13 ezer lakást tud az EB bérelni, itt is elhelyezhetnek érkező menekülteket az EU-s tagállamok. A bizottság sok millió eurót szán a menekültügyi szállások szükséges téliesítésére. 2015 óta zajlik a menekültválság Európában, most gondoltak a politikusok arra először, hogy télen is érkeznek menekültek nagy számban. Az Európai Bizottság ezért úgy határozott, hogy téliesítik a görögországi befogadóközpontokat, jogi, orvosi, élelmezési segélyt nyújtanak a menekülteknek, hogy alapvető emberi méltóságukban ne sérüljenek. Az is megoldás lehet, hogy lakásokat bérelnek a menekülteknek, a bizottság 13 ezer lakás bérleti díját tudja fizetni. A bizottság Olaszország számára 35 millió eurót különített el sürgősségi segélyként arra az esetre, ha télen újabb menekülthullám érné el az olasz partokat. Emellett további 100 millió eurót biztosít valamennyi érintett ország számára, hogy a szükséges sürgősségi téliesítési terveiket meg tudják valósítani – nem csak tagállamok, hanem a nyugat-balkáni...
Lakásokat bérelne a menekülteknek az Európai Bizottság télire
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Novák Katalin Spanyolországban került elő egy andalúziai ezredessel
- Bosszú a bíróságon: lelőtte 7 éves lánya gyilkosát a gyászoló édesanya
- Döbbenet! Megsemmisült az ukrán fronton az orosz tank, ami az 56-os magyar forradalomban is részt vett
- Magyar Péter: Nem véletlen, hogy a DK nyíregyházi alapszervezetéből 50-en léptek ki
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
mackoka46
Örvendetes, hogy tettekben megmutatkozik a keresztény kultúra, nem az számít ki hova menyi keresztet tesz vagy nem tesz. Emberségből jeles.
1magyar
alapvető emberi méltóságukban ne sérüljenek - mit tesz ezért az unió vezetése pld.Mo-on???
F_Viktor
@1magyar: Mit tesz? Pl. 1000 milliardokat utal Magyarorszagnak!
Ebbol (is) kellene a kormanynak biztositania, hogy minden magyar emberi korulmenyek kozott eljen, ne ehezzen, ne faggyon meg, ne pusztuljon el a korhazakban, tudjon a gyereke tanulni...
Ezert nevezik felzarkoztatasra szant penznek!
Ne vard el, hogy az EU adja a falatot a szadba, ok csak a penzt osztjak.
Ebbol (is) kellene a kormanynak biztositania, hogy minden magyar emberi korulmenyek kozott eljen, ne ehezzen, ne faggyon meg, ne pusztuljon el a korhazakban, tudjon a gyereke tanulni...
Ezert nevezik felzarkoztatasra szant penznek!
Ne vard el, hogy az EU adja a falatot a szadba, ok csak a penzt osztjak.
silber13
@durbincs: A maga állítólagos fhér bőrszínében egyáltalán nem vagok biztos, sőt...:))))))
silber13
@durbincs: Mi abaj vén homokos?:-))))) Nem magának vesznek lakást? Azért ez rémes. Most akk Vissza kellene menni a hegyekbe pakulárkodni!:-)))Vagy marad a putriban? Legalább a pokrócot lecseréli, amit ajtó helyett használ?Menni kell iziben tarhálni, hátha összejön egy kis píz, de az meg a szexpartnereinek megfizetésére kell...
silber13
@durbincs: Csak nyugalom, vén homokos! A felsoroltak mind a maga családja? Dzép nagy familia! Graula! Mellesleg a régészek nem kukázzák a csontokat, ennyit tudhatna,de ezt maga úgysem érti tna maga félnótás! Hanem lelkesek végtelenül, hogy mit fordított ki az ásó, mit találtak!:-)) Viszont ez magának rohadt magas ám Niemand Niemandovics!:-))
silber13
@durbincs: Jujj Cuncimkus! Ne legyík mán ilyen! Még megpattanik a fejében ott bévül valami, oszt attól fogvást csak pislogni tud majd, azt is csak felcseri, kirurgusi segedelemmel!!:-)))))
Csizmás Kond
" A bizottság Olaszország számára 35 millió eurót különített el sürgősségi segélyként"
A szándék jól hangzik, de ki vizsgálta felül, hogy nem áll-e korrupció a háttérben ?
A szándék jól hangzik, de ki vizsgálta felül, hogy nem áll-e korrupció a háttérben ?
silber13
@durbincs: Jujj Cuncimókus! Ne legyík mán ilyen! Még megpattanik a fejében ott bévül valami, oszt attól fogvást csak pislogni tud majd, azt is csak felcseri, kirurgusi segedelemmel!!:-)))))
elnyomott
@Csizmás Kond: - inkább a kormány korrupcióit vizsgálnák...
kokopelli
@elnyomott: ..hogy be volt ß@rva a kúrmány amikor csuti "mini RailJet"-et akarta
az EU vizsgálni!...holott az elenyésző része a teljes lenyúlt száz milliárdoknak! ;--)
az EU vizsgálni!...holott az elenyésző része a teljes lenyúlt száz milliárdoknak! ;--)
Új hozzászólás
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
Ebbol (is) kellene a kormanynak biztositania, hogy minden magyar emberi korulmenyek kozott eljen, ne ehezzen, ne faggyon meg, ne pusztuljon el a korhazakban, tudjon a gyereke tanulni...
Ezert nevezik felzarkoztatasra szant penznek!
Ne vard el, hogy az EU adja a falatot a szadba, ok csak a penzt osztjak.