percsi

Hoppá! Tajvani dollármilliárdos embere Magyar Péter listáján
@Béla333: Isten ments! A mostani kormit le kell váltani, el kell számoltatni!
MP többször kijelentette, orbánt csípi, a ner-t csipi, folytatná velük, ellenzéket ostorozza. Több mint tíz évig nem csípte a szemét, ami fiden belül történik. Sőt, enyv is ragadhatott a kezére.
Honnan van a többszáz millió, amit országjárásra fordít? Az ellenzékiek nem adnak. A kiscégek sem támogatják, mert örülnek, hogy még tudnak működni.
Csak fid. támogathatja!

Azt mondta, bárkivel, bárhova elmegy vitázni, majd jött a kifogás, hogy csak a köztévében. Tisztában van azzal, hogy a köztévében nem lesz vitaest! A Dobrev Klárától fél, ezért nem áll ki vitázni vele, hanem fid. módra támadja!
DK-MSZP-Párbeszéd is megkérte a köztévét, ennek már nem tudtott az MTVA ellent mondani, úgy néz ki, lesz élő EP-listavezetői vita a köztévében. Kíváncsian várom a fejleményeket.

A hírek szerint ő nem a magyarok megmentője, hanem az ellenzék megtervezett meggyengítője, szarban van a fidbanda, kellett egy álmegmentő, hogy minden maradjon a régiben, vagy is a fid. kezében.
Persze, lehetőséget adni kellene neki, én akkor tenném, ha nem lenne ennyire fidkány szaga.
Nem csak én, hanem sokan látják így! Még van két év, majd meglátjuk!
Új Békemenettel rukkolt elő a CÖF – Itt vannak a részletek
@Horizont: Nagy lesz az a rét, és sok lesz lé! A forint, mert már az eu-t nem tudják fejni!
Erre akarja használni a kormány az EU-t – Orbán Balázs nyíltan kijelentette
"Ha nem szólalunk meg, akkor nem veszik figyelembe az érdekeinket. Ha nem állunk ki, (...) akkor lesöprik a szempontjainkat az asztalról"
Az EU-s milliárdok volt az érdekük, amit 2023-ig is kaptak. Megfeledkezett róla!

Mi magyarok így jártunk, nem szólaltunk meg, elvették érdekeinket, lesöpörték a szempontjainkat az asztalról. Az ország szolgái urizálnak, az eltartói 1 kg kenyérért robotólnak!

"békepártiság"
Azt jelenti, hogy a háborús bűnös barát, az országot eltartó magyar nép, a milliárdokat adó EU ellenség!
Hoppá! Tajvani dollármilliárdos embere Magyar Péter listáján
@Béla333: "Egyenlőre még Magyar pártja az amelyik tudtommal egy kanyi vasat nem kapott (mármint az adóforintokból!)"
@Pálinkás Pál:
A DK szerint Magyar Péter közpénzekkel támogatott fideszes álcivil szervezettel kötött megállapodást
"Magyar Péter pár napja bejelentette, hogy megvan a TISZA Párt első önkormányzati megállapodása, ennek keretében pedig a Patrióta Békéscsaba Egyesület közösségét fogja támogatni. Itt, Békéscsabán mindenki tudja, ez egy fideszes álcivil szervezet, amelyet a legtöbben csak „fehér Fideszként” emlegetnek, és amelyet a Fidesz közpénzmilliókkal támogat évek óta, a nyilvánosan elérhető adatok szerint csak 2021-ig legalább 6 millió forint közpénzt kaptak"
Majd azzal folytatta, hogy a szervezetnek korábban az a Kiss László volt az ügyvezető alelnöke, aki Orosházán Simonka György unokahúgával ülhetett egy másik fideszes álcivil szervezetben, legalábbis addig, amíg utóbbi nem került a vádlottak padjára a Simonka-perben.

"Az is beszédes, hogy a Patrióta Békéscsaba Egyesület alapító ülésén személyesen vett részt Herczeg Tamás, Békéscsaba fideszes országgyűlési képviselője. Ilyen sem szokott történni a kormánytól független civil szervezetekkel" - tette hozzá.
thepost.hu/hir/Politika/A-DK-szerint-Magyar-Peter-kozpenzekkel-tamogatott-fideszes-alcivil-szervezettel-kotott-megallapodast/?n=3629

Sebők Éva, a Momentum
hvg.hu/itthon/20240422_magyar-peter-tisza-part-patriota-bekescsaba-egyesulet-onkormanyzati-valasztas
Szentkirályi fűkaszát ragadott, majd beleszaladt a pofonba
@percsi: Ja, és a kaptárok között nem ültetett virágok voltak, és nem kaszálta le a területet.
Szentkirályi fűkaszát ragadott, majd beleszaladt a pofonba
@Géza: Nagybátyám több mint 30 évig méhészkedet budapesti keretesháznál. Sajnos már nincs közöttünk.
Senki nem jelentette fel, senki nem került vészhelyzetbe, viszont sokan jártak hozzá mézért!
Szentkirályi fűkaszát ragadott, majd beleszaladt a pofonba
@human: "Namost ezek vagy tényleg ennyire hülyék, vagy szívből gyűlölik a természetet és ott írtják ahol tudják."
Mindkettő!
A kivonult fidbarbárok (biztos lezártak körbe mindent) mind hülye, senki sem tudta, hogy mit tesznek tönkre!
Mivel rendezett a főváros, ezért csak a természetet tudják írtani.
Az is lehet, hogy az a kertész, aki előkészítette a terepet, tudta és jelezte is, de ezeket soha nem érdekelte a természet.
Az elmult 14 évben rengeteg kárt okoztak.
Gigászok csatája – Lagzi Lajcsi jókorát belerúgott Győzikébe
Okos, dolgos, adófizető, bandába való!
És még kiemelkedő tehetség, tiszta hang, jó ritmus és zenei érzék.
A Fidesznek kampányol Magyar Péter – Miközben TISZ(t)A vizet önt a pohárba
MP miért nem fogadta még el a nyilvános vitát Dobrev Klárával a Partizán műsorában? Aki szemkilövetőzik, aki Dobrev Klárát lehülyézi, az pontosan az, aminek tűnik: hithű orbánista fideszes. A DK-tól félnek mint a tűztől!
Hatalmas veszélyben a 13. havi nyugdíj – Elveheti az idősektől a választások után érkező Orbán-csomag, itt lebeg felettünk Bokros Lajos szelleme
"Az OTP elemzői szerint egyértelműen a 13. havi nyugdíj, valamint a kamatok kifizetése terhelte meg az államkasszát annyira, hogy most gond legyen a büdzsével."
No meg a határon túli juttatások, lölőnek és vejkónak állami százmilliárdok, Lopott Pénzek Birtoka, 13 miniszter, 237 államtitkár,14 kormánybiztos és 6 miniszterelnöki biztos, TEK, futbalisták többmilliós havi juttatásai.
A közpénz lenyulások, több ezer milliárd túlárazások. stb...
Sorosozott egyet, majd gyáván megfutott Deutsch Tamás – ENNYI
@nemkati: Mikor kiürült a koko, akkor csapott a fejéhez, hogy tudatlan állapotban vitázni akart a magyar "ellenséggel", de miről? Korházakról, iskolákról, minimál nyugdíjakról-bérekről, Oligarchákról, leszegényített magyarokról, árakról, lélelegeztető gépekről, 50 féle adóemelésről? Vagy az euró és forint szétosztásáról?
Gyorsan a szokásos blődséggel visszalépett!
Az új kutatások szerint Magyar Péter pártja hasít! Az ország negyede már őket támogatja
CSALÁS beindult!
Fidbanda javára billentik a mérleget:
Újabb "Álellenzék" , a feje fidtársakkal akarja folytatni, hogyan lesz az elszámoltatás?
Szavaznak az elhunytak
Közel 200 ezer külföldi is szavazhat: 137 ezer nem magyar, több mint 35 ezer menekült,
fuggetlennemzet.hu/reszletek.php?id=70910
Újabb, immár a negyedik selyemzsinór Varga Juditnak – Orbán Viktor nem védte meg volt igazságügyi miniszterét a Schadl-Völner-ügyben
@csak úgy...: Az a baja, hogy az ellenzék Külföldi adományládikából kéregetés nélkül kap adományokat.
Míg a fidbanda a magyarok adóládikájából és euroládikájából garázdálkodnak.
És még van pucájuk a leszegényített szavazóik zsebében maradt filléreket is elkunyerálni.
Nagy a baj, bele sem merek gondolni, mi lesz június 9-e után!
A kormány rémálma valóra válhat: hatalmas vereség elé néz mind Szentkirályi Alexandra, mind pedig a Fidesz-KDNP Budapesten
Majd a sok elhunyt megfordítja a szavazást.

"Évekkel ezelőtt elhunyt emberek kaptak értesítést Halásztelken, hogy mehetnek szavazni"
24.hu/kozelet/2024/04/23/valasztasok-ertesito-elhunyt-emberek-halasztelek/?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTAAAR1kilH9vNxCJdnH5RGUimgNDr2NfVia-DDo3XV9iccUDAzeyUV3hKJdDCg_aem_AfVGvK1RJq2-yWitCx-FzwksO0LylmiJVXYa81MrukKMb8X1yfPVA9w_1D46JCkjMq7n1aUvW0ELZSCh412YBeF5

Na meg a számlálásnál leáll a rendszer, aki nem szavazott, listára kerül a kormi oldalán, krumplival megvásárolt magyarok, a megfenyegetett közmunkások, a román-ukrán lefizetett szavazók. Kb. 100e valós fidszavazó lehet.
Ismét elveszik majd az egy havi nyugdíjat Gyurcsányék – ezzel riogat a Fidesz
@Nanya: Dollár - sorosbérencek! Gyurcsány neve nincs közöttük!
Eurójobboldal is, véletlenül (vagy mégsem) az eurómilliárdokat eldugták a magyar nép elöl.
Ismét elveszik majd az egy havi nyugdíjat Gyurcsányék – ezzel riogat a Fidesz
@division: Ennek oka van! Szerintem az lenne nagy durranás, most még nem tudják előadni. Az ügyészség és bíróság nem független, ha előadnák, lesepernék, eltusolnák, mint ahogy eddig is mindent.
Németh Szilárd gazolásból és krumpliszedésből vett magának egy magnót
Egyszer csak beérett a munkájuk gyümölcse!
Munka nélkül milliárdok kerülnek a magán számlájukra!
Ismét elveszik majd az egy havi nyugdíjat Gyurcsányék – ezzel riogat a Fidesz
Gyurcsány emelte utoljára a minimál nyugdíjat, Gyurcsány 4 éven át fizetett 13. havi nyugdíjat. Gyurcsány emelt utoljára családi pótlékot.
Vitya: 11 év után a választások elött újra indította a l3. havi nyugdíj kifizetését. 2026-ig nem lesz választás, meglehet, hogy jövőre nem lesz 13. nyugdíj.
A támadás azt jelenti, hogy ha most nyernek, elveszik. Majd 2026 előtt valamit odavetnek a nyugdíjasoknak.

Hogy sikeres eredmények is legyenek vitya történetében:
Lenyúlták a magánnyugdíjat
2015-ben megmentették a tisztességtelen bankokat, emiatt több százezer magyar családot az utcára raktak, hatalommal visszaélve elvették a tulajdonukat. Az ország több mint fele népét elszegényítették, többszázezer fiatalt elüldöztek az országból. Shadl-Völner és bandája!

Vitya család mérlege: 15 évvel ezelőtt még csak néhány tíz millió forintnyi céges jövedelem…. Ma már milliárdok
thehungariantimes.hu/hirmegtekintese.php?id=69803

Lölő, a beszélni nem tudó híres vállalkozó (60-70 cég) pár év alatt a világ leggazdagabb emberei közé dolgozta fel magát, tavaly 436,5 milliárd forintos becsült vagyonnal.
Forbes lista: a "dollármilliárdosok" listáján szereplő két magyar
Csányi Sándor, aki 1,3 milliárd dolláros
Mészáros Lőrinc, akinek vagyona 1,2 milliárd dollár
Gyurcsány neve és baloldali nevek nem szerepelnek rajta!
"Dollárjobboldal"!
Milliárdos állami megrendelés után eltűnő haveri cégek, milliárdos támogatások haveroknak.
Stb. Stb. Ez mind az adónkból!
Gyurcsány nincs köztük!
Nekik Magyarország az első, mert csak itt szabad a rablás!
Szentkirályi Alexandra óriásit bakizott a cikizős videójában – mutatjuk
Tarlós István nem beszél angolul, (nem lényeges), mégis 2010 és 2019 között a fidnek (Budapest) főpolgármestere volt.
Karácsony angol nyelvből középfokú egyetemi lektorátusi nyelvvizsgát tett. Nem, nem, nem! Ennyi nem elég!
A fid.szes főpolgimesternek nem kell tudnia angolul, az ellenzékinek bizony tudnia kell, autót vezetni és villanykörtét cserélni is, hogy Budapestet irányítani tudja.
Alexandra vajon hány villanykörtét cserélt az életében? :))).
Gyuri bácsi megtaníthatta volna vityát helyesen angolul beszélni, ha már nem kevés dollárt áldozott rá! Rossz hallgatni amikor megszólal.
Elárulta Varga Mihály, lesz-e idén nyugdíjprémium
Majd győzike elintézi nekünk:)
www.facebook.com/gyozo.gaspar/posts/7415913095143466?ref=embed_post

Ez a lényeg!
Orbán család mérleg: 15 évvel ezelőtt még csak néhány tíz millió forintnyi céges jövedelem... ma már milliárdok
Hadházy Ákos keményen helyretette Varga Judit exét – „Az ne szóljon be másnak a NER-ről, aki pont akkor lett vezérigazgató, amikor a feleségéből minisztert csináltak”
Volt már nagy dumás fiatal politikusunk, kerítést bontott, zavargásokat okozott, és lám mi lett belőle!!! Nyűgjük is rendesen, elfoglalta az országot!
MP évekig élvezte a fidesz tábort, mikor bajba került a tábora, hirtelen váltott, vagy is nekiugrott az ellenzéknek. Gyanús, hogy a fid. zavartalanul hagyja érvényesülni! Szappanoperát nyomatják már egy hónapja, tudjuk jucus kamu búját-bánatát semmi több, a bili nem borult ki, a tartalma továbbra is bent maradt.
Akik követik nem akarnak fideszt, ezért vonultak ki. Félő, hogy ismét átvágják a népet!
Gyurcsány Ferenc tizenegy pontban reagált Magyar Péter politikai felbukkanására
Magyar Péter nem akar a Fidesz ellen szerveződni. Ki akar egy Orbán nélküli Fidesszel együttműködni?
Harmadik világháborúval riogat Menczer Tamás: "Kizárólag Orbán Viktor tudja megvédeni Magyarország biztonságát"
Ott tartunk, hogy dicsőíthetik "Úristen"-nek is, már az sem segít rajta!
És vajon honnan-mivel védené az országot? A függöny mögül vízi pisztollyal?