human

Mi az a liberálfasizmus? Ön is látja, hogy mi folyik a médiában!

A hódmezővásárhelyi polgármester-választás után érezhető volt, hogy a NER talán mégsem működik tökéletesen, ezért bejelentették, ideje megvédeni a hazát, és négy év után újra Békemenetet szerveztek.

Orbán Viktor: A választás után elégtételt fogunk venni

Tisztelettel köszöntöm a Békemenet résztvevőit - kezdte, és köszöntötte a téren lévő lengyeleket is. A két ország egymásra utaltságáról beszélt először, a Békemenet szerinte kiállás Lengyelország mellett is. "Ezen a választáson nem négy év lesz a tét" - fordult hamar a választásokra Orbán. "Ma komoly dolgokat kell...

Szabadon engedik a bajai videóhamisítót

A Somogy Megyei Főügyészség jogszabályi kötelezettségének eleget téve szerdán megszüntette a hivatalos személyi jelleg színlelésével elkövetett befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt indított bűnügyben Kőrös Gusztáv Tibor előzetes letartóztatását - közölte a rendőrség.

Kósa ma jelenti fel a milliárdos örökösnőt

Érden tartott sajtótájékoztatót Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter. A rendezvény rögtön apróbb incidenssel kezdődött: egy férfi a Nem stróman az édesanyám-mémdalt játszotta be hangosan a mobiljáról. Kósa nem zavartatta magát.

7 kínzó kérdés Kósa történetéről

Hogy hihette el a kamumilliárdos történetét?

Kémprogramot találtak Márki-Zay Péter számítógépén

Hódmezővásárhely új polgármestere a választás után arra lett figyelmes, hogy laptopjának működése megváltozott: lelassult, nehezebben kapcsolt be és ki. Kiderült: a billentyűleütéseket is figyelő kémszoftver van rajta.

A 8 legjobb belső kémfotó abból a vadászkastélyból, ami NEM Lázár Jánosé

A Vásárhelyiek a változásért nevű Facebook-oldalra nemrég került ki egy remek fotóválogatás. Na nem a képek minősége miatt remek, hanem a témájuk pikáns: állítólag annak a Hódmezővásárhely közelében található batidai vadászkastélynak a belsejében készültek, ami nem Lázár Jánosé, hanem Lázár János volt...

Mit tegyek, ha az aláírást gyűjtők visszaéltek az adataimmal? - válaszTASZ

Előfordulhat, hogy egyes jelöltek visszaélnek a nekik adott ajánlásokkal: egymás ajánlóíveiről másolják, adják-veszik a választók adatait. Van hová fordulnod, ha azt gyanítod, hogy a te adataiddal is visszaéltek!

Július elejéig ellenőrizhetjük, hogy csaltak-e az aláírásunkkal a pártok

A választópolgárok a lakóhelyük szerinti egyéni választókerületi választási iroda vezetőjétől, a jegyzőtől kérhetik a tájékoztatást. Ezt e-mailben vagy postán meg lehet tenni. Segítségképpen a TASZ ehhez egy mintalevelet is készített.

A Magyar Időknél landolt a 24.hu Szatmáry Kristfónak írt levele

A 24.hu szerint az ügyészség igazoltnak látta a hírportál Szatmáry Kristóf családi cégének nyugtaadásával kapcsolatos állításait. A Magyar Idők viszont hírhamisítással vádolta meg hétvégén a 24.hu-t.

Vajna Tímeának mindegy a rendező neve, csak Oscar-díjas legyen

Olvasónk hívta fel a figyelmünket, hogy legalább húszrészes videoriportot közölt Instagramján Vajna Tímea a vasárnapjáról, és azon belül is az Oscar-gáláról. A sztori főszereplője természetesen egy Gucci ruha, amiről a 24.hu már kiderítette, hogy másfél millió forint körüli összegbe kerül.

Az ügyészség sajnos semmit se mondhat a Tiborcz István ügyletei miatt indult vizsgálatról

A nyomozás érdekei, ugye.

Argentieri: Orbán nem szavazhat, és az olaszok nem valósítják meg álmát

Az olasz és a magyar demokrácia védelmére elég antitest van mindkét társadalomban – vallja Federigo Argentieri, a római székhelyű John Cabot University tanára, akivel a kusza itáliai választásokról beszéltünk helyenként magyar nyelven. "Silvio Berlusconi a kapuk előtt", így szólnak a hírek, ám Argentieri legyint: a volt...

Hogy ilyen agresszív a kampány, nem jelent mást, mint hogy a Fidesz tudatában van saját gyengeségének

A még pár éve is a Fidesz holdudvarába tartozó közgazdász szerint 2-3 év múlva jöhet a változás, ami leváltja a kormányt. A sokáig Fidesz-szimpatizánsnak számító közgazdász, Csaba László a fuhu.hu-nak adott hosszú interjút, ebben beszélt arról, hogy a 2010 előtt Fidesz azért még messze nem a mai társaság volt, akkor még...

Felmondott a kórházban a csecsemősztály utolsó orvosa, lemigránsozták

Ahogy pénteken írtuk, a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház csecsemő- és gyerekosztályán orvoshiány miatt határozatlan ideig felfüggesztették az ellátást, az Emberi Erőforrások Minisztériuma ideiglenesen a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházat jelölte ki a betegek ellátására. Ez azt jelenti, hogy az újszületteket házi...

Hódmezővásárhely - Nem félnek a listázottak

Név szerint listázták a vasárnapi hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás ellenzéki jelöltje, Márki-Zay Péter támogatóit – szúrta ki az Index. A független jelölt maga tett közzé Facebook-oldalán egy szórólapot, amelyen őt próbálják lejáratni. Ezen többek között felsorolják azokat, akik őt támogatják –...

Berágott a postáskisasszonyra a herédi polgármester

A postán is begyűjtötte volna a támogató aláírásokat a herédi polgármester rokona a fideszes Szabó Zsoltnak, de az ott dolgozók jelezték, hogy ez szabálytalan. "Bejött, megkérdezte, hogy aláírjuk-e, de jeleztük, hogy nem és a munkahelyen az aláírásgyűjtésre nincs is lehetőség. Tudomásul vette és elment” – idézte fel az...

Hódmezővásárhelyi választás: felnyomták a Fideszt, a választási bizottság lesöpörte a panaszt

Panaszt nyújtott be egy magánszemély a hódmezővásárhelyi választási bizottsághoz amiatt, mert szerinte a Fidesz aránytalan kampányelemeket használ, a kormányzati pozíciót is kihasználva – tudta meg a Magyar Nemzet.

Ezer euróért adják bérbe - elkészült a kastély, amely nem Lázáré

Elkészült a batidai kastély, amelyről az a szóbeszéd járta, hogy Lázár János miniszteré, pedig tényleg nem az övé. A tulajdonos szintén vásárhelyi, és szintén jogász. Politikai ellenfele is volt Lázárnak, majd munkakapcsolatba került vele.

A kormány sokadjára is helytáll Farkas Flóriánért

Most a roma önkormányzat budai luxusingatlanát veszi meg az állam. A szervezet így végképp megszabadul a Farkas idejében szabálytalanul elköltött 1,6 milliárd forint terhétől. Ez így még 1,6 milliárdba kerül(t) az adófizetőknek.

Vajna Timi szomorú vallomása: „Belefáradtam, hogy az élet állandó harc”

"Sajnos, az utóbbi időkben nem sokat mosolyogtam.

Nagyon kavarnak, nehogy csak egy ember induljon a Fidesz ellen

Hódmezővásárhelyen fideszes jelölt szórólapjával együtt küldték ki az ál-szocialista anyagát, és megtévesztő szöveggel gyűjtik neki az aláírásokat.

Nagy pofont kapott Szijjártótól a kormányzati kommunikáció

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter interjút adott a Magyar Hírlapnak, és megpróbálta megmagyarázni, hogyan lehetséges, hogy a kormány tavaly befogadott 1300 menekültet, miközben az elmúlt években 20 milliárd forintot költött el menekültellenes propagandára.

Miért adnak zöld rendszámot benzines járműveknek? Itt a hivatalos válasz, ami nem annyira válasz

Elvileg csak a hibrid és elektromos autók kaphatnak zöld rendszámot, de fotóztak már olyan benzines autót, amin szintén ilyen rendszám volt.

Az ORÖ most sem fizetett vissza 300 milliós adósságát

Nem fizette vissza határidőre 300 millió forintos adósságát az ORÖ, ezért a szervezet abban bízik, a kormány elengedi a visszafizetési kötelezettségét, vagy megveszi a Gellérthegy utcai székházukat.

Márki-Zay imát szervez az őt kiprédikáló atyáért

Most a Facebook-oldalán azt írja, katolikus testvéreivel messengeren, telefonon egyeztetve

A veszprémi érsek szerint az ultraliberálisok ördögi terve, hogy idehívják az ultrakonzervatív muszlimokat a keresztények ellen

Márfi Gyula veszprémi érsek az érsekség honlapjára töltötte fel főpásztori üzenetét. Márfi arra vállalkozott, hogy összefoglalja, mi minden tölti el aggodalommal így az újév közeledtével.

Juhász Péter egy elég látványos ellentmondással próbált fogást találni a Tökéletes NER-funkcionáriuson, de esélye sem volt

Karácsony előtt kevéssel derült ki, hogy nemcsak a Jobbik, de a legtöbb ellenzéki párt házatáján is szabálytalanságokat fedezett fel az Állami Számvevőszék, és sorra meg is bírságolták a pártokat.

Thomas Melia: Mindenki látja, mi folyik Magyarországon

Aligha véletlen a David Kostelancik amerikai ügyvivő által elmondott, a magyar médiára nehezedő kormányzati nyomást bíráló beszéd, illetve a vidéki sajtó támogatására Washingtonban kiírt pályázat bejelentésének összecsengése – állítja a HVG-nek adott interjújában Thomas O. Melia, volt amerikai helyettes külügyi államtitkár.

Bojkott lehet a megoldás 2018-ban?

Az ellenzék követeljen arányos választási rendszert vagy fontolja meg a bojkottot – javasolta korábban az szdsz egykori alapítója. A javaslat elbukott, és úgy tűnik, az ellenzék elfogadta a fidesz játékszabályait. Van-e még valódi tétje a választásoknak? Megkérdeztük Haraszti Miklóstól.