Először adott exkluzív interjút férje halála után Andy Vajna özvegye, természetesen a TV2-nek nyilatkozott.

Vajna Tímea elárulta, hogy volt-e szexuális kapcsolata a férjével, és örökösévé lépett-e elő

Vajna Tímea először beszélt hosszabban férje haláláról, és intim titkokat is elárult. Vajna özvegye Gönczi Gábornak azt mondta,

ez nem egy kirakatházasság volt, tiszta érzelmek voltak kettejük között.

Vajna Timi – aki azóta is nyugatóval alszik – azt is elárulta, hogy 

súlyos anyagi gondokkal küzd, így el kellett adni a "csodaszép zongorát".

Gönczi arra is rákérdezett, hogy

volt-e közöttük szexuális kapcsolat.

Tímea meglepően őszintén válaszolt, azt mondta, természetesen volt, sőt, februárban akartak volna "gyereket beültetni".

Férje halála időpontjában ő épp Franciaországban volt, Vajna titkárnője hívta fel, hogy baj van.

Andy Vajna egy baráti vacsora után lett rosszul, két másodpercen belül elvesztette az eszméletét, az ágy mellé esett – mesélte az özvegy, aki a dokumentumok alapján

férje örökösévé lépett elő, de még nem tudni, egész pontosan mit örökölt tőle.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"férje örökösévé lépett elő, de még nem tudni, egész pontosan mit örökölt tőle." Amit Andy Vajna Magyarországon rabolt össze, azt a csúti bűnöző cigány már régen elintézte, ugyanis a pénzcsapok hozzá voltak bekötve, nem a NAV-hoz, a hűbéri láncolat fölött a csúti áll. Vajna is csak egy vazallus volt a sok között. Amerikában mit hagyott hátra a volt asszonytársak/barátnők között, azt csak Vajna papa tudja, meg nagy kérdés, hogy az üzleti hiénatársak mit nyúltak le.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
A férjével? Nem biztos.
Na de a többi jelentkezővel...
Eladott Ország
Mutatom az igaz szerelemről készült - egész alakos - fotót:
https://a.disquscdn.com/get?url=http%3A%2F%2F...
Na, kb ennyire igaz minden, ami körülveszi ezt az "álompárt".
SystemError
Ugyan már Andynek csak menőzni kellett..kb ő fizette, hogy amerikában elbujva kúrhasson mindenkivel.. Amúgy, ha ez a pénzért még hozzá is ért Andyhez az ocsmányabb kurva, mint gondoltam, de hát tudjuk, jogy ez is része a szerződésének, hogy ezt mondja. Andynek meg szomorú, hogy egy ilyen élet munkáját egy ostoba kurvára kellett hagyni, akinek mindegy milyen szellemi értek képviselnek azok a tárgyak, amiket 10 gramm kokóért elad..
szegfue
@SystemError: Jó-jó, de azért Andy választotta magának ezt az "ostoba kurvát", mégha csak "menőzni" is akart vele... vagyis nálam Vajna "értékéből" von le ez az igazán buta, primitiv hölgy.
Szeparepa2
Egy milliárdosnak nem gond 70 fölött is merevedést produkálni, akár gyógyszeresen, akár injekcióval, akár többféle implantátum közül választhat, tehát ez nem nagy ügy... viszont az már nagyobb, hogy orgazmust is produkáljon, arra már nincs semmi művi megoldás, pláne hogy a spermájában életképes ivarsejtek legyenek... egyébként nem értem, hogy ilyen mélyen, legyen az egész ügy bármily undorító is, miért kell belemenni... ez már emberiességi kérdés azt hiszem. Gyűlöltem Vajnát, mert beállt a szarbán maffiába, és kollaborált az ország lezüllesztésében és kirablásában, de azért emberi méltósága, legalább poszthumusz hadd legyen már... Régen pedig szerettem Vajnát, Rambo és Terminator miatt... :)
cirip
@Szeparepa2: Rambo és Terminátor kivételével (mert ezek nem az én világom filmek :) ) teljesen egyetértek. Gönczi Gábor is az állása megtartása érdekében már tényleg nem tudja, hol a határ, megváltozott, látszik rajta , hogy nagy a nyomás, az elvárás, tiszta ideg a fickó. A Tények pluszra utalok,... Undorító volt, ahogy palácsikkal beszélt , annyira mű volt az egész riport!.. :p

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.