A kép csak illusztráció, nem feltétlenül, erre alkalmas személyiség. Újonnan végeztek tanulmányokat Ázsiában a szexualitás terén, és azt állapították meg, hogy már igen unalmassá váltak a hagyományos szeretkezéssel és párkapcsolati témával összefüggésbe hozható formalitások. Ezért két Japán fiú, mint két ifjú „kakas” összedugták a fejüket és elhatározták, hogy bevezetnek egy újítást az emberi párkapcsolat kezdeményezése céljából. Kitalálták azt, egy igen ősi múltra vonatkozóan, hagyományokból eredően, hogy bárki megtalálhatja első párját, hogyha bátor és elég elszánt ahhoz, hogy közel menjen hozzá, mondhatni az illető hölgy háta mögé osonjon és azután az orra hegyével a hölgy illatos hajához érve, ún. búbolást hajtson végre, jelezve azzal, hogy igen rövid időn belül, meginvitálja a hölgyet egy szexuális aktusra. Ezért ennek bemutatása és elsajátítása révén, létrehozták első vállalkozásukat, a búboltatói irodát, ami nem mással foglalkozik, mint tehát maga a búboltatással, tehát ennek a különös módszernek a betanításával és annak külön, hölgyenkénti elsajátításával. Ugyanis minden hölgy másképp reagálja le az ilyen dolgokat, ezért erre külön egy, búboltatói-marketing tréninget fejlesztettek ki, amivel még pénzt is kereshetnek az ifjú ember-kakasok. A pénz abból ered, ha jól búbolsz és a lánynak, illető hölgynek is tetszik, amit műveltél vele, első találkozáskor, akkor együtt bemehettek, természetesen egyelőre Japánban a búboltatói iroda kirendeltségébe és hálapénzt fizethettek be azért, hogy sikerült az első randi, az első nagy találkozás. A két Japán fiú fantasztikus és forradalmi újítása, nemcsak megváltoztathatja az eddigi ismerkedési formákat, hanem új üzleti távlatokat is nyithat a kezdő vállalkozásoknak. A két ifjú szlogenje, „Mert jobb ma egy búbolás, mint holnap egy tojás.” Kedves ifjak, tiétek a jövő! Próbáljátok ki és sajátítsátok el, a jó búbolás technikáját és hozzátok ti is létre, Magyarországon, az első Búbolástechnikai Kft-t és annak működéséhez szükséges, alaptőkét. Sok szerencsét!
Forradalmi szexuális újítás
Forrás:
de-de.facebook.com
Feltöltő: garyhalfton
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- „Összeismerkedtek egy fiatal olasz sráccal, és ő élte túl egyedül” – épp a túlélő nem tartozott a baráti társa...
- Pánik a kormányban? Nem fognak a Fidesz golyói Magyar Péteren
- Kézen fogva vezették a magyar diáklányt Cambridge-be
- Hatalmas meglepetés az befolyáslistán: Két hatalmas bukás és a Magyar Péter dilemma
Itthon
- 2024. May 20., 18:10
Akkora király, hogy Orbán Viktor átültette miatta a fél nézőteret
Itthon
- 2024. May 20., 18:50
Mégis ingyen lesz a jogsi? Kihirdették az ingyenességhez szükséges jogszabályváltozásokat
Nagyvilág
- 2024. May 20., 19:17
Amerikában is téma a magyar egyetemek alapítványi fenntartása – Hihetetlen, mit gondolnak róla
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 19., 16:46
"Egymás mellett van Buddha és a sarki k*rva hirdetése" – Müller Péter elmondta, mi vezessen minket a választásban
Itthon
- 2024. May 19., 08:30
Akár 29 fok is lehet pünkösd vasárnap
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Vannak agyament ötletek...
De jó, hogy én már kimaradok ebből az újításból.........nem szeretném, ha megbúbolnának.
Új hozzászólás