A 15 éves házassági évfordulójukat pecsételik meg egy újabb lagzival, Norbinak bele kell fogynia abba az öltönybe, amiben az első lagzin volt. 

Újra megkérte Rubint Réka kezét Schobert Norbi, ráadásul ugyanazon a helyen, ahol először mondta ki az igent Réka. Ráadásul ott találkoztak először.

A 15 éves évfordulóra új jegygyűrű is dukált, méghozzá az, amit az eredeti lagzijukra is kinéztek, csak akkor ez nem jött össze különféle okok miatt.

Már 2001-ben kinéztük ezt az ékszert, de akkor nem jött ki úgy a lépés, hogy megvegyük, most viszont sikerült

- mondta el a Blikknek Norbi, aki egy meglepetést is elárult: az első lagzin viselt öltönyében szeretne megjelenni a különleges évfordulón – ám akad egy bibi.

Egy krémszínű ruhát viseltem 2002-ben az esküvőn, elhatároztam, hogy ugyanebben mondom ki az üveglakodalmunkon Rékának az igent. Akkor – 31 évesen – 70 kilósan nősültem, most a 47.-be lépve már 75 kiló vagyok. 8-10 éve hagytam abba az aktív edzősködést, az ez idő alatt felszedett pluszkilókat szeretném leadni.

Az évfordulós lagzit szűk családi körben, vidéken tartják majd.

Egy vidéki kúriát béreltem ki, a gyerekek és a kutyánk mellett csak a szűk baráti kör lesz ott, ami körülbelül ötven főt jelent. Lesz egy pap, aki összead minket a szabadban egy gyönyörű virágkapu alatt

- mesélte a Blikknek az esküvő részleteit.

Norbiék egyébként 2015-ben Las Vegasban is kimondták a boldogító igen, ha már épp ott jártak André Agassi és Steffi Graf vendégeként – emlékeztet a lap.

(Címlapi kép: Facebook/Norbi Update)

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Hú de jó, vidd az enyémet is mondja az ördög, seprűt is adok alá...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
Nemhiába, tiszta hülye, aki nem normális.
papa.49
Ez még nekem is új, ki hallott eddig ,,üveglakodalomról,, ???
papa.49
Remélem a sóher eme jeles alkalomra vesz új kantárt, meg nyerget, és egyebeket a ,,hátaslovának,, ))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Perwool
Méééé már szenilis Réka? Elfelejtette, hogy már házasok?
Ezeknek sem a szomszédjuk a hülye!
X-ray
Mindent újra fognak csinálni? Esküvő, temetőben dug@s, nóbi megcsalja rékát, stb. ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél