.

A bíróság pont a mai napon küldte meg nekem a határozatot, miszerint ezt a tartásdíjat ideiglenesen 60.000 Ft-ra emelték. Csaba 2013 szeptemberétől egészen idáig egy fillért sem utalt Csillának. A legdöbbenetesebb az egész helyzetben az, ha sor kerül a kilakoltatásra, tulajdonképpen utcára kerül Pécsi Ildikó menye és unokája. Nincs saját lakása, így nem tud hová költözni. Esetleg albérletbe

– tette hozzá az ügyvéd.

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ágimami
@Mirabilis: Sok anyának nem ilyen az anyósa, mivel szinte az egész mögött Pécsi Ildikó áll!
Erről mi a véleményed??
www.life.hu/intim/20150711-szexmasszorok-dolgoztak-pecsi-ildikoek-lakasaban.html

Én is anya vagyok, de így semmilyen körülmények között nem avatkoznék bele ilyen módon a gyerekem életébe, főleg mikor több ingatlannal rendelkeznek!!
Az sem véletlen, hogy az unokáját nem is látta régóta. Nem siránkoznia kellene, hanem legalább annyit segíteni, hogy a megitélt gyerektartást megkapja!

Nem szerettem volna azt megélni, ami Pártos Csilla!!! Remélem hamarosan talpra áll!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
rosalinda57
A bíróság ítélete abszolút reális. A 17 éves gyermek már nem iskolaköteles, nyugodtan munkát vállalhat és támogathatja belőle édesanyját. Ha iskolába jár , akkor addig nem szerez valami szakmai képesítést jár a tartásdíj,
Disznópofa
Na, akkor most következik a jó sokáig való iskolába járás, hogy az apuka minél tovább fizessen...nem tudom mi az igazság, erről gondoskodnak a médiában de az biztos, hogy Csilla nekem nem szimpatikus...harcol olyanért, ami sosem volt az övé, amit más keresett meg...
verum
@Mirabilis: - a sok hasonló körülmények között élő anyával is ilyen együtt érző vagy?
Nem irigylem a környezetedet...
verum
@rosalinda57: - ja, az édesapa meg elnézi, hogy a gyereke nem tanul tovább és eltartja saját magát és az édesanyját.
Kívánom, hogy szoruljon egyszer a gyerekére!
verum
@Mirabilis: - arra, hogy számodra ha valaki híresség, akkor nem jár ugyanannyi együttérzés, mert "valaki". Holott ugyanúgy érez és ugyanolyan gondokkal küszködik. Igen, feltehetőleg túléli a rosszat is, mint mindenki más. Legfeljebb több a kárörvendő körülötte. De az a kárörvendőt minősíti.
Az előítélet legtöbbször rossz tanácsadó.
verum
@Mirabilis: - bezsebel a hírverés okán? Ez szerinted valamelyest kárpótol a családi gondokon, csalódásokon? Jól akarnak kijönni? Szerintem inkább arról van szó, hogy nem akarnak rosszul kijönni.
És mélységesen megvetem azt az apát, aki eddig nem fizetett a gyerek miatt és elnézi, hogy kirakják az utcára a gyerekét és a gyerekének az anyját, akit valaha állítólag szeretett.
Hiresség, nem híresség - én nem eszerint ítélem meg az egyéneket és a körülményeket.
És Pécsi Ildikót továbbra is jó színésznőnek tartom, de emberileg szerintem alaposan leszerepelt.
Kapzsi, önző és bosszúálló. Igen, túl lehet élni egy ilyen anyóst, de hogy hírességnek könnyebb, azt nem hiszem.
verum
@Mirabilis: - meglepődnél, ha mesélnék, de nem teszem.
Desischado
@verum: A te véleményedet osztom. Én sem gondoltam volna ezt a művésznőről. Ami meg a kedves férjet illeti, róla is meg van a véleményem.
szettevette
Biztosan csak egyedül vagyok a véleményemmel, de én nagyon sajnálom a Pártos Csillát. És nem gondolom, hogy ő a 20 év alatt nem tett semmit a házasságába, hogy ennyire ki kelljen semmizni. Ha semmit nem dolgozott volna, akkor pedig a Csabus gyermekét nevelte. Vagy nem? Ha valakit egyszer nagyon szerettem, én nem tudnék ilyen gonosz lenni hozzá. Én elhiszem (mondjuk), hogy minden Pécsi Ildikóé. De ő is állítólag nagyon szerette a menyét. Akkor hol van a szeretet? Csak úgy utcára teszem a szeretett személyt. Ennyire észér nem lehet senki... Vagy mégis. A sok vagyont nem fogják senkivel sem eltemetni.
KITARTÁST CSILLA!
1magyar
Gondolom a Csilla bepasizott és ezért teszik tönkre.
kiring
@Mirabilis: Ez elkerülhetetlen - az ismert emberekről szóló cikkeket többen is olvassuk, jobban el is gondolkodunk rajta, jobban meg is jegyezzük, mi, emberek. Ez egy felfokozott érzelmet indít el bennünk a jelenséggel kapcsolatban - mi ebben a rossz? Az érzelmeken keresztül nyílunk meg saját magunk előtt is.
Senara
" 2013 októberében Pécsi Ildikónak és volt világválogatott labdarúgó férjének 10 értékes ingatlant ajándékozott a fiuk ." ...Pártos Csilla kisemmizése már akkor megkezdődött . P. I visszaköveteli a fiának ajándékozott házat amibe "szeretett" unoka is lakik , aki olt olyan "szemét" , hogy az anyját választotta nem őket .Apa is beszállt a bosszúból nem fizetett gyerektartást .:(
kiring
@rosalinda57: " A 17 éves gyermek már nem iskolaköteles, nyugodtan munkát vállalhat és támogathatja belőle édesanyját." - Ilyet Magyarországon ép eszű ember nem mond. Milyen munkát talál ma egy szakma-nélküli 17 éves fiatal, és mennyiért? Ebből még magát sem tarthatná el, nem hogy az édesanyát is. - A szülő mindenben támogatja a gyermekét, amiben csak tudja - sokan éppen anyagiak miatt nem tehetik. Itt nem anyagiakról van szó, hanem a színésznő és férje,valamint a fiuk lelketlenségéről. Az élet sokszor produkál olyan helyzeteket, hogy a (színleg) rejtett dolgok is napvilágra kerülnek. Ki gondolta volna Pécsi Ildikóról is...?
wagabund
olyan szép család..
Pécsi az idősek otthonában tart minden nap előadást a menye rémtetteiről, Pártos meg a mama fiatal éveit hozza fel példának a szép életre, baráti kapcsolatokra, karrierépítésre...
a gyerek meg hadd tanulja a gyűlölködést... lássa meg, milyen is a szent család.

kiváncsi lennék, karácsonykor mit mondanak egymásra ajándékosztás közben...énekelve a mennyből az angyal-t...
magyarbakancs
F@sznak kell evvel foglalkozni ,hogy menyi gyerektartást fizet az illető.
rosalinda57
@kiring: Nem értek veled egyet. A táncosnő vajon mennyit keres ? Ahogy korosodik, egyre kevesebbet. Amikor férjhez ment , sem volt a legfiatalabb korosztály. A gyermek pedig jobban talál munkát, mivel életerős még ebben a korban, mint egy átlagos 50-60 év körüli. Én 3 gyermeket neveltem és nem kaptam gyerektartást annak idején, de a volt férjemnek"jó ügyvédre" viszont tellett, de gyerektartásra nem. Én taníttattam mindegyiket és neveltem több, mint 10 éven át egyedül. Én nélkülöztem ( még ma ia ) és nem a gyermekeim. Csilla asszonynak túl nagyok az igényei !
kiring
@rosalinda57: A három lányom közül kettő egyedül nevel 2, és 3 gyereket - nem teljes, de részleges, idő-közötti apai segítséggel. Jó, de minimálbéres munkahellyel, mellékkeresetekkel sem ment ez a lányaimnak - nemrég mindketten külföldre mentek dolgozni. A lányaim a volt vejeimtől sem várhatnak csodát - nekik sem könnyű a megélhetés. Ma a tömeg ilyen helyzetben él. - De a Szűcs családban más a helyzet, így másképp is kell őket megítélni. Nekik nem Csillával, hanem a fiúval kellene törődni, az ő vérük is az a gyerek. A legkevesebb lett volna, ha az ingatlant a gyerek nevére íratták volna - vagy egy ingatlant a tízből, hisz a szülőnek kötelessége anyagilag is gondoskodni a gyermekéről, mint ahogy később a gyereknek is kötelessége gondoskodni a szülőkről. Egyébként valamikor úgy is örökölni fog a gyerek az apja után - vagy kizárja az örökségből, esetleg eladja az ingatlanokat, és magával viszi a pénzt a sírba? Undorító... -

Még hogy "A gyermek pedig jobban talál munkát, mivel életerős még ebben a korban" ??? - Szerintem meg egy 17 éves gyerek még éppen nem életerős a munkára, és nem is ez a feladata, hanem a tanulás, a jövője megalapozása. Miért, és kiért mondana le a tanulásról? Az apa miatt, aki maga sem dolgozik? Egy másik cikkben olvastam - azért nem tud fizetni az apa gyerektartást, mert semmi jövedelme nincs, tehát nem dolgozik, egyedüli jövedelme az ingatlanok bérbeadásából volt, amíg volt, amíg nem íratta át az anyjára. Vagyis most ő is eltartott, a szülei nyakán él. Esetleg még őt is segíthetné anyagilag a 17 éves fia, ha munkába állna... - Azért bosszant fel annyira ez az eset, mert ha az apa is szegény, nincs mit tenni, úgy kell elfogadni és kezelni a helyzetet, ahogy lehet. De ilyen tehetősen így cserbenhagyni az egy szem gyerekét, nagyon nagy aljasság.

"Csilla asszonynak túl nagyok az igényei ! "? - Nem nagyok, a helyzethez megfelelő. Ha a volt férje szegény nincstelen volna, biztos ő sem ilyen igényeket támasztana. Mindegy is hogy a házasságban...
kiring
@Mirabilis: "Sok anya van hasonló cipőben és nem kap semennyi publicitást a válásáról és a megítélt tartásdíjról. Majd Pártos Csilla is túléli. " Mint sokan mások."

Az élet már csak ilyen, igazságtalan. Ugyan sok egyszerű emberről, egyszerű családról is olvashatunk cikkeket, de azokon rendszerint gyorsan túllépünk, nem ragadunk le bennük, mint az ismert embereknél. De attól, hogy ez az eset ilyen publicitást kapott, még nem lesz több pénze sem Csillának, sem a fiának - a publicitást nem tudják pénzre váltani. Én úgy érzem - ha a Csilla esetével foglalkozom, akkor ezzel egyben az összes bajbajutott emberrel is foglalkozom, mert a lényeg nem a személyekben, hanem az eseményekben van.
kiring
@rosalinda57:FOLYTATÁS: Mindegy is hogy a házasságban mennyit keresett Csilla - ő legalább dolgozott - de ha nem is dolgozott volna - írtam már, a Szűcs családnak nem Csillával kellene foglalkozni, hanem a fiúval, aki az egyetlen utód a családban - ezt nem lehet értékelni, becsülni, és szeretni?
mariaberta
Milyen felemelő ilyen szép családi idillről olvasni. Pécsi Ildikó valóban nagyon szeretheti -pillanatnyilag még egyetlen- unokáját, ha hajléktalan sorsot kíván a gyermeknek és hajdan szeretett menyének.
Gondolom anyagi csődbe menne ő és a fia, ha - az állítólag több házból egyet az unoka és édesanyja birtokolna.
Kérdésem: Ezekért a cikkekért mennyi guba jár az újságoktól?
kiring
@Mirabilis: "Honnan tudjuk mennyi pénze van "Csillának"? Szerintem van elég. " - Nem tudjuk, de ha szerinted van elég, akkor mégis csak "tudjuk". - Egy 2014-es cikk szerint Csilla jógatanárként dolgozik a Rózsadombi "Chili Jógában". Hogy mennyi a fizetése, az nem volt benne a cikkben. - Bár a közszereplőkről sokat olvashatunk a médiában, de maradjunk annyiban - tényleg nem tudjuk, miért mérgesedett el a viszony a családtagok között - ettől függetlenül sem kellene, főleg ilyen anyagi háttérrel, a család egyetlen kiskorú utódját az utcára tenni. Aztán, amiről végképp nem tudunk semmit, az a nagypapa. Legalább is én még nem olvastam sehol róla. A nagypapa sem fogja pártját az unokájának? Vagy neki nincs szava a családban? Csaba 10 ingatlant íratott az édesanyjára - nem a szüleire? Ezt a jelentős vagyont ki szerezte a házaspárok közül? Ildikó elismert, és sokat foglalkoztatott színésznő volt, a férje rangos futballista - nem közös a vagyon? - Sok idős művésznél az a probléma, hogy nincs semmije, náluk meg az, hogy van...
alte trottel
@Mirabilis: Nem mindig sikerül egyszál faszban kigyakni a férjet az utcára a saját házából. Csillácska későn jött rá, hogy az ági vagyontól kuss! És most megy a rinya. Óh szegény, vissza kell költöznie a szüleihez! Minő gyötrelem!
jancsipapa
@Mirabilis: "Az élet már csak ilyen, igazságtalan" - így van . Ez sem ,de az sem igazságos ,hogy a férj szülei által a fiuknak vásárolt lakásból őt picsázzák ki a gyerekre hivatkozva a válás után . Manapság már elfogadott a házassági vagyonjogi szerződés ,ami itt nem volt és ez szüli ezt a felemás helyzetet .
ágimami
@Mirabilis: Sok anyának nem ilyen az anyósa, mivel szinte az egész mögött Pécsi Ildikó áll!
Erről mi a véleményed??
www.life.hu/intim/20150711-szexmasszorok-dolgoztak-pecsi-ildikoek-lakasaban.html

Én is anya vagyok, de így semmilyen körülmények között nem avatkoznék bele ilyen módon a gyerekem életébe, főleg mikor több ingatlannal rendelkeznek!!
Az sem véletlen, hogy az unokáját nem is látta régóta. Nem siránkoznia kellene, hanem legalább annyit segíteni, hogy a megitélt gyerektartást megkapja!

Nem szerettem volna azt megélni, ami Pártos Csilla!!! Remélem hamarosan talpra áll!!
kiring
@jancsipapa: "az sem igazságos ,hogy a férj szülei által a fiuknak vásárolt lakásból őt picsázzák ki a gyerekre hivatkozva a válás után . " - Ha egy lakással rendelkeznének, akkor még hagyján. De annyi emberség nincs hármójuk közül egyikben sem, hogy a tíz ingatlan közül egyet a saját gyereküknek átengedjenek? Nem Csillának - a saját gyereküknek! - A véleményed azt jelenti, hogy te is így járnál el a saját gyerekeddel? Már ha van, vagy ha lenne... Törvény ide, törvény oda, ez elég kegyetlen dolog... - Ha meg még ez is igaz...?:

www.life.hu/intim/20150711-szexmasszor...
alte trottel
@kiring: Költözzön a nagymamihoz az a "gyermek"! Nem gondolod, hogy kissé túlzás lenne egy 17 éves "gyermekre" való hivatkozással lenyúlni pár ingatlant? És Pécsi ildikó (aki éppen nem dubajozással szerezte amije van), milyen alapon lenne köteles "átengedni" (gyk. nekiajándékozni) bármelyik vagyontárgyát a kedves _VOLT_ menyének? Amit közösen kerestek a férjével (gy, k. amit a férje keresett a házasság alatt!) annak a fele asszonykáé!
kiring
@alte trottel: Nem a menyének kellene átengednie, hanem az unokájának - egyet a tízből. Annak a gyermeknek két nagymamija van - az egyik befogadja, a másik kidobja.

Nem egy ingatlanja, és 10 unokája van, hanem egy unokája, és 10 ingatlanja.

Egészségünkre!
kiring
@alte trottel: "Amit közösen kerestek a férjével (gy, k. amit a férje keresett a házasság alatt!) annak a fele asszonykáé!" - Hivatalosan, papíron, már az összes az asszonykáé - a fiuk csak őrá íratta az ingatlanokat (a cikkek szerint).
alte trottel
@kiring: És azért, mert Pécsi Ildikó és Szűcs Lajos nem elszotyolázták azt a (nyugodj meg, hazai viszolatban smafu) pénzt amit egész életükben megkerestek, hanem ingatlanba fektették, azért már Csaba fiuk _VOLT_ felesége cakkpakk vihesse az egészet, "mert a gyeeeeeermek"? A 17 éves "gyeeeeeeermek" megfagy éhen ha drága édesanyja nem ülhet bele Pécsi Ildikó és Szűcs Lajos vagyonába?
A Szűcs Csabával közös szerzemény felét (ami jogszerűen jár), azt megkapta és amíg a 17 éves "Gyeeeeeermek" jogosult rá, addig kapja a tartásdíjat.
Nekem meg összeszorul az a bánatos pici szívem az együttérzéstől, hogy szegény elvált nő (ebben az egy esetben) nem tudja lenyúlni a férje (anyósa) teljes vagyonát. Elismerem, szokatlan eset kies hazánkban, de hát ilyen kegyetlen világban élünk! És nálunk még nem annyira fejlett a jogrendszer, hogy egy elvált nő élete végéig kapjon olyan tartásdíjat, ami kétszerese a volt férje teljes BRUTTÓ jövedelmének!
kiring
@alte trottel: Úgy látom az a legjobb, ha mindketten megmaradunk a saját hitünkben. Hidd el, én sem helyeslem, ha - nagyon sok esetben - az elvált feleség kisemmizi a férjet, tiltja az apától a gyereket - az épp olyan elítélendő, mint a fordított eset. Ez nekem egy fordított eset - ha nekem volna tíz ingatlanom, és egy gyerekem - akár nőként, akár férfiként - semmilyen körülmény nem juttatna oda, hogy kitegyem a gyerekem az utcára. Ilyesmire semmilyen mentség nincs. Ha egy ember emberséges, akkor még a kutyáját sem teszi ki az utcára. Csaba is gyűlölheti a volt feleséget ahogy csak akarja - de hogy ez ok legyen a fia büntetésére? Nem értem, miért gondolod, hogy a Szűcs család boldogabb lesz tíz lakással, mint kilenccel, meg egyáltalán, olyan csúnyán beszélsz a "gyerekről", mintha az nem is a Csaba gyereke lenne, hanem valami "Kiscsilla", vagy "Csilla 2", Csillának egy vadhajtása. Úgy fest ez tőled, mintha Csilla csak azért szült volna Csabától gyereket, hogy majd 20 év múlva elvegyen tőle egy lakást a 10-ből. A gyereket meg még kutya-számba se veszed - hú, nem gondnoltam, hogy még ilyesmibe is belebotlok...
kiring
@alte trottel: Ha (most már) Ildikó ráíratná az ingatlant az unokájára, Csilla biztos, hogy sosem kérné a fiától, írassa át őrá. A fiú majd megnő, családot alapít, Csilla meg kiköltözik, és sosem részesül belőle. Ezt olyan nehéz volna megtenni? Állna már valaki a sarkára ebben a családban! Ennek a gyereknek nem csak anyja, apja is van!
Csizmás Kond
Szerintem úgy ahogy vannak egy semmirekelő alakok.
kiring
@Csizmás Kond: Azt nem tudom, de a fiú most fiatal, és ha ilyen anyagi háttér mellett sincs nyugodt fiatalkora, akkor kinek van? Szerencsére ott vannak a másik nagyszülők, akik talán anyagilag bele tudnak segíteni a továbbtanulásba, és ez a legfontosabb - a többi meg...
Csizmás Kond
@kiring: Épp ez az, van amiből de még a saját unokájáról is sajnálja...
alte trottel
És azt honnan tudjátok, hogy nem tennék lehetővé annak a "kisgyereknek", hogy ő használjon egy kéglit? Mert én se iratnám egy fiatalkorú nevére, pláne, hogy a jelek szerint tipikus "anyucipicifia".
(érdekes, én gond nélkül éltem 14 éves koromtól koleszban és ha valami extrára volt szükségem - pl. egy szép svájfolt ingre, hát elmentem a haverokkal és kiraktunk egy vagont)
alte trottel
@kiring: És mindezt honnan is tudod ilyen pontosan? Az a drága ügyvédúr mesélte? Hát akkor tuti úgy volt!
kiring
@alte trottel: "elmentem a haverokkal és kiraktunk egy vagont" - Minden kornak megvan a maga jellegzetessége. Kisgyerek koromban aratás idején hajnali háromkor mentem a szüleimmel kötelet csinálni, mert a búza szára csak hajnalban volt hajlítható - akkor még egy ideig kézzel arattunk. Te vagont raktál ki, én kötelet kötöttem - ma mindketten nettezünk. A netten olvasunk például a háború elől menekülő kisgyerekes családokról is, akiken az emberek próbálnak segíteni, amennyit tudnak. Idegen emberek, akiknek egy, vagy egy lakásuk sincsen. - Változnak az idők - de egyvalami nem változik. A szülő akkor is, most is, szereti és segíti a gyerekét abban, amiben tudja. És ennek semmi köze a múlthoz - reméljük, a jövőhöz sem...
wagabund
ha belegondolok, ezek az emberek egyszer nagyon szerették egymást...örök hűség, könnyes szemek, hetedhét határra szóló lakodalom, meg nászút..boldog gyermekvárás, öröm a szülőszoba előtt...hatalmas bóóódottsá...
...hová lesz a régi, hatalmas lepedőcsaták emléke?

most meg?...mint az éhes disznók moslékoláskor a vályúnál...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.