A nemzetközi nőnap alkalmából Kristin Rose-Möhring, a berlini családügyi minisztérium esélyegyenlőségi biztosa azt javasolta: tegyék nemsemlegessé a német himnusz szövegét, írja a Bild. A mostani német himnusz szövege August Heinrich Hoffmann von Fallersleben 1841-ben született, a Németek dala című költeményének harmadik versszaka. Ebben szerepel a német Vaterland, azaz a szülőföld szó, amit a német nyelv nem anyaföldként, hanem "apaföldként" fejez ki. Az esélyegyenlőségi biztos javaslata, hogy ezt nevezzék át hazává, azaz használják a Heimatland szót. A másik módosítás a testvériesen (brüderlich) szónál lenne szükséges, ami ugyancsak hímnemre utal. A javaslat szerint ezt a couragiert szóval lenne célszerű helyettesíteni, ami egyébként inkább a bátorságra, mint az együttműködésre utal. Az esélyegyenlőségi biztos arra hivatkozott, hogy hasonló lépést már megtettek az osztrákok és a kanadaiak is a himnuszukkal. Az osztrák himnuszban így a "Nagy fiaid hazája" sort a "Fiaid...

Forrás: gondola.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
Ott is vannak, lehetnek hülyék elvégre ez állampolgári jog !!!
quadrocopter
@durbincs: Mi a helyzet csicska, osztják a buta fejedet? Csak nevelni próbálnak!
libellle
@kokopelli: mindenki elmondhatja álláspontják. a mi himnuszunk jó ugy ahogy van. ellenben egy kicsit több egyenlöség férfi és nö között még mindig nem ártana. persze ellenére mindezeknek, gondolom magyarország kb 100 múlva eléri majd esetleg! azt az állapotot ahol mi tartunk. Reméljük, hogy 100 év mulva még lesz és leszünk és nem orbanisztánnak fogják hivni mert akkor Gnade Gottes.
kokopelli
@libellle: Te is tudod,hogy pl.a Vaterland és a Heimat nem azonos!Szerintem
a kívűlállók nem tudják,hogy van Bajor-himnusz,külön Bajor alkotmány,hogy a
frankok nem bajorok,az ostfriesek nem alsószászok,hogy sokféle schwab van
stb.stb!!...beposztoltam a bajor vaskalapos törvényeket a XX.század második
feléből,amitől egy marha nagy ugrással eltávolodtak az egyenjogúsággal a ba-
juvárok!... "Pfie di Got!" ;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.